2020.11.30.
Partizzunk pazarlásmentesen!
Napjaink riasztó mértékű pazarlása ellen nem csak a háztartásokban tehetünk. Tudatos cateringgel akár a rendezvényszervező cégek is felelős élelmiszermentőkké válhatnak.
JótéKonyha
Jó példa erre az Élelmiszerbank bő egy éve alakult társadalmi célú vállalkozása, a JótéKonyha, amely oly módon szervezi teljes körű cateringszolgáltatásait, hogy a folyamat során minél kevesebb élelmiszerhulladék keletkezzen. „A rendezvénycateringben jellemzően sok étel egyenesen a szemétbe kerül. Ennek a mennyiségnek a radikális csökkentésére dolgoztuk ki a pazarlásmentes catering módszerét. Erre nézve egy útmutatót is késztettünk, amit az élelmiszerveszteség csökkentésével foglalkozó Élelmiszer Érték Fórum honlapján elérhetővé tettünk, remélve, hogy egyre többen odafigyelnek arra, hogy a cateringben is minél kevesebb hulladék keletkezzen” – mondja Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.
Tudtad?
Becslések szerint a világon megtermelt élelmiszerek egyharmada veszendőbe megy, azaz nem kerül fogyasztásra. Te is tehetsz ellene!
Étel, mint gyors adomány
A folyamat többlépcsős, és már a menü összeállításánál kezdődik: a JótéKonyha munkatársai olyan kínálatot dolgoztak ki, amely kevésbé romlékony ételekből áll, ez lehetővé teszi, hogy a megmaradó, még érintetlen ételek gyors adományként a rászorulókhoz kerüljenek. Élelmiszerbiztonsági szempontból kevésbé kényesek például a savasabb, fűszeresebb ételek vagy a sültek, míg romlékonyságuk miatt érdemes kerülni a tejszínt, gombát, májat, halféléket tartalmazó fogásokat.
„Törekszünk arra is, hogy az ételkészítés során minél kevesebb hulladék keletkezzen, a tálalásban úgyszintén – magyarázza Cseh Balázs. – Például kisebb chafingbetéteket használunk, és inkább gyakrabban töltjük meg őket. Erre azért van szükség, mert csak azt az ételt adományozhatjuk el, ami nem került chafingbe, azaz nem érintkezett a vendéggel.”
A vendégek bevonása
A pazarlásmentes cateringnek része a vendégek bevonása is. Ennek egyik módja az, hogy a JótéKonyhánál a főételekhez is kisebb méretű, desszerttányérokat használnak. Ez nem azt jelenti, hogy kevesebb ételt adnak, de ezzel a trükkel el lehet kerülni, hogy felesleg kerüljön azoknak a tányérjára, akiknek nagyobb a szemük, mint az étvágyuk. „Fel is hívjuk a vendégek figyelmét arra, hogy pazarláscsökkentő cateringet viszünk, és megkérjük őket, hogy lehetőleg csak azt vegyék a tányérjukra, amit meg is esznek, inkább szedjenek többször kevesebbet. És a tapasztalataink szerint a rendezvényeinken tényleg szinte nem is keletkezik ételhulladék, a résztvevők nagy része nyitott erre az üzenetre.”
Értékteremtés élelmiszertöbbletből
A JótéKonyha tevékenysége tehát két oldalról is hasznos: egyfelől szerepet vállal az élelmiszerpazarlás csökkentésében, másfelől – mivel profittermelő tevékenységet végez – bevételeivel az Élelmiszerbank alaptevékenységét segíti. „Mivel nálunk minden 1 forintból 30 forint értékű élelmiszer kerül szétosztásra, egy-egy rendezvénnyel, amit tőlünk rendelnek, legalább a rendezvény létszámának megfelelő vagy többszöröse értékű élelmiszert tudunk „létrehozni” és rászorulóknak eljuttatni – hívja fel a figyelmet Cseh Balázs. – Ez a fajta társadalmi üzenet és a nonprofit tevékenységünk segítése is szempont abban, hogy miért választják egyre többen a JótéKonyhát. Bár az Élelmiszerbanknak ez a vállalkozása még fiatal, már több száz fős rendezvényekről is vannak szép referenciáink. Igény szerint szervezünk vállalati csapatépítő programokat, jótékonysági főzéseket, illetve most már a magánszféra felé is nyitunk: idén nyáron kialakítottunk egy 100-120 fő befogadására alkalmas saját rendezvényhelyszínt az Élelmiszerbank telephelyén, ahol esküvőkre, családi rendezvényekre, évfolyamtalálkozókra és egyéb eseményekre is várjuk a pazarlásmentes rendezvények híveit.”
Segítsd Te is a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját!

Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















