Család

2023.12.28.

Öt évet dobhat a várható élettartamon, ha rendszeresen eszel ebből

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Ha a vérben található omega-3 zsírsavak mennyisége 1 százalékkal nő, ez már annyit csökkent a halálozási esélyeken, mintha abbahagytad volna a láncdohányzást.

A Hospital del Mar Orvostudományi Kutatóintézet szakértői egy nagyon régóta folyó kísérlet adatait elemezték: egy Massachusetts állambeli kisváros, Framingham lakóit 1971 óta figyelik meg, és gyűjtenek róluk különböző információkat. Többek között, ahogyan a kutatás is mutatja, étrendbeli és egészségügyi adatokat is – kiderült ugyanis, hogy azoknak, akiknek magasabb a vérében az omega-3 zsírsav jelenléte, amit úgy érnek el, hogy több olajos halat fogyasztanak, alapvetően magasabb a várható élettartamuk, akár öt évvel is lekörözve a többieket.

Öt évet dobhat a várható élettartamon egy alapanyag

A The American Journal of Clinical Nutrition tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az a lényeg, hogy mennyi omega-3 zsírsav található meg a vér vörösvérsejtjeiben. A kutatáshoz 2200 ember 11 évnyi adatait elemezték, mindegyikük 65 év feletti volt a kutatás kezdetekor.

Nizzai jellegű tonhalsaláta

halsaláta

Nizzai jellegű tonhalsaláta

Tormás-mustáros lazac

lazacreceptek

Tormás-mustáros lazac

Svéd rakott krumpli szardellával

rakott krumpli

Svéd rakott krumpli szardellával

Az eredmények azt mutatták, hogy négyfajta zsírsav jelzi jól, hogy valakinek hosszú lesz-e az élete, vagy sem (természetesen a többi ismert, más faktorok mellett): az omega-3 mellett érdekes módon két telített zsírsav is bekerült a kalapba, pedig ezek az egészségtelen kategóriába tartoznak. A kutatók szerint ez azt mutatja, hogy nem minden zsírsav eredendően rossz.

A szakértők az összehasonlítás végett megjegyezték: a megfelelő szintű omega-3 zsírsav öt évet is hozzáadhat az élethez, míg a rendszeres dohányzás kutatások szerint 4,7 évet elvesz belőle.

Így kijelenthető, hogy ha elég zsíros halat eszünk, és megnöveljük a szervezetünkben a zsírsav mennyiségét, akkor tehetünk olyan jót, mintha abbahagynánk a rendszeres dohányzást – sőt, a statisztikák szerint 0,3 évvel még előnyben is leszünk.

Forrásunk volt.


Még több egészségtéma itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept