Család

2025.06.10.

Olcsó, finom, kiadós: lángos!

Gréti profilképe Gréti

Nem múlik úgy el nyár, hogy ne ennénk egy jófajta lángost a Balaton-parton. A házi minilángosokkal azonban egy sem veszi fel a versenyt.

Mindenkinek megvan a biztos helye Balatonon, ahol szerinte a legjobb a lángos. Én a legfinomabbat a sajkodi strandon ettem. Mivel ez a kis település közel fekszik Tihanyhoz, ami köztudottan tájvédelmi körzet, itt mellőzik a rovarirtást, így a büfék előtti padokon ülve szinte lehetetlenség enni. Legalábbis számomra – rettegek a darazsaktól, ugyanis sajnos allergiás vagyok a csípésükre. Van azért megoldás: általában becsomagoltatjuk a finomságokat, és az elárusító helyektől kicsit távolabb falatozunk.

Ezeket olvastad már?

Két éve annak, amikor suli előtti hétvégén miniszabit vettünk ki, és két napra a Velencei-tóhoz mentünk rápihenni a tanévkezdésre. Ott derült ki, hogy az apartmanban, amit béreltünk, nincs konyha. Ez nem akkora nagy gond, hiszen csak két napra jöttünk, gondoltam. Amikor viszont szembesültünk a strand ételkínálatával, akkor rájöttünk mégis lesznek nehézségeink a gyermeketetésben. Természetesen sikerült minden hiányosságot orvosolnunk, de a lángos-hiány hazaérkezésünk után sem szűnt meg. Édesanyám, pontosabban nagymamám egyik legszuperebb receptjét, a burgonyás minilángost készítettem el. Ennek talán még jobban örültek a gyerekek, hiszen házi baracklekvárral lehet enni.



Sütős lángos recept

Idén csak a gyerekcsapat fele tudott velünk jönni Badacsonyba, ezért úgy döntöttem, otthoni lángos sütésre adom a fejem. Tudtam, macerás lesz: dagasztás, kelesztés, minden lisztes és ragacsos, sőt az olaj is kifröccsen. Ezért döntöttem úgy, hogy sütőben próbálom meg elkészíteni a lángost. Ha fánkot lehet ilyen módon, akkor lángost is - gondoltam. A végeredmény egy szuperszonikus finomság lett, melynek tésztája kissé sűrűbb, mint balatoni társának, de nem szívja meg magát olajjal. A konyhám nem büdös, hanem illatos lett, így az egész családot odavonzotta. Együtt toporogtunk, várakoztunk a sütő előtt, hogy elkészüljenek a kis korongok.



Sütős lángos recept

A sütős lángos szerintem kapros tejföllel és lilahagymával az igazi. Hagyományosan, fokhagymával megkenve, sajttal tejföllel is nagyszerű. Aki édesszájú, mint a fiam, az akár lekvárral is eheti.

Jövő héten portugáliai utazásunkról, az ott elfogyasztott és készített finomságokról írok, addig is süssük a nyári lángosokat!

Gréti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept