2024.06.14.
Ezért tegyél egy darab répát a fazékba, amikor bő olajban sütsz
Az olajban sütés egy kellemetlen, mégis sokszor szükséges konyhai folyamat, amivel meggyűlik a baja az embernek. Szerencsére vannak apró trükkök és tippek, amelyekkel könnyebbé lehet tenni, például a lenti ötlettel is.
Az olajban sütés elengedhetetlen megannyi kedvelt, ropogós külsejű ételünkhöz, így nyilván viszonylag nehéz megválni tőle a konyhában. Pedig néha úgy tűnik, mint ha csak a baj lenne vele: büdös, veszélyes, egészségtelen, sokat kell utána takarítani, és a fáradt zsiradék sem tűnik el magától. És végső soron tényleg nem lehet máshogy tökéletes rántott húst készíteni, csak az olajban sütés minden kényelmetlenségével. Persze apró dolgokat mégis tehetünk, hogy egy fokkal könnyebbé tegyük a dolgot: például megelőzhetjük, hogy az olaj olyan gyorsan égett és keserű legyen. És mégis hogyan? Mindjárt kiderül!

Ezért tegyél egy darab répát a fazékba, amikor bő olajban sütsz
Mitől lesz keserű az olaj?
Bármit is sütöttünk olajban, észrevehettük már korábban, hogy néhány kör után az olaj határozottan sötétebb színt vesz fel. Ezzel pedig általában együtt jár az a kellemetlen mellékhatás is, hogy az olaj keserű ízt ad át a benne sülő ételeknek.
Hiszen nemcsak a fánk, a rántott hús és a sült krumpli változik meg sütés közben, hanem a sütéshez használt „közeg”, vagyis az olaj is.
Bármennyire ügyesek is vagyunk, nem fogjuk tudni elkerülni, hogy apró darabkák váljanak le az ételek felületéről. Ez pedig azért rossz hír, mert ezek az apró darabkák bizony tovább sülnek – majd idővel meg is égnek – az egyre forróbb olajban. Ez pedig tulajdonképpen olyan, mint ha odaégettünk volna valamit a fazékban.
Olasz almafánk
Ropogós-bundás banán
Baracklekvárral töltött szalagos fánk
Hogyan előzhetjük meg?

Hányszor használható újra a sütőolaj, és hogyan?
Mivel a forró olaj sülés közben végig körbeveszi a benne úszkáló delikvenseket, sajnos valamennyit átad nekik a saját ízéből is. Ez persze akkor sem valami kellemes, ha csak tiszta olajról van szó (ezért próbálunk minél több olajat lecsöpögtetni az ételekről), akkor viszont kifejezetten kellemetlen, amikor már a kormos, keserű aroma ivódik bele egy-egy falatba.
Szerencsére könnyen elkerülhetjük ezt a keserű ízt, ha sütés közben megszabadulunk az apró, úszkáló darabkáktól, mielőtt megégnek. Ehhez pedig nem egy apró szita vagy valamilyen különleges eszköz kell, csupán egy darab répa.
Igen, pár darab, nagyjából 5 cm hosszú répa képes felvenni az olajban úszkáló szemcséket, és mint egy mágnes, magához vonni őket. Így elkerülhető a sütőzsiradék keserűvé válása.
Néhány tipp
A következő dolgokra érdemes figyelni:
- a répát pucoljuk meg, úgy adjuk hozzá a fazék tartalmához
- a sütni kívánt étellel együtt adjuk hozzá a répát
- ha nagyon elhasználódik, cseréljük ki két sütés között a répát, különben megég majd, és ismét keserű lesz az olajunk
- a répás trükk kifejezetten jól működik olyan ételeknél, amelyekről sok, apró szemcse lejöhet (panírozott, rántott ételek, lisztes tészták, stb.)
Rántott karfiol alaprecept
Tökéletes rántott hús, petrezselymes parázskrumplival
Klasszikus bundáskenyér
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Konyhai trükkök és tippek minden mennyiségben:
- A szétfőtt gabona megmentésének 4 módszere
- Így lesz a legkrémesebb a gombapaprikás
- Ezért esik szét a zöldségfasírtod a serpenyőben
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















