2020.11.30.
Óriáshangya petéje és légylárváktól hemzsegő sajt – ezek a világ legbizarabb ételei
Ha nem rajongsz a pacalért, akkor mit szólnál a légylárvákkal érlelt sajthoz, vagy egy kis hangyatojáshoz csemege gyanánt? Te megkóstolnád valamelyiket?
Ahány nemzet, annyiféle étkezési szokás: amíg egyes nemzeteknek természetes, hogy gyerekkoruktól kezdve olyan sajtot esznek, ami hemzseg a lárváktól, addig nekünk a kakashere pörkölt a megszokott.
Casu marzu
Az afrodiziákumnak számító casu marzu szó szerint rothadt sajtot jelent, amit juhtejből készítenek, de ne gondold, hogy a szokásos erjesztéssel. Ez, a Szardínián és Korzikán is népszerű sajt attól különleges, hogy legyek petéi, pontosabban a kikelő lárvák kezdik el érlelni. A kikelés után a lárvák szó szerint beleeszik magukat a sajtba, és az emésztésük során keletkezett savaknak köszönhetően kezdődik meg az erjedés, lebomlik a zsír és így extra puha lesz a sajt.

A casu marzu kedvelői szerint a sajtot akkor jó enni, amikor a lárvák még életben vannak: felszeletelik és kenyérrel, borral majszolják – a lárvákkal együtt. Akik inkább mellőznék a kukacokat, azok a sajtot közvetlenül a fogyasztás előtt egy lezárt papírzacskóba teszik, a levegőtlenség hatására a kukacok kibújnak a sajtból oxigént keresve, és amikor a zizegő hang, amit a kukacok fészkelődése okoz elhallgat, kibontják, és megeszik a sajtot. Vajon, melyik az etikusabb?
Jak pénisz
Van Pekingben egy étterem, ami arról híres, hogy kizárólag péniszeket tálal fel a legkülönbözőbb módon elkészítve. A jak egy, a szarvasmarhával rokonságban álló faj, aminek a bikáját fosztják meg a legnemesebb szervétől, és szolgálják fel a vendégek számára. A Guolizhuang nevű étteremben főve, sülve is kérhetik az ínyencségre vágyók, cserében azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: akár több száz dollárba is kerülhet egy-egy fogás, amiket potencianövelő tulajdonságokkal is felruháztak.
Ha valami itthonira vágynál:
Szüreti kakaspaprikás
Nyakas pacal
Fokhagymás-velős pirítós
Escamol
Az óriáshangya tojását a mexikói kaviárként is emlegetik. Az escamol szó szerinti jelentése hangyalárva, ugyanis ez a Mexikóban kedvelt étel nem más, mint egy óriáshangya tojásából kikelt lárva. Mivel Mexikóban régen a szárazság miatt gyakran jelentkezett élelmiszerhiány, ezért a helyieknek élelmesnek kellett lenniük.
A föld alatt kerestek magas fehérje – és tápértékű ételt, így találtak rá a gigantikus, édeskés ízű hangyalárvákra. A petéket tavasszal gyűjtik be, ma már léteznek külön farmok is, ahol direkt étkezési célzattal tartanak hangyákat, majd fűszerezve, vajban sütve, vagy tojással, esetleg tortillában árulják.

Balut
A balut, azaz a még tojásban lévő kacsaembrió a Fülöp-szigetek egyik legkedveltebb street food étele, amit legalább olyan természetességgel esznek a helyiek, mint mi a hotdogot. Jellemzően 14-21 napig hagyják fejlődni az embriókat, majd a tojást megfőzik, és megeszik. Feltörik a tojás tetejét, kiszippantják a levét, majd következik az embrió. Azok szerint, akik kóstolták, az íze nem sokban különbözik a hagyományos tojástól.

Szendvics aggyal
Habár az USA-ról nem feltétlen a bizarr ételek jutnak az eszünkbe, Ohioban, Missouriban és Indianaban biztos, hogy kikerekedne néhányunk szeme. A hatalmas szendvicsek első ránézésre a méretükön kívül nem tűnnek különlegesnek, azonban az étel lelke nem más, mint vékonyra szeletelt sült szarvasmarha vagy sertés agy.
Az ételnek egészen régre, az 1880-as évekre nyúlik vissza a története, amikor rengeteg karám épült a környéken. Jóformán ugyanúgy eszik, mint a hamburgert: buciba zárva hagymával, csemegeuborkával, ketchuppal és mustárral falatozzák. A kergemarha-kór miatt az utóbbi években jellemzően sertéssel készítik a szendvicset.

Ezeket olvastad már?
Nagymama elfeledett süteményei, amiket gyerekkorunkban imádtunk
Gyerekkorunk nosztalgikus ízei között a ropogós csöröge fánk, a hájas tészta barack lekvárral és a birsalmasajt, biztos a dobogósok között kap helyet. Neked volt kedvenced?
Tudod ki volt Stroganoff, Nachos vagy Carpaccio? – 5 híres...
Grófok, uralkodók és séfek, akiknek a világon naponta többször ejtjük ki a nevét rendelés közben. Ételek, amiket mindannyian ismerünk, de vajon honnan kapták a nevüket?
Katalin hercegné, Cristiano Ronaldo és Ferenc pápa - ez a...
Szalámi, sajt, gomba, tonhal, paradicsom - mit szólnál, ha a szokásos feltétek helyett ismert emberek arcképe köszönne vissza a pizzádról? Lenne szíved megenni?
Zsíros deszka és vajas kenyér – Régi idők legcsodásabb ételei
Fehér kenyér, zsír, lilahagyma, ínyenceknek egy kis piros arany – régen ennyi is elég volt a boldogsághoz.
via és via és via és viaés via
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















