2024.10.03.
Szükséges az őszi gyomlálás? – Íme a válasz
Az ősz megérkeztével sokan gondolják azt, hogy a kerti munkálatoknak ezennel vége erre az évre. Pedig nagyon nincs ez így, hiszen a hideg idő beköszöntével a gyomok szempillantás alatt felütik a fejüket, amivel nem szabad várni egészen tavaszig. Itt a válasz, miért kell ősszel gyomlálni.
Sokan azt gondolják, hogy a hideg, esős idő beköszöntével a kerti munkálatoknak, köztük a gyomlálásnak is, jó pár hónapra hátat lehet fordítani. Pedig saját magunk dolgát könnyítjük meg azzal, ha ilyenkor sem hanyagoljuk el kertünket. Most azt is eláruljuk, miért szükségszerű az őszi gyomlálás.

Igenis szükségszerű az őszi gyomlálás!
A gaz növekedése ősszel sem áll meg, ezért ha figyelmen kívül hagyjuk az elburjánzását, akkor több szempontból is rosszul járunk. Egyrészt a tavaszi szezon kezdetekor kétszer annyi dolgunk lesz a gazolással, de ezt megelőzhetjük az október végi és november eleji gyomlálással. Ne várjuk meg, míg magot szór a gaz!
Így metszd a diófát, ha bőséges termést szeretnél
A diófa bő terméssel hálálja meg, ha odafigyelsz őszi metszésére. Formás megjelenés, egészséges, bőséges termés, amiért igazán nem kell sokat tenni.
A bársonyvirág gyógyít, szépít, és még a kártevőket is elriasztja
A bársonyvirág, ismertebb nevén büdöske, igen praktikus növény, mely nemcsak nyáron, de még most is színesítheti kertünket. Amellett, hogy igen kedvelt dísznövény, számos jótékony hatása van, amiért hálás lesz a testünk.
Így teleltesd a leandert, ha kevés a helyed
Tavasszal gyakran csábulunk el egy-egy mediterrán növény beszerzésére a kertészetekben, köztük a színpompás leanderére is. Kora ősszel nincs is még baj vele, viszont a hűvös idő beköszöntével gyorsan helyet kell találni számára, hogy ne pusztuljon el. Nem kell rögtön télikertet telepíteni, mutatjuk, mi jelent megoldást!
Az őszi gyomlálás azért is célszerű, hiszen ilyenkor a nedves, laza talajból könnyeben tudjuk kihúzni a gyomokat, amik nem tudják elszívni a tápanyagot a többi növény elől.
Az évelők így elegendő mennyiségű tápanyaghoz fognak jutni az év vegetatív időszakában is.
A gyomok ellen hatékonyan lehet védekezni mulccsal, és ha van komposztod, akkor ott gyűjtheted a gyomokat. Fontos, hogy semmiképp ne maradjon parlagon a már kigyomlált gaz.
Még több növényes érdekesség itt:
- 5 színpompás virág és növény a mesébe illő őszi kertbe
- 4 nagyon szívós növény az őszi balkonra, ami a telet is kibírja
- 5 évelő növény, melyet nem szabad megmetszeni ősszel
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















