2020.11.30.
Olcsó, kreatív és környezetbarát csomagolási megoldások karácsonyra
Az ajándék úgy az igazi, ha a megajándékozott meglepődik, amikor kibontja azt. Az ehhez használt csomagolópapír azonban szinte azonnal hulladékká válik, ráadásul a nevével ellentétben nem is biztos, hogy papírból készül, így még csak nem is újrahasznosítható. Mutatunk pár ötletet, amivel sokkal környezetbarátabbá teheted a karácsonyt, és a meglepetés ereje is megmarad!
Az év minden szakában fontos, hogy szeretetünk jeléül meglepjük egymást kisebb-nagyobb ajándékokkal, de klasszikusan az év utolsó napjaiban, az ünnepekkor jutnak főszerephez az ajándékok. Furcsa lenne azonban, ha ezeket csak úgy pőrén nyomnánk oda a másiknak, ezért a Mikulások és karácsonyfák mellett csomagolópapírok, ajándékzacskók és masnik végtelen kínálata lepi el ilyenkor a boltok polcait. Ahogy azonban sok más hagyomány esetében, úgy a megszokott csomagolási rutinunk sem nevezhető épp környezetbarátnak.

Nem minden papír, és nem minden újrahasznosítható
Az ajándékzacskók élből kiesnek az újrahasznosítás köréből, de a szétcincált csomagolópapírt sem dobhatod nyugodt szívvel a szelektív gyűjtőbe. Egyrészt nem minden csomagolópapír készül valóban papírból, az olcsóbb fajták alapanyaga általában műanyag, de a nagyon színes-mintás papírokat is nehéz újra feldolgozni. Az olcsó és vékony papír rostjai nem annyira alkalmasak az újrahasznosításra, míg a festékanyagok és műanyagrészecskék a bomlás folyamatát lassítják le.
Nem kell azonnal elkeseredni, ez nem jelenti még a karácsony és az ajándékozás végét. Vannak alternatív megoldások, amivel csökkentheted a felesleges hulladék mennyiségét!
Használd újra
Például a fekete-fehér újságpapírt! Az apró szöveg messziről izgalmas mintává áll össze, ami garantáltan megszépíti az ajándék kibontását. Emellett bármilyen más régebbi, és még jó állapotú csomagolóanyag alkalmas lehet erre a célra egy kis kreativitással feltuningolva.
Japán módi
Néhány éve vette be az internetet a japánok csomagolási módszere. A furoshiki lényege, hogy a papír helyett valamilyen szövetet használnak, amit biztosan senki sem fog kidobni: vagy felhasználja az illető vagy továbbajándékozza, így körforgásban marad a szövet. Szolgálhat erre a célra egy kendő, szép konyharuha, maradék textil, saját vagy turkálóban szerzett holmi.

Barna csomagolópapír – végtelen lehetőség
Egyik legjobb választás a teljesen barna, lehetőleg újrahasznosított csomagolópapír. Ezt az egyszerű alapot aztán kedved szerint díszítheted. Fogj egy ceruzát, a radírt festékezd be, aztán kezdd el bepöttyözni a papírt. Fess rá geometrikus mintákat, vagy írj rá valamilyen kedves feliratot. A belefektetett idő és energia csak még kedvesebbé teszi az ajándékot.

Csak természetesen
A műanyag masnik, csillagok, szalagok és kísérőkártyák helyett használj természetes anyagokat. A teljesen egyszerű barna csomagolópapírt is azonnal életre kelti egy fenyőág, fenyőtoboz, egy rúd fahéj esetleg egy eukaliptuszág vagy fából készült csillag. A rögzítésükhöz szintén természetes alternatívát válassz, vagyis raffiából vagy kenderből készült zsineget, és ne tévesszen meg, ha valami natúr barna színű! Mindig ellenőrizd, hogy miből készült az adott termék.

Különleges és hazai
Ha pedig az év végi hajrában már nem lenne időd a csomagolópapírral pepecselni, vagy szeretnéd valami nagyon színessel és izgalmassal beborítani az ajándékod, akkor válassz hazai gyártású, tervezői csomagolópapírokat, amelyek garantáltan minőségi alapanyagokból készülnek. A mi kedvencünk a Bomo Art hipnotikus csodavilágokat megelevenítő csomagolópapírja.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
Elindult a Nosalty #HÁZICSEMEGE kampánya a magyar termelőkért és kisvállalkozásokért
A Nosaltynál elkötelezetten támogatjuk a hazai termelőket, ételmanufaktúrákat, tervezőket és alkotókat. Ismerd meg őket új sorozatunkban, és támogasd őket, ha teheted!
#HÁZICSEMEGE: Bazsalikomos kert
Beh Mariann 2014-ben indította útjára a Bazsalikomos kertet, hogy a természet gyógyító növényeit elhozza az emberek számára teák, sóvirágok, ínycsiklandó pestók és lekvárok formájában.
#HÁZICSEMEGE: Farm2Fork
A Farm2Fork név mögött egy ember áll – ő Horváth Boldizsár agrármérnök, akinek célja, hogy a legkiválóbb minőségű, szezonális és hazai alapanyagokat juttassa el az egyes termelőktől a megrendelőkig.
#HÁZICSEMEGE: Panyolium
Ha eddig azt gondoltad, hogy az aszalt gyümölcsök terén képtelenség újat mutatni, az a jó hírünk van, hogy de, lehetséges! Minőségi, magyar gyümölcsök, semmi tartósítószer, mesterséges színezőanyag vagy hozzáadott cukor: ez a Panyolium-féle aszalvány receptje.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















