2024.03.22.
Az ok, ami miatt opálosak lesznek a poharak
Nem lesz nehéz dolgunk, és csak néhány eszközre lesz szükség, hogy újra ragyogjanak az üvegpoharak. Lesd el legújabb Otthon Tippünket!
Amikor új pohárkészletet vásárolunk, az üvegük mindig tökéletesen átlátszó és ragyogó – ez azonban nem mindig tart sokáig, a felületük gyorsan opálossá válhat.

Az ok, ami miatt opálosak lesznek a poharak
Miért történik ez?
A jelenség legvalószínűbb okozója a kemény víz, amely kétféleképpen károsítja az üvegből készült poharakat és edényeket. Először is, az ebben lévő ásványi anyagok zavaros maradékot hagyhatnak maguk után. Másodszor, a kemény víz kevésbé hatékonyan öblíti le a mosogatószert és a piszkos vizet, mint a lágy víz – ez pedig szintén opálossá teszi a poharakat.
De nem csak a vízkeménység lehet a tettes: előfordulhat, hogy mi magunk karcoljuk meg a pohár és az edény felületét, amitől ilyenné válik – ez pedig olyasvalami, amit sajnos nem tudunk visszafordítani. Ez akkor történhet meg, ha túl forró vízzel mosogatunk, ha túl sok mosogatószert használunk vagy ha túltisztítjuk a poharakat, mielőtt betennénk azokat a mosogatógépbe. Ezeket pedig könnyen elkerülhetjük, ha a fent említettekre odafigyelünk.
Hogyan fordítsuk vissza a folyamatot?

5+1 dolog az otthonodban, amelyet soha ne tisztíts ecettel
Amennyiben a kemény víz okozza a problémát, vessük be ezt a módszert, hogy az edények újra ragyogjanak!
Ehhez szükségünk lesz ecetre, egy tiszta konyharuhára vagy más tiszta textilre, valamint vízre. Töltsünk meg egy edényt – vagy a mosogatót – hígított ecetes oldattal! Az oldat egyenlő arányban tartalmazzon vizet és hagyományos ecetet. Ezután áztassuk be a zavaros üvegedényeket és -poharakat! Körülbelül harminc percig hagyjuk őket benne.
Ezután végezzünk gyorstesztet: vegyünk ki egy darabot az oldatból, öblítsük le, és nézzük meg, mennyire működött a módszer.
Ha még ekkor is opálosnak látjuk az üveget, tegyük vissza még egyszer ennyi időre.
Ha ez is lejárt, végezzünk még egy tesztet, és ha rendben találjuk az eredményt, akkor öblítsük le a poharakat meleg vízzel. Ekkor már nincs dolgunk, csak megszárítani a poharakat egy tiszta konyharuhával vagy más textillel. Ilyenkor még lesúrolhatjuk az esetleges maradványokat is.
Mi tegyünk, ha nem sikerült?
Ha ezek után is opálosak az üvegek, akkor valószínűleg felsértettük a felszínét, és összekarcoltuk a fent említett módokon. Ilyen esetben sajnos nincs mit tenni, vagy használjuk őket így tovább, vagy vegyünk új készletet.
Még több otthoni tippet és trükköt leshetsz el innen:
- Koszos marad a lakás, ha így használod a porszívót
- 4 tárgy az otthonodban, amit megtisztíthatsz kávézaccal
- 7 takarítási tipp profi séfektől, amit ideje elsajátítani
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














