2026.02.15.
5 hely Pesttől Egerig, ahol mindig tökéletes palacsintát ehetünk
Palacsintázni csodás dolog! A palacsintától minden felnőtt azonnal gyerekké változik, a palacsintából nincs mennyiség, amit ne lehetne elfogyasztani, a palacsinta ünnepi étel, béketárgyalások alapja, gyógyszer helyett is gyógyít, ha betegen nyomjuk az ágyat. Most mutatunk öt helyet, klasszikusat, újszerűt, régivágásút és amerikai stílusút, ahol akkor is tudtok palacsintázni, ha nincs kedvetek serpenyő után nyúlni.
Zileat Brunch & Bistro
Nem tudom, ki, hogy van vele, de két étel volt, amit az amerikai filmek hatására kamaszkoromtól kezdve égő vággyal akartam kipróbálni. Az egyik a dobozban érkező kínai. Volt valami nagyvilági abban, ahogy a füles papírdobozokból eszegetik a mindenféle egzotikus fogásokat. Valljuk be, ez képernyőn csábítóbb, mint a valóságban. A másik az amerikai palacsinta. Ezek a tallérszerű, aranybarna palacsinták, amit egymásra halmozva tálalnak, és jól nyakon öntik juharsziruppal. Ez viszont pont olyan csábító a valóságban, mint a vásznon, és a Tabán közelében megbújó Zileatben háromféle változatban is készítik, kipróbáltam, egyik jobb, mint a másik.
A Brekky bacon pancake tükörtojásos-sajtkrémes amerikai palacsinta baconchips-szel, az American dream nutellával, gyümölcsraguval, juharsziruppal és tejszínhabbal csábít, egyúttal a heti cukoradagodat is fedezi.
A bisztróajánlat desszertszekciójában pedig ott lapul egy sokkal klasszikusabb, ámde kakaós tésztájú palacsinta, kókuszkrémmel, mangóval és bogyósgyümölcsökkel. Egy szó, mint száz, a Zileatben nincs palacsintarajongó, aki ne találná meg a számításait, ki ne hagyjátok!

Zileat Brunch & Bistro
Budapest, Döbrentei utca 22.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 8.30-21.00, szombat – vasárnap 9.00-21.00 (reggeli menü hétköznap 8.30-15.00, hétvégén 9.00-15.00, a brunch menü egésznap elérhető)
Édeskert
Az egri Szépasszonyvölgy számtalan felejthetetlen este emlékét őrzi (legalább a Szépasszonyvölgy őrzi, ha már a résztvevők emlékei homályosak kissé), és mostanra szerencsére már nem csak a vitatható minőségű borokról és pincékről híres. Itt van példának okáért az Édeskert nevű étterem, igazi, klasszikus vendéglői étlappal, és bizony-bizony, palacsintákkal.
Semmi trükk, semmi flanc, lekváros, kakaós, nutellás és nutellás-banános, vagyis a legnagyobb klasszikusok, amik fantasztikusan jól tudnak esni egy kiadós ebéd zárásaként.
Tudom, Egerről nem a palacsinta jut először eszetekbe, de ha második gondolatként felmerül, most már tudjátok, hol keressétek.
Eger, Szépasszonyvölgy
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 9.00-22.30
Márkus Étterem
Van nekem egy (nem annyira) titkos rajongásom a vendéglők iránt. Azt szeretem bennük, hogy megbízhatóak, hogy mindig rendelkezésre állnak, hogy eligazodom az étlapon, és mindig kérhetem az abszolút kedvenceimet. Rendszerint valamilyen rántott húst, töltelékkel. Szóval a Márkus is egyike a nekem kedves vendéglőknek, egyebek mellett azért, mert a desszertjeik között kínálnak vargabélest is, amit aztán tényleg csak kevés helyen lehet megtalálni. De most nem a vargabéles a lényeg, hanem a palacsinta.
Van náluk Gundel-palacsinta, és az egyszerű, de bejáratott klasszikusok kedvelőinek kakaós, lekváros és fahéjas töltelékű is.
Önmagában a palacsintáért megéri bemenni, de egy komplett ebéd zárszavaként lesz igazán tökéletes.
Budapest, Lövőház utca 17.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 11.00-22.00
Szépilona Bisztró
A végére jöjjön valami, ami eltér a megszokottól. A megbízható és megbízhatóan magas minőséget kínáló éttermek versenyében a Szépilona biztos, hogy dobogós helyet szerezne. Ha valaki Budán keres éttermet, akkor előszeretettel küldöm ide, és általában a visszajelzések alátámasztják az ajánlásomat. A desszertjeik egyszerre klasszikusak és frissek, pont annyira variálták meg őket, hogy még bőven ráismerjünk, de izgalmasak is legyenek ahhoz, hogy véletlenül se mondhassa senki, hogy ilyet ehetne otthon is.
A karamellizált túrós palacsinta sikkes és mégis nagyon melengető, otthonos fogás, tökéletes ízharmóniával.
Egy fantasztikus presszókávéval tökéletes párost alkotnak, ha egy teljes ebédre, vacsorára épp nincs is időd, egy kis desszertszünet a napi rohanásban akkor is beleférhet. És miért ne férhetne bele épp palacsinta formájában?

A Szépilona Bisztró Gundel-palacsintája
Budapest, Budakeszi út 3.
Nyitvatartás: hétfő-szombat 12.00-23.00, vasárnap 12.00-21.30
Óriáspalacsintázó – Szeged
Egész biztosan emlékeztek rá, amikor az ezredforduló környékén megjelentek az óriáspalacsintázók, és hirtelen mindenki a malomkerék méretű, mindenféle extra (esetenként extrém) töltelékű palacsintát evett, hogy elbüszkélkedhessen vele, akkora adag volt, hogy alig bírta legyűrni. Van valami sokkoló abban, hogy lassan ez is retrónak számít, de ennek a műfajnak is vannak túlélői, jellemzően azok, akik elég jól csinálták ahhoz, hogy most is őket válasszák. Én azt mondanám, hogy a szegedi Óriáspalacsintázó kínálata komfort food a köbön.
Palacsinta, sűrű, tömény, izgi töltelékek, sós palacsintákban olvadó sajt, édes palacsintákat átjáró lekvár és csokiszósz, mi kell még?!
A Toldi az óriáspalacsinták magyaros pizzája, benne mindennel, mi jó, úgy értem füstölt sajt és tejföl, többek között, a Citrusost pedig átjárja a mascarponés narancskrém, így a savanykásan fanyar ízek és az édesség is megvan benne, kísérletezőbb kedvűeknek ajánlom.
Szeged, Jókai utca 7.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 11.00-20.00
Receptajánló az oldalunkról:
Márai, avagy Gundel-palacsinta
Pihe-puha japán palacsinta
Egyszerű dutch baby palacsinta
Címlapfotó: Szépilona
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept

















