2020.11.30.
Otthoni nyalókagyártás gyerekkel
Akinek van gyereke, tudja, hogy a nyár eljövetele rengeteg új feladatot ró a szülőre, hiszen ovi hiányában újabbnál újabb programokat kell kitalálni. Itt egy édes ötlet!
Az ember persze igyekszik programokat kitalálni, táborokat szervezni, de ezt nem mindig engedik az anyagi lehetőségek sem, és van, amikor a gyerek túl kicsi az ilyenekhez. A másik variáció az, hogy szabadságot veszünk ki, és állandó programokat szervezünk. Jönnek a nagy séták, kirándulások, kis vidámpark, nagy állatkert, játszótér, sőt, a szerencsésebbek az otthoni kertben is tudnak homokozni. Nem utolsósorban pedig jönnek az otthoni készítsd magad ötletek, só-liszt gyurma, gyertyaöntés vagy akár a sütés-főzés.
Én igazán igyekszem a gyerekemet egészségesen etetni, de vannak olyan korszakok, amikor semmi más nem megy, csak a rántott hús sült krumplival. Akkor annyiban hagyom, és nem esem kétségbe. Valahogy így vagyok ezzel a "csináld magad" projekttel is. Annyira jópofa, hogy egyszer-egyszer belefér ez a töménytelen cukor is, ami egyébként nálunk nemcsak hogy tiltott, de nincs is soha a háztartásunkban.
A 2 és fél éves kisfiam persze mindenféle biztonsági lépést megtéve örömmel zúzza porrá a savanyúcukorkát. Hangos is, hasznos is, és levezeti az energiáit. Aztán persze jön a legjobb rész, hozzányúlni a ragacsos cukorkatörmelékhez, és a tepsibe, idézem, „óriási meg iciri-piciri” kupacokat halmozni. Az már csak a mami ötlete, hogy néhány szebb cukorkát egészben hagytunk, és azt tettük a halmok közepére.
A sütőt együtt kapcsoltunk be, de persze egyedül tettem be a tepsit, és néhány perc elteltével egyedül is vettem ki. De közben izgatottan guggoltunk a sütő ajtaja előtt, és néztük, ahogy fokozatosan összeolvadnak a kis halmok. A nagyobbak már egyedül is beletehetik a pálcát a még folyós cukormasszába, de az enyémnek még nem engedtem.

Az unaloműző nyalóka receptjéért kattints ide!
Viszont 10 perc várakozás és 2 torony felépítése és lerombolása után ő vehette ki a tepsiből a kész nyalókát. Földöntúli örömmel vette a szájába, majd köpte is ki azonnal. Neki, aki még sosem evett cukorkát és nincs hozzászokva, túl édes. Az apjának viszont...
A dekorációt köszönjük a Butlers-nek!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















