2021.09.03.
Így főzheted szerintünk a legfinomabb palóclevest
Készítsd marhából vagy bárányból, esetleg ürühúsból, a palócleves az egyik legfinomabb és leglaktatóbb fogás, amit legalább egyszer érdemes megfőzni úgy, ahogyan a "nagy könyvben" meg van írva.
Igazi ráérős receptet mutatunk most be, a palócleves ugyanis sok türelmet igényel (melyik húsos leves nem, ugye?), a végeredmény viszont annyira finom tud lenni, hogy könnyen lehet, a leves után a főételnek már nem marad hely a gyomorban.
De mi az a palócleves?
A palócleves története egyszerű, rövid, ám annál érdekesebb: a legenda szerint az első levest Gundel János, Gundel Károly édesapja készítette Mikszáth Kálmán, a nagy palóc tiszteletére. Az írónak annyira ízlett a leves, hogy rögtön két tányérral is kért belőle. Bár a történet már több mint száz éves, ennek az ízletes ételnek nem esett a népszerűsége még ennyi idő alatt sem.
A palóclevest az eredeti recept szerint juh- vagy bárányhúsból készítik. Bármelyikre is essen a választásunk, mi most mind a két variációra hoztunk egy-egy receptet.
1. recept: "Kéttányéros" palócleves bárányból 4 főre
Egy igazán gazdag leveshez sok mindenre lesz szükségünk: 2 közepes darab sárgarépára, egy fehérrépára, 2 közepes vöröshagymára, 15 dkg burgonyára, három gerezd fokhagymára, egy csokor kaporra, egy közepes darab paradicsomra, egy közepes darab paprikára, 25 dkg zöldbabra, valamint fél kiló bárányhúsra, 1,7 liter vízre és 2 dl tejfölre.
A főzéshez készíts még elő 50 gramm zsírt (sertést ajánlunk, de kacsa vagy liba is jó lesz), fűszereknek pedig készítsünk elő sót, borsot, fűszerpaprikát, őrölt fűszerköményt és pár darab babérlevelet.
Egyéb palóclevesreceptjeinkből:
Zöldfűszeres palócleves
Kapros palócleves
Palócleves Gundel módra dnbsoldierstől
Feldaraboljuk a zöldségeket és a húst, egy nagy lábosban megolvasztjuk a zsírt, megpároljuk a hagymát, a paradicsomot és a paprikát. Hozzáadjuk a báránycombot, a fokhagymát, sóval, borssal, köménnyel fűszerezzük, és a húst fehéredésig pirítjuk. Lehúzzuk a lábost a tűzről, ízlés szerint megszórjuk fűszerpaprikával, elkeverjük, beleöntünk kb. 2 dl vizet, rádobjuk a babérlevelet, majd lefedjük és hagyjuk, hogy az ízek kicsit összeérjenek (nagyjából 5-7 perc). Miután "összeállt" az alap, felöntjük kb. 1,5 liter vízzel, a fedőt visszahelyezzük, és tovább főzzük.
Jöhet a felkockázott krumpli, sárgarépa, fehérrépa, zöldbab. Amíg a zöldségek puhulnak, elkészítjük a habarást.
A tejfölt a liszttel csomómentesre keverünk, egy merőkanálnyi levest is hozzáadunk óvatosan, gyors kavarás mellett, majd az egészet csurgatva visszaöntjük a levesbe.
(Az utolsó lépésnél fontosak a finom, de határozott mozdulatok.) Ha a zöldségek megpuhultak, beleszórjuk a felaprított kaprot, még egy pár percet főzzük, majd tálaljuk.
2. recept: Palócleves juhhúsból vagy marhából 6 főre
Eredetileg ürühúst is használhatunk, de ha éppen marhalábszárból készítenéd el (több hentesnél kapunk marhát, ugye...), akkor sem kell kétségbeesni, a végeredmény mesés lesz!

A recept egy kicsit más összetevőket alkalmaz, íme:
1 kg juhhús, 2 nagyobb fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 kilogramm zöldbab, 60 dkg burgonya, 2 kisebb paradicsom, 2 közepes paprika, 2 dl tejföl, 2 dl habtejszín, egy evőkanál finomliszt, két evőkanál disznózsír, valamint só, bors, fűszerpaprika, egy csokor kapor, 3 db babérlevél és végül 4 liter víz.
Az elkészítési metódus hasonló, mint az első receptben: a hagymát apróra vágjuk, a zsíron üvegesre dinszteljük, majd pirospaprikát szórunk rá. Fontos, hogy sűrű pörköltet kapjunk, mert akkor lesz a leves megfelelően karakteres. Kicsit hagyjuk csak rajta, és közben rázogassuk, hogy oda ne égjen. Ezután rádobjuk a megtisztított, kockára vágott húst, közben pedig a felkockázott krumplit feltesszük sós vízben főni a babérlevelekkel, úgy, hogy a víz éppen hogy ellepje. Nem kell teljesen puhára, mert együtt is kell még főnie a többi hozzávalóval.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Még több tipp és trükk itt:
- 30 étel, amit szerintünk el kell készítened szeptemberben
- Nincs többé összeesett tejszínhab: tedd stabillá néhány okos trükkel
- Ezzel a két trükkel napokig friss marad a szeletelt kenyered
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















