Gasztro

2020.11.30.

"Olyan, mint egy festmény: nem lehet befejezni, csak abbahagyni"

Dacota profilképe Dacota

Már két hét sincs háta a Bocuse d'Or lyoni döntőjéig. Széll Tamás és csapata az utolsó interjún sok érdekességbe avattak be minket a közelgő versenyről.

Az idei Bocuse d'Or nem csak nekünk, magyaroknak lesz különleges - idén 30 éves maga a verseny is. A kerek szám miatt több különlegességgel is készülnek Lyonban a verseny rendezői - többek között létrehoztak egy hét fős, a versenyhez kapcsolódó séfekből álló csapat exkluzív interjúkban osszák meg a tapasztalataikat a gasztronómiai megmérettetésről. Széll Tamás szerint - akit beválasztottak a hét fős csapatba -

ez nem csak megtiszteltetés, de egy újabb lehetőség arra, hogy a hazai ízeket és gasztronómiát nemzetközi szinten is bemutassuk.

Széll Tamás és csapata a májusi európai döntőn

A Metro Gasztroakadémiáján rendezett sajtótájékoztatón a csapatot Jókuti András kérdezte - aki január 24-én nemcsak a magyarok számára közvetíti majd az eseményeket, de ő lesz az esemény főmoderátora is.

Hamvas Zoltán a magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke elmesélte, hogy bár szeret nagyokat álmodni, ő maga sem gondolta volna 2013-ban, mikor elvállalta a posztot, hogy négy évvel később az európai döntő győzteseként mehetünk Lyonba. A dicsőségen kívül az európai döntő győztesének lenni jó ómen is - az előző négy döntő európai győztesei kivétel nélkül dobogóra álltak a következő években Lyonban. Kiemelte, hogy azoknak a designereknek, szerkesztőknek és médiaszakembereknek a szerepét, akik abban segítenek, hogy a versenyzőknek tényleg csak a felkészülésre és a tányérra kelljen figyelniük.

Kihangsúlyozta, hogy a hónap végi esemény egy újabb remek alkalom arra, hogy a magyar konyhát újrapozicionáljuk.

Széll Tamás, Szulló Szabina, Vomberg Frigyes és Szabó Kevin

Széll Tamás élete 2011 óta a Bocuse d'Ore-ról szól - nevét a 2012-ben tanultuk meg, mikor elsőként lett helyezett magyar csapat a lyoni világversenyen.

A májusi európai döntő után egy kis pihenő következett, de augusztus vége óta újra teljes iramban zajlik a felkészülés. A magyar Bocuse d'Ore Akadémia hivatalos segítői között egyébként többek között az a Rasmus Kofoed is ott van, aki a Bocuse d'Or történek legsikeresebb séfje, hiszen elhozta már a versenyről a bronz, az arany és az ezüst szobrocskát is.

Tamás elmesélte, hogy az idei verseny egyik legnagyobb meglepetése az volt, hogy a szokásos hal téma helyett zöldséget kell elkészíteni a hús mellett - ráadásul egy vegán tállal kell lenyűgözni a zsűrit. Azt is megtudtuk tőle, hogy a felkészülés sokkal inkább mentálisan, mint fizikálisan veszi igénybe a csapatot, és hogy

a versenyre való felkészülés olyan, mint egy festmény: nem lehet befejezni, csak abbahagyni.

A jövő hét csütörtöki utolsó timeing is csak 99,7%-os eredményt jelent, de nüansznyi pontosítások még a versenyen is lesznek. Széll bízik benne, hogy a májusi eredményeket figyelembe vége - 51 ponttal kaptak többet, mint a második helyezett, ami óriási különbségnek számít - reméli, hogy az első öt helyezettbe bekerül a csapat - ha a dobogóra is felkerülnek, akkor a mennyben érzik majd magukat.

A sajtótájékoztatón külön kiemelték azt is, hogy mennyire fontos az utánpótlás - Szabó Kevin, Széll commis-ja és Vomberg Frigyes, a csapat coach-a is elmondta, hogy több alkalommal is meghívtak szakácsiskolai tanulókat, hogy bemutassák nekik a felkészülés egyes fázisait. Vomberg szerint óriási a fejlődés ahhoz képest, mikor az első Bocuse d'Or-ra kezdtek edzeni, és nagyon fontos, hogy ez a kontinuitás megmaradjon, a következő generáció séfjei már most be tudjanak tekinteni abba, hogyan zajlik a felkészülés egy világversenyre.

A csapatot segíti továbbá Szulló Szabina, aki másod coach-ként azon fáradozik nap mint nap, hogy a megfelelő alapanyagok legyenek a hűtőben, segít kielemezni a kész tálakról készült fotókat, és napi több tucat e-mail-ben egyeztet Rasmus Kofoed-el.

Magyar alapanyagok, a tokaji bor, a tokaji ecet és a dió is szerepel majd a magyar csapat tál- és tányérelemeiben a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsversenyén.

Az idei világdöntőn Széll Tamás legalább öt helyet szeretne előrelépni, "a dobogó pedig a legszebb álom lenne" – árulta el a Bocuse d'Or 2016-os kontinensbajnokságának győztese.

A magyar csapat versenyfogásaiban a nemzeti sajátosságok is feltűnnek: többféle savanyítást is felhasználnak majd az ételek elkészítése során, az alapanyagok között pedig szerepel a tokaji bor és ecetek, a magyar erdei gombák és a dió.

A verseny január 24-én, Lyonban lesz - szurkoljuk együtt Széll Tamásnak és csapatának!

Ezeket olvastad már?

Így készülnek Széll Tamásék a lyoni döntőre

Pezsegj

Így készülnek Széll Tamásék a lyoni döntőre

Heti hat napon, napi nyolc órában készül a január 24-25-én Lyonban megrendezésre kerülő Bocuse d’Or döntőre az európai döntőt májusban Budapesten megnyerő magyar csapat. 

Nosalty

Intim videóban mutatja meg a magyar sztárséf, hogyan készül a világversenyére

Család

Intim videóban mutatja meg a magyar sztárséf, hogyan készül a...

Hangulatos és intim kisfilmben mutatkozik be a világnak Széll Tamás, a Bocuse d’Or szakácsverseny magyar indulója.

Hering András

Széll Tamás már keményen tréningezik

Gasztro

Széll Tamás már keményen tréningezik

A következő két hónap a kőkemény gyakorlásról, a nüansznyi részletek finomhangolásáról szól Széll Tamás séf és csapata számára a Bocuse d'Or európai döntőjéig.

Nosalty

Bocuse d'Or: "Ez a verseny valódi show is"

Gasztro

Bocuse d'Or: "Ez a verseny valódi show is"

Bocuse d'Or, Budapest - Jérome Bocuse szerint nagyszerű a budapesti kontinensdöntő hangulata. Na de ismered a világ legrangosabb séfversenyének történetét?

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept