2020.11.30.
Omlós csirkecombok a sütőből
A MAGGI terméktesztek sorában elérkeztünk az Omlós csirkesült alapokhoz. Elsőként a citromos fűszerezésűt vettük górcső alá. (x)
Kezdjük a sütést!
Akár egy kiló csirkecomb is elfér abban a sütőzacskóban, amely a MAGGI Omlós fűszeres, citromos csirkesült alap tasakjában található.
Ha kibontjuk a termék tetején lévő részt, ott találjuk az icipicire összehajtogatott zacskót egy zárószalaggal. Segítségével könnyedén lezárhatjuk a sütőzacskót, csak arra kell ügyelnünk, hogy villával szúrjunk rajta néhány lyukat, melyeken a felgyülemlett gőznek szabad utat engedünk.

A tisztított csirke alsó combokat – de használhatunk bármilyen más csirkerészt, úgy mint csirkeszárnyat, bőrös mellet vagy csirke felső combot – belehelyezzük a sütőzacskóba, rászórjuk a termék alsó részében található fűszerkeveréket, óvatosan összerázzuk, hogy a zacskó ne sérüljön, és a lezárt zacskót egy hőálló edénybe vagy tepsibe helyezve – légkeveréses sütő esetén – 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Ha kevesebb húsmennyiséget sütünk, ne használjuk fel az összes fűszert, arányosan kevesebbet szórjunk a zacskóba.
Körülbelül ötven-hatvan perc szükséges ahhoz, hogy az omlós csirkecombok elkészüljenek. Mi tényleg nem nyúltunk hozzá, csak hagytuk, hadd piruljanak jól meg. De nem is volt szükség semmi adjusztálásra, segítségre, valóban aranybarnára sültek a “dobverők". Arra az egy dologra kellett csak odafigyelnünk a sütőbe helyezés pillanatában, hogy a kis csomag ne érintkezzen a sütő egyetlen részével sem.
Milyen köret illik hozzá?
Ekkor jöhet a kreativitás, a köret elkészítése. Első alkalomról lévén szó, biztosra mentünk. Csak semmi fakszni! Jöjjenek a párolt zöldségek. Ha igazán roppanós zöldségeket akarunk készíteni, úgy, hogy közben még a bennük rejlő minden jót is megtartsák, akkor nem szabad érintkezniük a forró serpenyő aljával vagy akár a vízzel. Éppen ezért egy nagy lábasban csak kevés vizet forraltunk, hogy a tetejére helyezett szűrőhöz ne érjen hozzá. Ebbe a szűrőbe kerültek a nagyobb darabokra vágott friss zöldségek. Csupán 20 perc telt el, és már le is húztuk a tűzről az edényt. Köretünk pedig a melegben várta csirkesültünk elkészülését.

Közben jutott időnk a tálalásra alkalmas tányér és az evőeszközök kiválasztására. Alig bírtuk ki a fotózást, utána rögtön megkóstoltuk a küllemére csinos és megfelelően kreol csirkecombokat. Valóban omlósak lettek, az erős fűszerezésben a citrom íze pont kellemesen érződött, úgyhogy a natúr zöldségek jól harmonizáltak vele. Legközelebb a MAGGI fokhagymás Omlós csirkesült alapot próbáljuk ki, a sütőzacskóba pedig a zöldségeket is belecsempésszük. Jövő héten meglátjuk, hogy ebből mi sül ki! (x)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














