2022.07.14.
7 stand, amit mindenképpen keress fel a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is összegyűlik a jazz, a minőségi gasztronómia és a jó hangulat legjava a Balaton északi partján, Paloznakon. Mi már csak ezek miatt biztosan ott leszünk, és jó előre kiszemeltünk néhány gasztrokiállítót, akiket fel fogunk keresni.
A paloznaki szőlőhegy 2022-ben is megtelik élettel, ugyanis ide, a Paloznaki Jazzpiknikre érkeznek a jazz nagyágyúi, a gasztronómia kiemelkedő szereplői és természetesen mindazok, akik a tömegrendezvények helyett inkább egy közvetlen, barátságos, mégis bulis hangulatú fesztiválon kapcsolódnának ki idén nyáron. Mi mindenképpen kint leszünk, és már előre tudjuk, hogy melyik helyeket fogjuk felkeresni, egy-egy finom falatért és hűsítő italért.
Macesz Bistro
A magyar és zsidó konyha legfinomabb falatjait a Balaton mellé is leszállítják a Maceszosok, így hozzájuk biztosan betérünk majd. És ha már egyszer szőlőhegyen leszünk, amiatt sem kell aggódnunk, hogy szomjan maradunk: a borlapot is érdemes lesz végiglapozgatni.

Fotó: Macesz Bistro Facebook-oldal
Balkán Bisztró
A pécsi vendéglátóhely is képviselteti magát a fesztiválon, így a balkáni ételek és ízek kedvelői sem maradnak egyedül: nekik biztosan jut majd egy-két ínyenc falat két koncert között. A csevap, a burek és a többi balkáni finomság nagymesterei mindenkit várnak szeretettel.
Taittinger Champagne Bar
Majdnem 100 éve foglalkozik a Taittinger család a minőségi pezsgők előállításával, és ez a rengeteg tapasztalat bizony meg is látszik a kínálaton.
Valahogy már előre érezzük, hogy a fesztivál alatt egyszer pezsgős kedvünkben leszünk, és hogy, hogy nem ott fogjuk találni magunkat egy hűs üveg társaságában.
Nemo Fish and Chips
Omlós halfilék, ropogós fish&chipsek és sok más finomság készül ott, ahol a Nemo sátrat ver. Mivel a Balaton mellett leszünk, a hangulat garantáltan halasra fordul majd, ekkor pedig utunkat feléjük fogjuk venni. Kíváncsiak vagyunk, vajon mivel készülnek.

Fotó: Nemo Fish&Chips Facebook-oldal
Culinaris
Ha vásároltunk már valaha a gourmet boltban, akkor el tudjuk képzelni, hogy milyen finomságokat fognak majd összekészíteni a piknikre a náluk kapható minőségi alapanyagokból. Nekünk elég vonzó képek jelennek meg a fejünkben, ha erre gondolunk, és szeretnénk, ha nem csak képek lennének, ezért el fogunk látogatni a Culinaris standhoz, az fix.
Homola Pincészet
Amennyiben a Homolához megyünk borozni (márpedig biztosan megyünk), akkor helyi ízekkel fogunk találkozni. Ugyanis a pincészet itt, a környéken, Tihany és Alsóörs között termelt szőlőből készíti a frissítő, balatoni nedűket. Melléjük még néhány termelői falat, és meg is van a tökéletes este.

Fotó: Homola Pincészet Facebook-oldal
Aperol Spritz Bar
Nem telhet el nyár egy-két pohár jeges, gyümölcsös Aperol Spritz elkortyolása nélkül. Szerintünk a jazzhez és a fesztiválozáshoz különösen jól illik ez a koktél, ezért maradjunk annyiban, hogy a Spritz Bar környékén fogunk párszor ólálkodni.
További információkat a Paloznaki Jazzpiknik honlapján találsz!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több nyári program, amit kár lenne kihagyni:
- 3+1 budapesti kert, ahol jól esik a nyári hűsölés - és még kaja is van
- A Dunakanyar 7 mesés pontja, ahol egy jót ehetsz hétvégén
- A jövő zenéje kíséri idén a Bánkitón az élhetőbb holnapról szóló beszélgetést
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















