2023.07.29.
Így kávézz Olaszországban, hogy ne nézzenek turistának
Akinek fontos a kávézás, a vele járó rituálé és életérzés, az különös figyelmet fordít erre a szertartásra utazásai alkalmával is. Kiváltképp, ha olyan tájékra kirándul, ahol nagy becsben tartják a kávét. Bécs, Törökország, Japán és Olaszország egésze szinte vallásként tekint a koffeindús reggeli italra. Vizsgáljuk meg közelebbről az utóbbit. Hogy kávézzunk az olasz csizma területén?
Az olasz kávékultúra olyannyira szívügye az országnak, hogy éppen 2022-ben felterjesztették az UNESCO világörökségei közé magát az eszpresszó gyors és hathatós fogyasztását. Egészen megdöbbentő adat, de a taljánoknál napi 30 millió presszókávé fogy, úgy, hogy az ország egész lakossága 60 millió körül jár. Tehát vagy minden második ember kávézik napi egyszer, vagy ami sokkal reálisabb: többek napi 4-5 pici csészét is felhörpintenek. Az olasz kávékultúra fontos és megingathatatlan, hovatovább a nemzeti identitás része: a dráguló, 1 euró helyett ma már inkább 1,5 felé járó feketék árai miatt szinte fellázadtak, szerintük a kávézás alapjog, sokan akár ingyen is adnák, olyannyira fontosnak tartják, mint az ivóvizet.

Edie Adams amerikai humorista, színésznő Velencében 1956-ban / Fotó: Martin Mills/Getty Images
Örökség, hagyomány, szimbólum
Az eszpresszó eleve olasz találmány, nagyon forró, éppen forráspont alatti víz (90-96 **°**C) találkozása a tömörített, finomra őrölt kávéval, mintegy 9 bar-os nyomással préselve. Nem lehet ezt a mondatot sem leírva, sem elolvasva pavlovi reflexek beindulása nélkül érzékelni, ugyanis a finomra őrölt kávé egyből bekapcsolja a receptorokat és érezzük is a mennyei illatot! 20-22 másodperces lecsurgás kell ahhoz, hogy a legtökéletesebb aromát kinyerhessük a kávéból, így jelenik meg a bársonyos, vékony hab, a crema is.
Maga a szó a „gyors, gyorsan, sebesen” olasz kifejezésre reagál és tényleg azt jelenti, hogy azon melegében, gyorsan kell fogyasztani, akár pultnál állva, munkába sietve, átsuhanva az újság címlapi cikkein.
Se több, se kevesebb, éppen ennyi kell hozzá. Jegyezzük meg, hogy náluk ez az alapértelmezett, ha „kávét” rendelünk, (un caffé), biztosan ezt kapjuk, nem lesz visszakérdezés.

Harcba szálltak az olaszok az eredeti eszpresszó kávéért
Nem mindegy, hány óra van
Rómában, Torinóban, Firenzében, de bárhol az országban reggel, délben és koraeste is mehet a kávézás… sőt. Ha egy bőséges családi vagy baráti vacsora után kerül a vendég elé a hófehér, a kávéfőző gépen előre melegített csésze, az is teljesen normális, senki sem fog foglalkozni vele, hogy nehezen fog elaludni, este már bajos a nagy adag koffein. Szeretik, isszák, punk-tum!
Tejes verziókat általában 11 előtt fogyasztják, a cappuccinót például mindenképp. Úgy tartják, a tej már túl nehézkes lesz később, ezért egy vérbeli olasz 11:00 után már nem rendel például cappuccinót. A félig tejes-félig tejhabos, szinte desszertszámba menő kávévariációt csak a turisták rendelik az országban délután, egyből lebukunk, még akkor is, ha jól beszéljük a nyelvüket.

Beppe Grillo olasz humorista és Antonio Ricci TV-író 1979-ben / Fotó: Mondadori Portfolio/Getty Images
Sokak bosszantó, de megmosolyogtató történetében él a kép, hogy a csizma bármely városában éppen teljesen átszellemülten ülnek egy kávézóban és a világ császáraként, maguk előtt a Colosseummal vagy a Firenzei dómmal, lattét rendelnek… mire kapnak egy pohár tejet. Nem értik a lattét? Nem fogják, a nyelvükön az csupán tej, a caffe-latte jelenti a tejeskávét, és ezt is csak reggel és délelőtt fogyasztják, a tej nehézsége miatt.
Egyedül a caffé macchiatót vállalják be még délután is, mivel abba csak egy idézetnyi tej kerül, az pedig még a határértéket súrolja nehézség-ügyileg.
Hidegen-melegen
A caffe freddót forróság és lehangoltság ellen isszák, de egyáltalán nem egyenlő a jegeskávéval, ez is mellőzi a tejet, a fentebb említett okok miatt. A hideg kávéjuk lényegében egy cukorral és jégkockával rázott hűsítő, amit a kissé megolvadt jég, a kesernyés kávé és az édes cukor tesz feledhetetlenné. Ők persze nem elviteles műanyag pohárban isszák, hanem hosszú, long drinkes csőszerűben, gyakorta szívószállal.

Vicki Baum osztrák írónő a kávékészítést tanulja 1949-ben, Velencében / Fotó: Archivio Cameraphoto Epoche/Getty Images
Tudod mi az a corretto? Korrekt kis ital, szó mi szó, valami, amit vacsora előtti étvágygerjesztőként fogyasztanak, mivel egy picuri alkohol kerül az eszpresszó mellé. Grappa, whisky, sambuca, ahogy tetszik. A keserű találkozik az erőteljessel, pont jó lesz egy tésztavacsora előtt!
Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: Martin Mills/Getty Images
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több utazós-világevős cikk:
- Túl a pennén: elhoztuk Olaszország titkos tésztáit
- Ezeket edd, ha az olasz csizma sarkában, Pugliában jársz
- 5 tanács, hogy költekezés nélkül is jót ehess a nyaraláson
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















