Család

2020.11.30.

Őzike, kisnyuszi, bárányka a tányéron

Miss Lemon profilképe Miss Lemon

A gyermekek egészséges fejlődéséhez feltétlen szükséges a húsfogyasztás. De vajon hogyan élik meg a gyerekek, hogy a cuki állatkák combját vagy gerincét rágicsálják?

Valójában nem ez a helyes kérdés, hanem hogy hogyan élik meg a szülők a kérdés felmerülését. Mert a gyereknek minden természetes lesz, amit a szüleitől annak lát. Hogy mikor fognak először sajnálkozni az állatok miatt, nem tudom. Nálunk még nincs négy éves a nagyobbik gyerkőc, de még egyáltalán nem érdekli az ilyesmi. Tudja, hogy az állatok, amelyeknek a húsát elfogyasztjuk, valaha éltek, és valószínűleg nagyon cukik voltak. Ugyanakkor ez nem zavarja őt abban, hogy finomnak találja őket.

Nagyjából két éves volt a lányom, amikor mentünk a nagypapát meglátogatni, aki éppen nyulat vágott, amire mi, szülők sem voltunk felkészülve, ezért én meglepetésemben azt mondtam: „Nézd, ott a papa! Ó, és egy nyúl lóg a fáról!” Ha van időm jobban átgondolni, talán nem csúszik ez ki a számon, a lányom viszont ezt kérdezte csupán: „Élő vagy evő?” És borzasztóan érdekelte az egész metódus, hogy hogyan kerül a nyúlketrecből a tányérunkra az étel. Én pedig ennek őszintén szólva örültem.

Persze nem mondom, hogy egyszerű ezt úgy elmagyarázni egy kisgyereknek, hogy közben az élet és az élőlények tiszteletére is megtanítsuk, de számomra úgy tűnik, hogy minél korábban találkoznak a helyzettel, annál természetesebb lesz a számukra ez a kvázi helyesnek tűnő magatartás.A magam részéről örülök annak, ha a gyerekeim ismerik az állatokat, amiket megesznek. Mármint nem feltétlenül a személyes jó barátjukként, azért ennyire nem vagyok kegyetlen szülő, de szeretem velük megbeszélni, hogy pontosan milyen állatnak mely részét eszik éppen, vagy hogy annak a bizonyos állatnak mi lehetett a tápláléka, mielőtt a mi táplálékunkká vált volna.

Pirított máj babának és mamának

májas húsételek

Pirított máj babának és mamának

Almás-sajtos csirkemell hagymás krumplival

gyümölcsös húsok

Almás-sajtos csirkemell hagymás krumplival

Zöldséges húsalap babáknak

zöldséges hús

Zöldséges húsalap babáknak

Legutóbb ez egy őzikével történt meg. Tulajdonképpen húsfogyasztás terén elég szerencsések vagyunk, mert a családban akad állattenyésztő, így gyakran jutunk bárány-, nyúl-, disznó-, időnként borjúhúshoz, és olykor egyéb vadakhoz is, pl. őzhöz. Talán ez volt az első olyan húsételünk, amelynek alapanyagát, mármint magát az állatot csupán a mesékből és képekről ismerik a gyerekek. Kicsit tartottam is tőle, hogy majd előkerül Bambi vagy az Öreg néne őzikéje, de gond nélkül lapátolták magukba a ragut.

Épp úgy, mint télen, disznóvágáskor a frissen kisült fokhagymás májat. Bár magánál az öldöklésnél még nem voltak jelen, akkor még csak a kakaójukat szürcsölték, de mikor bontották a két jókora disznót, akkor már ott szurkoltak a fagyos-véres földön ugrálva. Lehet, hogy ez másoknak bizarrnak tűnik, de én ugyanígy nőttem fel, az apukám a hintaállványunkat használta a birkák nyúzására, számomra ez teljesen természetes volt, nyilván ezért találom ezt követendő példának.

Persze be tudom látni, hogy mások mást tartanak helyes magatartásnak. Nálatok hogyan megy ez? Beszéltek az állatokról, amelyeket megesztek? Vagy ráérnek ezzel szembesülni később is?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept