2022.05.10.
Olajhatározó – ezt kell tudni a repceolajról
Az olaj egyre drágább, ezért lehet, hogy hamarosan nem árt majd más alternatívákat keresni a jól megszokott napraforgóra. Ehhez pedig szükséges lesz majd néhány új fajtát is megismerni.
Olajból nagyon sokféle van a boltok polcain, bár nagyon valószínű, hogy eddig nagyrészt a napraforgót emeltük le a kosárba, amikor vásároltunk. Az étolaj árának egekbe szökésével azonban érdemes lesz megismerni a többi olajat is, hiszen ezekben is rengeteg potenciál rejtőzik, és ki tudja, ha elfogy az összes napraforgóolaj a boltokból, mással kell majd főznünk. Most koncentráljunk elsősorban a növényi- és a repceolajra.

Olajhatározó – ezt kell tudni a repceolajról
Mi az a növényi olaj?
Ez a kategória igazából nagyon széles, mert tulajdonképpen minden olyan olaj ide tartozik, amit gyümölcsök magjából vagy más részeiből sajtolnak ki. Így technikailag a repceolaj (amivel most összehasonlítjuk a növényi fajtát) is a kategória része.
Azonban a boltokban kapható növényi olajban általában nincsen repce, ez ugyanis különböző olajak keverékéből készül.
A repceolaj – csakúgy, mint a napraforgó – a leggyakrabban nem keveredik mással, „tisztán” kerül a boltokba. Ahogy azt pár bekezdéssel lejjebb látni fogjuk, ez az előnyére is válik a növényi olajokkal szemben.
Miért jobb a repceolaj?

Az igazán finom rántott húshoz ismerd meg a leggyakrabban használt olajok füstpontját
A sárgán virágzó repcéből készült olaj az 1970-es évekig nem volt túl gyakori, ugyanis a növényben lévő erukasav miatt mérgezőnek számított. A 70-es években azonban tudósok találtak egy kevésbé toxikus repcefajt, amiből már biztonságos volt az olajkészítés.
Az így kapott repceolaj füstpontja magas, íze semleges, valamint omega-3 és omega-6 zsírsavakban is gazdag, de kevesebb telített zsírsavat tartalmaz, mint a növényi olajok.
Ezen tulajdonságai miatt sokan jobban szeretik mind a növényi-, mind a napraforgóolajnál, ráadásul szerencsére már egyre több helyen kapható, könnyen beszerezhető.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több hasznos dolog az olajról:
- Ezért okos ötlet olívaolajjal süteményt sütni
- Hányszor használható újra a sütőolaj, és hogyan?
- Ezért tegyél egy darab répát a fazékba, amikor bő olajban sütsz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















