Gasztro

2020.11.30.

Örökzöld tésztaétel a 17. századból

Miss Lemon profilképe Miss Lemon

Egy újabb 17. századi recept következik régi szakácskönyveket bemutató sorozatunkból. Ezúttal egy olyan erdélyi fejedelmi ételt főztünk, amely jóval meghaladta saját korát.

A két 17. századi magyar szakácskönyv, Bornemisza Anna 1680-as és Misztótfalusi Kis Miklós 1698-as kötete egyaránt a különféle húsok elkészítésére fekteti a legnagyobb hangsúlyt. Ugyanakkor nem elhanyagolható mennyiségben tartalmaznak olyan ételeteket, ételsorokat is, amelyeket húshagyó napokon lehet fogyasztani. Annak idején böjti ételnek számított a hal, a rák, a teknősbéka is, de szép számmal akadnak olyan fogások is, amelyek a mai olvasó számára is húsmentesnek tűnhetnek. Ilyen az a recept is, amelyet most készítettem el.

Paréval töltött szömörcsög, vagy laska. Én leginkább spenótos raviolinak nevezném. A recept így szerepel Bornemisza Anna könyvében:

„Fonnyaszd meg az parét, hűtsd meg, s nyomd ki az vizet belőle. Reszelj kenyeret és parmasán-sajtot belé. Turbulyát, tyúkmony-székit, gyömbért, szerecsendió-virágot vagdalj belé igen aprón, s felettébb meg ne sózd. Csináld vékonyon kinyújtott tésztába, csinálj töltött laskát belőle: jóízű. Borsólével főzd meg. Tégy szerecsendió-virágot s írósvajat belé, had forrjon fel. Rakd belé az laskákat egymás után, had főjön benne. Tégy zöld füveket belé: jóízűk lésznek; ha szárazon akarod adni, szedd ki az levébűl, hintsd bé reszelt kenyérrel s parmasán-sajttal. Tölts forró vajat reá: úgy porcogós lészen. Úgy szárazon adhatod – mindkétképpen jó.”

Mindig, újra és újra elképedek azon, hogy bő 300 évvel ezelőtt az alapanyagok milyen megdöbbentő változatossága jellemezte ezeket az úri konyhákat. Nyilván nem egy ünnepi ételről van szó, sőt. Valójában a Mindenféle étkek szaporításárúl, kit sokképpen készíthetni beszédes címet viselő fejezet 200. receptje ez. Igazság szerint ez az a része a kötetnek, amelyből a legkönnyebb elképzelni a főzést és a leírt ételt magát, hiszen a mennyiségek hiányát leszámítva már majdnem valódi receptektől van szó. A többi főfejezetben inkább ilyenekkel találkozhatunk, mint „79. A tengeri disznót sokképpen főzheted: feketén, sárgán avagy mustárral; pastetumban is, ha akarod – akar hidegen, akar melegen.”, vagy „17. Az tyúkfiakat fojtva, megmellysztve – fácánt kell belőle csinálni, s meg kell főzni avagy sütni.” Ezeket az utasításokat azért sokkal nehezebb követni, mint a fentebb idézett szöveget.

Bár magának a tésztának a készítését nem részletezi túl a recept: „csináld vékonyon kinyújtott tésztába”. Ezért próbáltam keresni még valami infót erről a laskáról, s a Misztótfalusi könyvben találtam egy majdnem ugyanannyira hasznosat a 8. oldalon: „Szép fejér lisztet szitálly-meg két vagy három tyukmonnyal, tsinály tésztát belöle (: ha tyukmony nints, vizzel :)”. Nagyon nehéz volt ezt a kettőspont-zárójel bezár kombinációt nem szmájliként olvasni egy ilyen mondat után. Mindenesetre az kiderült, hogy a tészta tojással, és anélkül is gyúrható, ami végül is majdnem elegendő információ. A „szép fejér liszt” is hasznos, bár szerintem eredetileg messze nem volt olyan fehér az a liszt, mint amit én használtam.

Megint egy, a mai gyomrunknak meglepően fűszerezett étellel állunk szemben. Spenót, amiben nincs fokhagyma, viszont van benne turbolya, gyömbér, szerecsendió virág és még parmezán is. Mondjuk ebben a korban ennél furcsábban is készítették a spenótot: ribizlivel és mézzel. Ahhoz képest ez a változat nem is olyan meglepő. Mivel mennyiségeket nem említ a recept, én a fűszerekből elég keveset használtam. Lehetett érezni így is az ízüket, pikáns volt az összhatás, finom, könnyű tavaszi vacsora kerekedett belőle, némi kis csavarral. Épp itt a spenótszezon, próbáljátok ki ti is!



Spenóttal töltött tészta Bornemisza Anna szakácskönyvéből recept

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept