Gasztro

2022.11.16.

Soha ilyen könnyen nem juthattál még boros élményekhez

Hirdetés profilképe Hirdetés

22 borvidék több, mint 140 borászatának programjait érheted el játszi könnyedséggel egész évben, ha csatlakozol az Országos Bortúrához.

Aki szervezett már akár kisebb bortúrát is, az pontosan tudja, hogy mekkora tortúra lehet akár egyetlen borvidék több borászatába látogatást egyeztetni. E-mailek, telefonok sorával érdeklődhetünk a kóstolókra még szabadon álló helyek után, a térképet bújva próbálhatjuk meg kitalálni, hogy mely pincészetek felé vegyük az irányt, ha tartalmasan, üresjáratok nélkül szeretnénk tölteni napjainkat.

Soha ilyen könnyen nem juthattál még boros élményekhez

Ennek most egy csapásra vége, hiszen az Országos Bortúra mobilalkalmazás segítségével a zsebünkben hordhatjuk az ország mind a 22 borvidékét, azok megannyi borászatával és programjaival. Nemcsak a térképet böngészve ismerkedhetünk meg a termővidékek pincészeteivel, de az országos progamkínálatra is szűrhetünk akár földrajzi alapon, akár borstílusok vagy programtípusok szerint, és pár mozdulattal biztosíthatjuk is helyünket következő boros kalandunkon. Mindegy, hogy egy romantikus piknikre vágyunk a szőlőhegyen, vagy egy terepjárós dűlőtúra izgalmait keressük, ezek mind néhány gombnyomásnyi közelségbe kerülnek a friss applikáció által.

140, és még nincs vége

Az appban jelenleg több, mint 140 borászatról állnak rendelkezésre bőségesen adatok, legyen szó a termelt borfajtákról, gasztronómiai kínálatról, programokról vagy épp a nyitvatartásról és az elérhetőségekről.

A telefonunkon elérhető pincészetek köre napról napra bővül, de a borászatok mellett további (közel 200), boros programokat kínáló helyszínek ajánlatai is rendszeresen felkerülnek a platformra. Az alkalmazás készítőinek nem titkolt célja, hogy a jelenleg kevésbé ismert pincészetek és borvidékek is figyelmet kapjanak, így a már jól ismert Tokaji vagy Villányi borvidék mellett hasonlóan ismerősen csengjen mind többek számára akár a Móri vagy Pécsi borvidék neve is. A térképes és az egyéni preferenciák szerint szűrhető̋ felületen minden adott ahhoz, hogy a borkedvelők új pincészeteket fedezzenek fel, legyen szó kicsi és különleges „indie” pincékről, családi borászatokról vagy menő borteraszokról.

A telefonunkon elérhető pincészetek köre napról napra bővül

Közösség és játék

Nem véletlen az áthallás az Országos Kéktúra és az Országos Bortúra elnevezése között, hiszen a bor szerelmeseit is összeköti a természet, az országjárás szeretete és a felfedezés iránti vágy, amely a túrázókban is közös.

Az applikáció játékos módon igyekszik valódi közösséget építeni a borrajongókból: a felkeresett partnerborászatokba QR-kód segítségével ugyanúgy becsekkolhatnak, ahogy a Kék Túra pecsétjeit gyűjtik, hiszen élményeiket saját bornaplójuk eltárolja.

Külön színfoltja az Androidos vagy iOS eszközre is ingyenesen letölthető applikációnak, hogy a borkedvelők megoszthatják egymással tapasztalataikat, hiteles értékeléseket adhatnak a pincékről és a kipróbált programjaikról, továbbá olyan borászatokat is ajánlhatnak, amelyek még nem szerepelnek az Országos Bortúra térképén.

Aki tehát szereti a jó bort, a minőségi programokat és az egész országot lefedő kalandokat, az a legjobban teszi, ha kipróbálja az Országos Bortúra applikációját, a Bortúra Appot!

Címlapkép és fotók: Hámori Zsófia

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept