2022.06.13.
4 éttermet mutatunk, ha Palócföldön jársz, és ennél valami jót
Nagyszerű krumplival készülő ételek, a káposzta és a bab használata, főleg sertéshússal főzés, omlós piték, lepények, rétesek készítése mind a palóc hagyományokhoz tartozik. Konyhájuk sokat modernizálódott, de nagyon fontos a háziasság, a fent említett tápláló zöldségek kreatív felhasználása. A négy legkedvesebb palócföldi éttermünket mutatjuk most be: hol erősebben, hol csak nyomokban észrevehetőek a táj jellemzői, de mindegyikükre igaz, hogy emlékezetesen főznek.
Hozzávetőlegesen 20 000 négyzetkilométernyi területet jelent Palócföld, ami átível Nógrád megyén, Hevesen és Borsodon (valamint átnyúlik Szlovákiába is). Ha nagyobb városokat figyelünk, akkor Gyöngyös, Eger, Balassagyarmat, Miskolc is ide tartozik. Hegyek-völgyek, gyönyörű tájak és nagyszerű ételek hírében áll Palócföld, ahol most tettünk egy nagyobb túrát és felfedeztük a legklasszabb éttermeket. Zsebünkben a fontos információval, hogy bizony a palócleves nem a tájról származik, hanem egy születésnapi „ajándék” volt Mikszáth Kálmánnak, a „nagy palóc mesemondónak”, egyenesen Gundel Jánostól. A magyar konyha legkedvesebb ízeivel, zamataival – nem tudjuk és nem is kívánjuk megcáfolni, hiszen mi is rajongói vagyunk.

4 éttermet mutatunk, ha Palócföldön jársz, és ennél valami jót / Fotó: Parádi Kisvendéglő
Vadvirág, Kozárd
A Cserhát keleti lábánál találjuk a rendkívül takaros kis település, Kozárd Vadvirágját, ami 2020-ban hívta fel magára a figyelmet. A reflektorfény apropója volt, hogy egy elismert és szeretett budapesti séf, Lőrincz György (aki még a legelső Babel idejében Pesti Istvánnal együtt dolgozott) éppen a Vadvirágban találta meg a számításait.
Nem ritka, hogy egy neves séf úgy dönt, vidéken próbál szerencsét, kicsit lelassul, inspirálódik a helyi alapanyagokból, tájegységi ízekből és maga mögött hagyja a nemzetközi vizeket vagy a nagyvárosi nyüzsgést.
Ez történt Lőrincz György életében is, és azóta látványosan megnőtt a Kozárdra kifejezetten az étterem miatt érkezők száma. A Vadvirágban nem kifejezetten palócos a választék, de a környék elérhető és szerethető alapanyagaira építenek, abszolút szezonálisan, sok hússal, modern konyhatechnológiákkal. Vadast például szarvasból készítenek és dödöllével körítik (Palócföldön a ganca elnevezést használják), a gulyás bivalyból vagy angus marhából készül, de mindig van az étlapon rántott hús, természetesen modern köntösben és elmaradhatatlan a desszertekből az alma, a mák. Ízletes, karakteres minden ételük, a tálalás pedig bőven felülmúlja mindazt, amit egy kis falusi étteremtől várnánk – nem hiába, a konyhafőnök ebben is a modern utat járja.

A tálalás bőven felülmúlja mindazt, amit egy kis falusi étteremtől várnánk/ Fotó: Vadvirág Étterem Facebook-oldal
Vadvirág Étterem
3053 Kozárd, Fő út 29.
Parádi Kisvendéglő, Parád
Megmászván a Mátrát, megérkezünk a tündéri községbe, Parádra, ahol nagy meglepetés vár, egyből a főút mellett. A Parádi Kisvendéglő ebben a formában még fiatal, ám annál népszerűbb intézmény, ahová motoros túrázók, mátrai vándorok, közeli ínyencek járnak. Mind a hely életrehívója, Sándor Miklós, mind a konyhafőnök, Draskóczi Pali sokéves londoni és dániai munkáknak köszönhetik tapasztalatukat és profizmusukat.
Szerencsés együttállás, hogy itt, egy parádi vendéglőben együtt tudják kamatoztatni a tudást és megmutatni néhány palócföldre jellemző fogást és további közönségkedvencet, a Parádi Kisvendéglő stílusában. Elkészül konyhájukon a palócleves, ráadásul szuper egyensúllyal: egyszerre kiadós és savassága mégis könnyít rajta. Kihagyhatatlan a sztrapacska, ami a szlovák területekről lehet ismerős – itt juhtúróval, szalonnával és lilahagymával, illetve másik verziójuk pirított káposztával készül és igen emberes adag.

Túra után, túra előtt, bármikor / Fotó: Parádi Kisvendéglő Facebook-oldal
A kisvendéglőjelleg magával vonzza, hogy vannak kötelező elemek: tányérról lelógós rántott hús, decensebb csirkeétel és combos húsos fogás. Mivel Pali múltja jócskán „füstszagú”, ezért akár pastrami szendvicset, BBQ oldalast és grillen készülő burgert is találunk a választékban. Szeretjük, hogy azoknak is kedveznek, akik a hagyományosabbat keresik, de a fiatalabb, kísérletező korosztály is hálás a Parádi Kisvendéglőnek. Túra után, túra előtt, bármikor.
Parádi Kisvendéglő
3240 Parád, Kossuth Lajos utca 234.
Az eredeti palócleves receptje
Juhtúrós sztrapacska
Zöldfűszeres palócleves
Macok Bisztró, Eger
Valódi egri sikertörténet a Macoké, ami már 8 éve „Az étterem” Heves megye székhelyén, egészen pontosan az Egri vár fala mellett, történelmi környezetben. Macsinka János szíve és lelke a Macoknak, áldozatos munkájának köszönhetően még azokat is sikerül lecsábítani az autópályáról, akik nem is Egerbe, csak a környékre tartanak. Népszerűsége miatt általában érdemes asztalt foglalni, ha biztosra mennénk.
Nagyon szimpatikus, hogy a Macok szezonálisan változó ételsora mellett megfontoltan maradnak az étterem klasszikusainál, amik miatt annyi törzsvendég tér vissza időről időre.
Ilyen például a szilvásváradi pisztrángrolád, a kacsamáj brulée, a vargányás vadraguleves, a malaccsülök pirított burgonyával, vagy a bélszínjava Rossini-módra. A fogások egy részét olvasva egyből a szokásos vidéki nagytányéros, sztenderd uborkaszelettel díszítős vendéglátás juthatna eszünkbe, de az egri étterem amolyan fine bistro műfajban jeleskedik. Mit jelentsen ez? Kifinomult tálalást, de laktató adagokat, a legújabb konyhatechnológiákat, de franciás-magyaros konyhaművészeti alapokra támaszkodva. Olyan fogásokat, amik ugyan első ránézésre divatosak és trendik, ízre nosztalgiákhoz nyúlnak és bemutatják a környék legszebb alapanyagait.

Már 8 éve „Az étterem” Heves megye székhelyén/ Fotó: Macok Bisztró Facebook-oldal
Macok Bisztró
3300 Eger, Tinódi Sebestyén tér 4.
Bori Mami, Gyöngyös
Immár 2014 óta beszélhetünk a Gyöngyös belvárosában található Bori Mamiról. Ambiciózus étterem, sok törzsvendéggel, akik leginkább az ismerős ízeket keresik, profin elkészítve, látványos tálalásban, elegáns környezetben. Az étterem kialakításából fakadóan egy üzletiesebb, tényleg elegáns vendégtérből és egy kevésbé feszes etapból áll – ha nem romantikus vacsorára érkeznénk, hanem oldottabb ebédre például, abroszos felterítés nélkül, akkor is jók lehetünk náluk.
Fontosnak tartják ők is, hogy a legtöbb alapanyagot a környékről szerezzék be, kistermelőktől, jól bejáratott gazdaságoktól. A végeredmény pedig hagyományokra épít, de nagyon szofisztikált formában. Ha a Bori Mamiban paprikás csirkét vagy káposztás cvekedlit rendelünk, akkor biztos, hogy egy ünnepélyes tányérra kell számítani, még akkor is, ha ezek nem kifejezetten kortárs ételek. Itt azzá lesznek.

A végeredmény pedig hagyományokra épít, de nagyon szofisztikált formában / Fotó: Bori Mami Facebook-oldal
Telitalálat a pacalpörkölt, ami füstölt marhanyelvvel és velős szalvétagombóccal készül, izgalmas az említett káposztás cvekedli, hiszen a kifőtt és lepirított tészta kacsamájjal és füstölt kacsamellel lesz teljes náluk. A túrógombóc és a madártej is nagy kedvenc.
Bori Mami
3200 Gyöngyös, Belváros tér 7.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: Parádi Kisvendéglő
Fedezd fel az ország különböző helyeit:
- 21 kiülős hely a folyó mentén fröccsel, naplementével
- 8+1 vendéglátóhely, ahová mindenképp térj be, ha Pécsett jársz
- A Dunakanyar 7 mesés pontja, ahol egy jót ehetsz hétvégén
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















