Gasztro

2021.09.13.

Ne féljünk az osztrigaszósztól – Elmondjuk, miért főzz vele!

Karsai Roni profilképe Karsai Roni

Már csak a neve okán is tuti rengetegen viszolyognak tőle, pedig nem harap. Hiába nem vagyunk osztriganemzet, alapvetően semmi okunk arra, hogy hátat fordítsunk ennek a mártásnak, amely az ázsiai kamrák egyik alaptétele. Lássuk, mit tud.

Én már magát az osztrigát is csípem – nyári születésnapomon például a Dohány utcai Escában ettem igen jófélét –, szóval ennek fényében aligha meglepő, hogy az osztrigakivonatból készült osztrigaszószt sem vetem meg. Sőt!

Kezdjük az elején. Ami a külcsínt illeti, hasonlít a hoisin szószra, szirupos állaga van, az íze viszont köszönőviszonyban sincs vele, hisz az összetevőik is mások. Az osztriga szó hallatán pedig azt hinné az ember, hogy egy olyan markáns ízvilággal lesz dolga, mint a halszósznál. Ez sem igaz.

Lévén, hogy az osztrigaszósz különleges. Összetetten sós-édes, umamis íze jól passzol húsokhoz és zöldségekhez egyaránt, de valójában sokféleképpen hasznát vehetjük.

Honnan ered, és miből készül egyáltalán?

Kínából származik, és a mendemondák szerint egy baleset eredménye. A legenda szerint 1888-ban egy kínai utcai kajaárus, Lee Kum Sheung, túl sokáig felejtett a tűzön egy adag osztrigalevest, amely így egy sűrű barna pasztává redukálódott. Sheung megkóstolta – hisz azért mégse menjen már kárba, ha nem muszáj – , és rádöbbent, hogy a karamellizált kutyulmány ízgazdag, umamisan sós, és rettenetesen finom. Elnevezte osztrigaszósznak, kezdetben csak helyben árulta, aztán palackozva nagyüzemi termelésbe kezdett. Históriájának elején csupán Kantonban használták, mára már alaptétel nemcsak a kínai konyhában, hanem Thaiföldön, Vietnámban és a khmer kamrák polcain is.

Tényleg osztrigából készül (Fotó:Unsplash)

Ma már minden ázsiai boltban lekaphatunk egy üveggel a polcról. Tegyünk így, és álljunk neki kotyvasztani! Már a szósz története is mutatja, hogy a legjobb dolgok meglepetésnek álcázva történnek velünk.

Nem csalás, nem ámítás, tényleg osztrigából készülnek a mai napig ezek a szószok, pontosabban mondva osztrigakivonatból, és ezen felül általában még cukor, só, kukoricakeményítő, színezék és MSG kerül beléjük.

Szezámos ázsiai marhacsíkok soba tésztával

kínai ételek

Szezámos ázsiai marhacsíkok soba tésztával

Kínai mangós csirke

kínai ételek

Kínai mangós csirke

Ram-don, az Élősködők luxus gyorskajája

húsos tészta

Ram-don, az Élősködők luxus gyorskajája

Milyen íze van?

Ha megkóstoljuk, a halszósszal ellentétben nem fogunk felkiáltani, hogy ez bizony osztrigából készült. Egy karamellizáltan édes, testes, ízgazdag mártásról van szó. A sós jegyek a tengert idézik, és összességében 100% umami ízhatás érvényesül. Hiába testes, az ízjegyek egyensúlyt alkotnak, ezért nagyon is ennivaló a végeredmény.

Hogyan s mit főzzünk vele?

Egy sokszínű hozzávaló az ázsiai konyhában, önmagában is elég erős, de társíthatjuk más ízekkel is. Annyi bizonyos, hogy nem kell túl sokat használni belőle. Ha nem áll rendelkezésünkre, ne helyettesítsük mással, inkább improvizáljunk.

Sokféle fogással előrukkolhatunk, itt például gombát és uborkát ízesítettek vele.

Sokrétűsége révén ráönthetjük a kész húsra vagy zöldségre, de akár egy húsmarinád is szívesen látja, illetve leveseket, stir fry fogásokat és ázsiai tésztabagyukat is ízesíthetünk vele.

A felbontott üveget tároljuk hűtőben, és használjunk el hat hónapon belül.

Forrásaink voltak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept