Gasztro

2020.11.30.

Őzpörköltből zsírosdeszka

Kaba profilképe Kaba

Öreg este volt már, amikor Pestről útnak indultunk, de ennek ellenére kitartottam a dimbes-dombos hátsó utak mellett.    

Mondanom sem kell, nem így terveztük, de hát ahol már kettőnél több ember van, ott minden terv borulhat. Keresztül a Pilisen, majd Vértes szoknyája szegélyén át a Balaton-felvidéken egészen Badacsonytördemicig csordogáltunk, ahonnan már karnyújtásnyira van Szigliget. Olyannyira, hogy még a vonat is a két falu között áll meg.

Jó ide megérkezni, végiggurulni a macskakövekkel kirakott öreg főutcán. Ahol egymáshoz bújó házak között derekasan tartja magát a templom, annak jobbján pedig a kocsma dülöngél, és ez így van jól. A falu nem falu sem templom, sem kocsma nélkül. Mert ez utóbbiba gyakrabban tér be segítségért a nagynéném is, amikor hirtelenjében dolgos kezekre van szüksége a ház körül. Pláne most, hogy szüret van.

Alig hogy megérkeztünk, és Ilma néném körbeugrált bennünket örömében, el is fáradt annyira, hogy eltegye magát másnapra. Előtte még kezembe nyomta a pincekulcsot, hogy azért mi kóstoljunk kedvünkre. Imre bátyám is velünk tartott. Onnan lehetett tudni, hogy reggel érkezett, hogy már a savaival küszködött, amik leginkább akkor kínozzák, ha mértéktelenül falja a szőlőt, vagy több bort iszik a kelleténél. Mivel a sorokat aligha láthatta, gyanítom a lopót annál többször.

Másnap még ülte a tájat a köd, amikor a hurka-kolbász már kisült a reggelihez. Ilma néném érti a dolgát. "Üres gyomorral nem lehet dolgozni, mert az háborog" – szokta mondani, így még a boldogító zsírt is kitunkoltuk a tepsi aljából. Azután összekaptuk magunkat, és a sorok felé vettük az irányt. Loholtak utánunk a kutyák is - mind az öt - , és mindig ott volt nagyon fontos szaglásznivalójuk a tövünkben. Így aztán ha nem léptünk véletlenül rájuk, akkor hanyatt estünk bennük. Mintha nem lett volna amúgy is elég gondunk a szőlővel. Egyik-másik szomszédos gazda hozzá sem nyúlt az idei terméshez, inkább kinn hagyta a vadaknak-madaraknak. Mi még összetehettük a két kezünket, hogy egyáltalán volt mit a ládákba szedni.

Imre bátyám egy ideje nem hallatta már a hangját. Ahogy beértem a nagynénémet a sorban, megtudtam tőle, hogy visszament a házhoz. Azt mondta, ott is marad, mert sehogyan sem érezte magát a kímélő reggeli után. Feszült azt a feneketlen gyomra, és a pokol tüze is belobbanhatott a torkában. Pedig még szét is csapatta a zsírt reggeli után egy kis törkölypálinkával, ami csak olaj volt a tűzre. Ha pedig már úgy is mindenki a szőlőben van, jó, ha valaki marad a háznál. Mégiscsak jöhet bárki.

Még sajnáltuk is szegényt, hogy kimarad abból a sok ökörségből, amin egész álló nap nevetgéltünk a sorok között. Mert bár a termés nagyon rossz volt, de a kedvünk a szokottnál is jobb.

Lassan ideje lett a pihenőnek és az ebédnek - négy körül volt, amikor elkezdtünk lefele szállingózni a szőlőből a házhoz. Ilma néném persze utolsónak ért le, Ő még végigszaladt pár soron, hogy nem maradt-e el valahol egy-egy szép fürt.

Szépen körbe is ültük az asztal az ebédhez, amikor Imre bátyám is megjelent közöttünk a diófa alatt. Szokatlanul jó kedéllyel, fülig érő szájjal, csípőre tett kezekkel mosolygott. Csak azért nem vitte el a fene, mert evett abból a gyomorbajra való tablettából, amit Ilma néném készít be rendszeresen a szüret idejére. Olyannyira jól érezte magát, hogy nem volt rest megvendégelni azt a 10 fős turistacsoportot sem, akik csak azért tértek be, hogy megkérdezzék, merre van a Szigligeti vár. Ő pedig megetette, megitatta őket úgy, ahogyan az a mesében is meg van írva. Ott csak annyiban van másként, hogy nem dolgos és éhes szüretelők ebédjét adják a betérő turistáknak.

Mert Ilma néném terve az volt, hogy ebédre őzpörköltet eszünk, de ugye ahol kettőnél több ember van, ott már nehéz előre tervezni.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept