2020.11.30.
Paprikás csirke, ahogy Amerikában elképzelik
Probléma nélkül hívjuk a karvastagságú kelt tésztára pakolt sajtot és száraz kolbászt pizzának, de mi van akkor, ha valaki a mi kedvenc ételünket alakítja át?
Régebben rendszeresen és borzasztóan fel voltam háborodva azon, ha valaki úgy tálalt fel egy ételt, hogy a klasszikus recepttől eltérő módon készítette, de mégis ugyanúgy hívta. Eklatáns példája ennek a megannyi vastag, tömős „pizzaszelet” kukoricával, ananásszal, vagy kolbásszal. De a csirkemellel és joghurtos szósszal kínált „Cézár saláta” sem Cézár salátát. Mára bőven túllendültem ezeken a dolgokon, ha nagyon nem tetszik, amit kapok az étteremben, maximum visszaküldöm, de inkább előre tájékozódom, hogyan is készítik az adott fogást. Antropológiai szempontból azonban borzasztóan érdekesek ezek a kis gasztronómiai elhajlások, és néha kifejezetten élvezem, hogy egy-egy helyen hogyan értelmezik át a nagy klasszikusokat.

A paprikás csirke receptjét itt találod
Ami viszont továbbra is felnyomja bennem a pumpát, az az, mikor valaki habzó szájjal támadja a másik töltött káposzta vagy rakott krumpli receptjét, mondván, az nem az „eredeti” . Eközben ő természetesen vidám mosollyal tesz tejet a saját pizzája tésztájába.
Döntsük el kérem, hogy nyitottak vagyunk-e a konyhában. Ha igen, akkor kreatívkodjunk kedvünkre, de ha szigorúan hagyománytisztelőek vagyunk, akkor csak és kizárólag abban az esetben főzzünk palóclevest, ha kaptunk valahol ürühúst. A pizzát is felejtsük el, ha nincs kéznél 00-ás liszt, meg bivalymozzarella.

A paprikás csirke receptjéért ide kattints
Amúgy is jellemző ránk, hogy vannak „szent” magyar ételek, amihez nagyon óvatosan kell nyúlni – ahogy ízHUSZÁR Dávid mondaná, „don’t mess with csirkepörkölt”. Én most nagy bátran mégis hoztam egy kedélyborzoló receptet – egy paprikás csirkét, amit egy amerikai szakácskönyvből nyúltam.

A paprikás csirke receptjét itt találod
Egyszer már említettem nektek James Beard nevét – a bácsi, aki Julia Child jóbarátja, egy neves díj megalapítója, és az amerikai konyha nagy krónikása volt, írt egyszer egy hihetetlenül izgalmas könyvet, Amerikai szakácsművészet címmel, amiben bevándorlók saját és már amerikanizált receptjeit gyűjti össze. A nagy amerikai receptek közül is tucatnyi változatot sorol fel, attól függően, hogy Montanában vagy New Yorkban gyűjtötte az adott mac and cheese receptet. Természetesen magyar recepteket is találunk a könyvben.

A paprikás csirke receptjéért ide kattints
Ez a paprikás csirke első olvasásra is inkább tűnt egy europanizált, gyors vajas csirkének a sok fűszer nélkül, de azért persze nekiálltam. A klasszikus pörköltalap itt kicsit átalakul – először a húst bőrét kell ropogósra sütni, majd a visszamaradt zsíron jó sokáig dinsztelni a hagymát, majd liszttel, irgalmatlan mennyiségű őrölt pirospaprikával felturbózni. Ezután fel kell önteni alaplével és konzerv paradicsommal, majd a csirkéket a vastag szaftba visszahelyezve a sütőben sül készre az étel. Én a végén belecsempésztem még egy deci tejfölt is, na így aztán tényleg olyan állaga lett ennek az ételnek, mint egy indiai fogásnak. Hogy hasonlított-e a paprikás csirkére? Annak ellenére, hogy ugyanazokat az alapanyagokat használtam, egyáltalán nem. Hogy finom volt-e? Hihetetlenül! Krémes, vastag szaft, roppanós csirkebőr, omlós hús – minden, ami a boldogsághoz kell!
És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?
Fogszabályzó, kánikula, kukorica - avagy Nemes Nóra szenvedései egy felvonásban
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














