2022.05.13.
A párolt zöldség sikere az olaj hőmérsékletén áll vagy bukik
A párolt zöldség készítése nem egy olyan manőver, amiről túl sokat lehetne beszélni: elejétől a végéig egy elronthatatlan művelet. Persze ettől még nem mindegy, hogy mit csinálunk, például az olajjal.
Párolt zöldséget mindössze három dologból készíthetünk: csak zöldség, olaj és fűszer kell hozzá. Mind az első, mind az utolsó teljesen személyes preferenciákon múlik, és őszintén nem oszt, nem szoroz a végeredmény tekintetében, így az egyetlen komponens, amiről érdemes beszélni az az olaj. Egészen pontosan arról érdemes beszélni, hogy a párolt zöldséget mindig forró olajon kell-e kezdeni.

A párolt zöldség sikere az olaj hőmérsékletén áll vagy bukik
Miért nem mindegy az olaj hőmérséklete?
Mint az elsőszámú zsiradék a konyhában, az olaj rengeteg különböző étel elkészítéséhez szükséges. És persze nem minden helyzetben viselkedik ugyanúgy, bár épp erre is van szükségünk: hogy különböző főzési folyamatok során különböző hatást érjünk el vele.
A bő olajban sütés, a pirítás, a brazírozás, a konfitálás és a párolás is mind zsiradékon, olajon történik, mégis teljesen más ételek, ízek és textúrák születnek belőlük.
A különbségek pedig legtöbbször egy dologra vezethetők vissza: az olaj és az alapanyagok érintkezésére. Vagyis arra, hogy az adott hőmérsékletű olajban hogyan viselkednek az ételek. Például a párolt zöldségek.
Zabpelyhes tojásfasírt párolt zöldséggel
Vörösborral párolt lilakáposzta
Gombás-citromos lazac párolt zöldséggel
Mi történik, ha forró olajon kezdünk?
Egészen valószínű, hogy eddig egyszer sem kérdőjeleztük meg a párolt zöldség készítésének módját, és a következőket tettük: olajat hevítettünk egy serpenyőben, majd, amikor már elég forró volt, beledobtuk és megpároltuk a zöldségeket.

Ezért nem mindegy, mekkora lángon főzöl
Ez a módszer akkor előnyös, ha minél gyorsabban, minél inkább hirtelen szeretnénk megfőzni a zöldségeket. Ilyenkor megpuhulnak, de nem főnek szét, megtartják kellemesen és természetesen édeskés ízüket.
Ha egyszerű zöldségköretet, salátát vagy valamilyen pirított, stir fry ételt készítünk, akkor a forró olajos párolás lesz számunkra a kedvező.
Mi történik, ha nem forró olajon kezdünk?
Ellenkező esetben úgy is párolhatunk, hogy az olajat nem forrósítjuk fel, mielőtt beledobnánk a különböző zöldségeket. Ilyenkor mind a zsiradék, mind a párolódó alapanyagok egyszerre hevülnek fel, ami több dolgot is jelent.
Egyrészt azt, hogy (amennyiben azonos szinten tartjuk a hőmérsékletet), a zöldségek külseje és belseje egyszerre fog megsülni, azaz sokkal ropogósabbak lesznek a különböző darabok. Tehát itt nem a hirtelen párolt zöldségek szinte nyers, zsenge állagát fogjuk elérni, hanem egy fokkal pirultabb, ropogósabb textúrát.
Másrészt azt is, hogy oda kell figyelnünk, nehogy teljesen kiszárítsuk, neadjisten megégessük a zöldségeinket. Ne hagyjuk magára az edényt, és folyamatosan tartsuk szemmel az olaj színét és a benne párolódó darabok viselkedését.
Ez a kicsit erőteljesebb módszer kiváló lehet akkor, ha feltétként vagy ehető díszítéséként készítünk zöldséget, aminél nem árt, ha egy kicsit izgalmasabb, ropogósabb lesz az állag.
Grillezett lazac zöldségekkel
Zöldséges ragu bulgurral
Tavaszi zöldségtál
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Segítséget nyújtunk minden konyhai feladathoz, művelethez, alapanyaghoz:
- Olajhatározó – ezt kell tudni a repceolajról
- 5 süteménysütési kudarc, ahonnan még van visszaút
- A csoda trükk, amitől két hétig is elállnak a bogyós gyümölcsök
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















