Zöld

2023.10.20.

Nemsokára nem kapsz blokkot a vásárlásaid után

Nosalty profilképe Nosalty

Úgy tűnik, hogy nemsokára örökre elbúcsúzhatunk a jól megszokott papíralapú blokkoktól és nyugtáktól.

Jön az e-nyugta! 2024 júliusától a papíralapú nyugta mellett az okostelefonokon is elérhető lesz a nyugta digitális verziója. Továbbá, ha minden a tervek szerint halad, akkor 2028-tól már csakis e-nyugtát fogunk vásárlás után kapni, írja a Házipatika oldala. Az újítást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezdeményezésére vezetik be.

Nemsokára eltűnnek a papíralapú nyugták, ez jön helyettük

A NAV új rendszerének köszönhetően megszűnik a papíralapú nyugta

Az e-nyugta 2024 júliusában indulhat el, majd 2028-ig tesztidőszakot tartanak, így ezalatt párhuzamosan működik majd az e-nyugta és a papíralapú nyugta intézménye

– emeli ki a cikk.

Az előzetes információk szerint a vásárlóknak nem kell külön regisztrálniuk, csupán egy okostelefonra és egy applikációra lesz szükségük, ahhoz, hogy megkaphassák az e-nyugtát. A vásárlást követően ugyanis a nyugta felkerül a NAV-nál elérhető Nyugtatárba. A gyakorlatban ez úgy működik majd, hogy a vásárló az applikáció segítségével megnyit egy QR-kódot, amit a pénztárnál kell leolvasni, majd a Nyugtatárban lévő dokumentumok közül letöltheti az e-nyugtát.

A NAV nem fogja látni a vásárlók adatait, a kereskedő azonban igen – de csak a vásárló beleegyezésével

mutatnak rá.

Több jogi problémát is felvet az e-nyugta bevezetése

Budai Mátyás, az RSM Hungary adószakértője szerint az e-nyugta bevezetése több jogi problémát is felvethet, különösen az adatvédelem és a vásárlói jogok területén. A szakértő továbbá arra is rávilágított, hogy egy esetleges szerverleállás nagy mértékben hátráltathatja majd a folyamatot. Az e-nyugtáknak ugyanakkor pozitív hozadékuk is van, hiszen nem vesznek el, vagy rongálódnak meg úgy, mint a papír alapúak – nyilatkozta a Portfólió oldalának.

Ez pedig megkönnyítheti a pénzvisszatérítés és az árucsere folyamatát.

Mi lesz azokkal, akiknek nincs okostelefonjuk?

A szakértők azt ígérték, hogy azok számára is találnak majd megoldást, akik még 2028-ban sem szeretnének okostelefont használni. Egyes generációknak valószínűleg komoly gondot okozhat majd a teljes átállás, ám 2028-ra várhatóan szinte minden korosztály át fog tudni állni az e-nyugta rendszerére, összegezte a cikk.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept