2020.11.30.
Palócleves: a városi leves, ami nem látta Palócföldet
A palóclevest nem a palócok kevergették a bográcsukban, hanem Gundel készítette az egyik legnagyobb magyar írónk tiszteletére.
A palócleves eredetét illetően több történet is ismert, de a legvalószínűbb, hogy Gundel János készítette el egyik törzsvendégének, Mikszáth Kálmánnak.
A legnagyobb palócnak készült a leves
Gundel a palóclevest Mikszáth születésnapjára tálalta fel 1892-ben, aminek osztatlan siker lett az eredménye. A kártyázni és pipázni szerető Mikszáth számos gasztronómiai írást közölt, és nemcsak szerette, hanem értett is az ételekhez. Az író kérése az volt, hogy a híres szakács olyan levest készítsen számára, amilyet még nem evett: így született a gulyásleveshez hasonló, de savanykásabb ízvilágú leves.
A leves azért kapta Mikszáth Kálmán után a palócleves nevet, mert az írót a legnagyobb palócként is ismerték. Mikszáth szerette és tudta is élvezni az ételek ízét, így születésnapjára is különleges étel dukált. Az író születésnapjára magánfogatokon, fiákereken érkező vendégek elsőként a levesből ettek, ami a költő tetszését olyannyira elnyerte, hogy kétszer is szedett a palóclevesből.
Receptajánló:
Palócleves bárányból
Palócleves Gundel módra dnbsoldierstől
Kapros palócleves
Egy másik eredettörténet szerint a palóclevest egy vacsoraversenyre készítették el, ahol akkora sikert aratott, hogy kétszer is ettek belőle a bírák. Erről Magyar Elek gasztronómiai újságíró Az ínyesmester szakácskönyve című munkájában tesz említést.
A Gundel-féle palócleves elkészítése a következő:
"1 kanálnyi zsírt forrósíts fel, és piríts meg rajta ½ fej apróra vágott vöröshagymát, majd, ha már aranybarna, szórd meg kiskanálnyi őrölt pirospaprikával. Ezután adj hozzá 1 kg kockára vágott ürücombot vagy lapockát, szórd meg durvára tört köménymaggal, dobj rá 1-2 babérlevelet, és keverd össze. Amíg a hús pirul, külön fazékban főzz meg ½ kg kockára vágott burgonyát, és ½ kg felaprított zöldbabot. Ha megfőtt, öntsd a pirított húshoz annyi főzőlével, hogy gulyásleves-sűrűséget kapj. Végül forrald fel az egészet, adj hozzá 2 dl savómentes tejfölt, és az első rottyanás után már tálalhatod is."
Ezeket láttad?
Ezeket olvastad már?
A 3 nosztalgikus innivaló, amit gyerekkorunkban inkább megettünk
Neked is ragacsos volt a szád a Limotól? Te is kanalaztad a Bedeco kakaóport? Gyerekkorunkban nemcsak az Gabi fogkrémet kóstoltuk meg, hanem az innivalókat is megettük.
Bizarr háztartási gépek a vasfüggönyön túlról
Amíg mi teljes boldogságban éltünk a Hajdu mosógép és a kotyogós társaságában, addig a kapitalista országokban érdekes háztartási gépek láttak napvilágot.
Étkezési szokások, amiket csak mi, magyarok érthetünk
Amit meg lehet sütni, arra panír is kerülhet, és bármi, amit meg lehet enni, ahhoz kenyeret is haraphatunk. Így étkezünk a Kárpát-medence szívében.
3 étel, amit Pelikán elvtárs tett felejthetetlenné
Pelikán a nagy fekete autóval olyan sűrűn utazott, mint kalauz a MÁV-val, és a habos tortáról, meg az életről is konkrét elképzelései voltak.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept








Kapros palócleves













