2024.05.14.
Így gőzöld ki a mikródat 5 egyszerű lépésben
Valljuk be, a mikrónk belsejében rövid idő után áldatlan állapotok képesek uralkodni. Ezzel az egyszerű gőzöléses technikával búcsút mondhatunk a szennyeződéseknek. Otthon Tippünk következik!
A mikrohullámú sütő rendszeres tisztítása minden háztartásban fontos feladat, noha sokszor elfeledkezünk róla. A legpraktikusabb megoldás persze az lenne, hogy minden használat után kitöröljük belőle az ottmaradt szennyeződéseket, ám lássuk be, hogy ez nem lehet túl reális elvárás.
Így aztán a mikró néha hajlamos elszabadulni, és előfordulhat, hogy már-már téglabontóval kell leszedni az odaszáradt zsírt és ételfoltokat.

Így gőzöld ki a mikródat 5 egyszerű lépésben
Ezt elkerülendő, illetve a tisztítás további terheit is megkönnyítendő, van egy roppant egyszerű és praktikus megoldás, amivel előredolgozhatunk: gőzöljük fel az odatapadt szennyeződéseket!
Maga az eljárás roppant egyszerű, szinte semmi előkészületre nincs szükség, és mindössze pár perc utómunkálatot igényel. Mindössze egy citrom, egy "mikróbiztos" edény és némi csapvíz kell hozzá.
- Először is, töltsük meg háromnegyedéig csapvízzel a mikróba helyezendő edényt, és karikázzunk bele citromot - nyomkodjuk is meg őket egy kicsit, hogy kerüljön bele némi citromlé is.
- Ezt követően helyezzük az edényt a mikróba, és magas fokozaton melegítsük, amíg fel nem forr a víz. (Néhány percenként ellenőrizzük, hogy forr-e már.)
- Ha a víz elkezdett forrni, állítsuk le a mikrót, és hagyjuk pár percig dolgozni a gőzt, majd óvatosan nyissuk ki a mikró ajtaját, és távolítsuk el belőle az edényt.
- A mikró belsejét először egy nedves ruhával, majd szárazzal is töröljük át.
- Zárásként mossuk el a mikró belsejében található üvegtálcát, és töröljük át a külső részeket is.
Még több okos Otthon Tipp:
- Így szedd le a címkéket az üvegekről a legkönnyebben
- Nem jó ötlet 40 fokon ruhákat mosni
- Csak egy dolog kell, hogy soha többé ne duguljon el a mosogató
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















