Eszcájg

2020.11.30.

Omlettek a kanapéról

Dacota profilképe Dacota

A különböző konyhák omlettjeihez mindig erősen vonzódtam. Van abban valami  érdekes, ahogy ez a pofonegyszerű kaját nemzeti színekbe hozzák - most a kedvenceimről mesélek!



A trouchia receptjéért kattints ide!

Hogy miért pont a rántottáé ez a megtisztelő szerep? Több oka van. Az első étel, amit egyesegyedül készítettem, rántotta volt. Annyira saját volt, hogy még a tojást is én hoztam be a tyúk alól - ez volt valamikor a '90-es évek első felében, nagyszüleim poroszlói házában. Egy madridi út tíz évvel később, a másik nagyszülőkkel volt az első olyan az életemben, amit igazán élveztem - addig csak ténferegtem mellettük Bécsben vagy Németországban, és őszintén nem értettem, mi a pláne a külföldben. Ezen a madridi kiránduláson pedig az első vacsorám naná, hogy a tortilla volt, ami annyira lenyűgözött, hogy hazaérve megpróbáltam elkészíteni.

Mivel az internetet akkor még egyáltalán nem használtam, otthon meg csak Lajos Mari retrósabb szakácskönyvei voltak, el lehet képzelni, milyen lett a végeredmény. Mindenesetre, így az első nemzetközi kajám is egy omlett lett. A későbbiekben rájöttem, kifejezetten szórakoztat, hogy ugyanazt az alapot hogyan változtatják országonként az amúgy parányi kontinensünkön. Megpróbáltam mindenhol utánanézni a helyi változatnak, ahol csak megfordultam. Marta barátnőm szüleinek a házában egy eldugott kis olasz faluban így kaptam vacsorára egy cukkinis-spárgás-ricottás frittatát, Németországban imádtam a feketeerdei sonkás verziót, egy kamaszként dögunalomnak titulált svéd túrán egyik nagy vigaszom volt a krémsajtos-snidlinges változatot, és még sorolhatnám.



A trouchia receptjéért kattints ide!

Sajnos (vagy szerencsére) örökké úton lenni nem lehet, de hamar rájöttem, hogy az idegen kultúrák és konyhák házhosszállítása is megoldható, nagyon egyszerűen. Évekig aktívan használtam a Couchsurfing nevű oldalt, mint vendég. A dolognak annyi a lényege, hogy miután kiválasztottad, hova utazol, megnézed az oldalon, hogy ki ajánlja fel ingyér a saját kis kanapéját, jelentősen lecsökkentve ezzel az utazási költségedet. A dologban az olcsóság a legkevésbé mérvadó, az benne a jó, hogy egy helyi ember vezet körbe, így kevésbé érzed magad a világ legkártékonyabb fajának, a turistának. Mikor aztán dolgozni kezdtem, és hiányzott a pár év alatt hátamra nőtt hátizsák, úgy döntöttem, én is bedobom a kanapémat a közösbe - jöjjön, aki akar!



A trouchia receptjéért kattints ide!

Egyrészt ingyen nyelvgyakorlás, másrészt a vendéggel együtt az ő kultúrája is házhoz jön, harmadrészt ha végig kell vinned egy idegent a városodban, olyan, mintha te magad is nyaralnál - én minden esetben újra beleszerettem Budapestbe. Lényeg a lényeg, mivel elég népszerű úti cél vagyunk, jelentkező akadt bőven. Mivel a profilomból kiderült, hogy a kaja nálam központi téma, általában hasonló érdeklődésűek találtak be, és legtöbbször fel is ajánlották, hogy készítenek valami hazai kosztot, cserébe a kvártélyért.

Mivel egyszer New Yorkban városnézés helyett három órát szórakoztam a vendéglátóm konyhájában a felajánltatott hortobágyi húsos palacsintával, így kedvesen visszautasítottam, a nagy főzést - de hogy senki ne sértődjön meg, egy "hazai rántottát" általában elfogadtam. Így készült a konyhámban tamagoyaki Japánban tanuló német lánytól, többfajta tortilla de patatas a dél-amerikaiaktól, és egyszer még egy iszonyatos tex-mex rántottát is leküzdöttem, ami amúgy egy nagyon cuki amerikai lány tálalt nekem kukorica-tortillán. Az egyik kedvenc receptemet, amit vendégváró snacknek azóta is gyakran elkészítek, egy nizzai lánytól kaptam.



A trouchia receptjéért kattints ide!

A franciák borzasztó büszkék a saját régiójuk konyhájára - ő is az volt. Mint mesélte, a nizzaiak nem tartják magukat nagyon franciának, mert viszonylag későn kerültek az országhoz az olaszoktól, de olaszoknak sem - ők nizzaiak. Konyhájuk érdekes keveréke az észak-olasz és a dél-francia gasztronómiának, a genovai pesto itt pistou, innen való a pissaladiere, ami szoros családi kapcsolatokat ápol a pizzával, a töltött zöldségeknek pedig óriási kultusza van.

Ahogy a mángoldnak is - kelt és leveles tésztába, köretnek és levesnek, édesen és sósan egyaránt eszik. A trouchia, a tortillára kísértetiesen hasonlító omlett így igazi nizzai specialitás, bár több francia ismerősöm is közölte, hogy még az életében nem hallott róla. Lényeg, hogy én ismerem - és most már ti is. Ha elkészítem, mindig eszembe jut, hogy ahhoz, hogy a világot megismerjem, nem kell feltétlenül utaznom. Ha elég nyitott vagyok, bejön az az ablakon. A konyháén is.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept