2026.04.20.
Patkányméreg került a népszerű bébiételbe – Szándékosság gyanúja is felmerült
Egy osztrák biztonsági riasztás után patkányméreg nyomait mutatták ki egy üveg HiPP bébiételben, ezért elővigyázatosságból több mint ezer SPAR üzletből visszahívták a terméket.
A burgenlandi rendőrség beszámolója szerint a 190 grammos „sárgarépa–burgonya” püré egyik mintájában találtak mérgező anyagot. Az ügy egy vásárlói bejelentéssel indult, de szerencsére az érintett család kisgyermeke nem evett az ételből.

Patkányméreg került a népszerű bébiételbe – Szándékosság gyanúja is felmerült
Aaron Chown/PA Images via Getty Images
Az Osztrák Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Ügynökség tájékoztatása alapján a lefoglalt üveg már fel volt bontva, és Eisenstadt környékén került elő.
Az edény alján egy jellegzetes, piros körrel ellátott fehér matrica volt.
A nyomozás során kiderült, hogy a figyelmeztetés német hatóságoktól érkezett, és hasonló, már felnyitott termékeket Csehország és Szlovákia területén is lefoglaltak.
A gyártó ezt követően minden, osztrák SPAR-üzletekben kapható üveges bébiételét visszahívta, mivel azok fogyasztása akár életveszélyes is lehet. A vállalat hangsúlyozta, hogy nem gyártási vagy minőségi problémáról van szó, és a termékek hibátlan állapotban hagyták el az üzemet.
Szándékosság állhat a történtek mögött
A hatóságok szerint az eset mögött szándékos beavatkozás állhat, és jelenleg is bűncselekmény gyanújával vizsgálják az ügyet. Nem zárják ki, hogy további szennyezett üvegek is forgalomban lehetnek.
A kockázat miatt a SPAR más országokban, köztük Magyarország is eltávolította a polcokról a HiPP bébiételeket. A fogyasztókat arra kérik, hogy különösen figyeljenek a sérült csomagolásra, a hiányzó biztonsági zárra, a szokatlan szagra, illetve az említett matricára.
Az AGES azt tanácsolja a szülőknek, hogy ha gyermekük a termékből fogyasztott, és olyan tünetek jelentkeznek, mint vérzés, gyengeség vagy sápadtság, haladéktalanul forduljanak orvoshoz.
A vásárlók visszavihetik a korábban megvett üveges bébiételeket az Eurospar, Interspar és Maximarkt üzletekbe, ahol visszatérítik az árukat. A hatóságok kiemelték: a visszahívás csak az adott bolthálózat termékeit érinti, más üzletek kínálata, illetve a por állagú bébiételek nem érintettek.
Címlapkép: Aaron Chown/PA Images via Getty Images
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes, savanyú krumplileves
Egy kiló krumpliból hat adag leves lesz, úgyhogy másnapra is jó eséllyel marad belőle. A fokhagyma már akkor illatozni kezd, amikor a vöröshagymához kevered, a babérlevél íze pedig ...
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Nosalty-kvíz: Mennyire ismered jól a Márton-napi szokásokat?
A közelgő Márton-nap alkalmából kvízzel készültünk nektek! Lássuk, mennyire ismeritek jól a Márton-napi népszokásokat!
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...
Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes, savanyú krumplileves
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
Még több friss recept












