Dobd össze!

2020.11.30.

Pavlova lépésről lépésre

Országh Kitti profilképe Országh Kitti

Régóta szemeztem már a Pavlova receptjeivel. Gyönyörű és elegáns desszertnek tűnt, tudtam, hogy tojásfehérje-alapú, de valahogy annyira bonyolultnak gondoltam első ránézésre!

Az epres pavlova receptjét itt olvashatod

Halogattam az elkészítését, míg végül valahol megpillantottam egy nagyon szép képet róla és ekkor döntöttem úgy, hogy nekem bizony sütnöm kell egy ilyet. Vállalom a megszégyenülést és ha pocsékba megy minden beszerzett alapanyag, melyekért egyébként nagyon fájna a szívem, de megpróbálom a Pavlovát megsütni. Mondhatom, csöppnyi konyhai rutinnal (vagy segítséggel) is bárki elkészítheti, fontos a türelem és a részletek! Az orosz balett-táncosnő, Anna Pavlova tiszteletére elnevezett desszerttel azoknak érdemes próbálkozniuk, akik azért egy piskóta megsütését már nem tekintik kihívásnak és szívesen brillíroznának valami újdonsággal.

Így készíts töltött pizzát! >>

A habcsóktorta kiindulópontja a tojásfehérje, abból rögtön hat, ennyiből két kisebb tortát tudunk sütni. Először a fehérjéket önmagukban kell felvernünk, szép, krémes, könnyed állagot elérve, majd csak ezután kell fokozatosan hozzáadagolni a porcukrot. Ha mindezzel megvagyunk, nagy lépést tettünk előre: tényleg így kell eljárni, ne spóroljunk az időn! Óvatosan mehet bele az ecet és narancs, finom mozdulatokkal összekeverjük az anyagokat, hogy megkapjuk a homogén egészet.

{ GALÉRIA = title:Pavlova%20l%C3%A9p%C3%A9sr%C5%91l%20l%C3%A9p%C3%A9sre, 0,1,2,3,4,5,6,7 }

Egy méretes tepsire pakoljuk a habot, két adagban: nem kell igazgatni, szépítgetni a formáját, viszont a sütőpapírról ne feledkezzünk meg, ez mindenképpen kell a torták alá. Akkor dolgoztunk jól, ha a krém egyáltalán nem folyik, hanem simán megállja a helyét önmagában. Egy órán át 130 fokos sütőben hagyjuk, hogy a hő elvégezze a dolgát. Addig felverjük a tejszínt, amit csak közvetlenül használat előtt vegyünk ki a hűtőből, a robotgép karjait pedig szintén hűtsük pár percig mélyhűtőben: így biztosan nem csapódik majd ki a tejszín. A kívül ropogósra sült, belül rugalmas Pavlovát az idő lejárta után tíz percig hagyjuk a sütőben pihenni, majd eloszlatjuk rajta a tejszínes krémet és az eper egy részét.

Még több tortáért ide kattints! >>

A szirupot is a sütési idő alatt állíthatjuk össze: egy deci vízbe cukrot teszünk és addig főzzük magas hőmérsékleten, míg a nedvesség elpárolog és csak a szirup marad vissza: ebbe dobáljuk a további eperszemeket, majd ha kihűlt, le is turmixoljuk. A krémes, epres Pavlovákat ezzel a sziruppal öntjük nyakon és hagyjuk, hogy kissé megszilárduljanak. Nem kell megijedni, a habcsókok be fognak repedezni, ez természetes jelenség és ez adja a Pavlova jellegzetességét. Isteni finomság, nem mondom, persze semmiképp sem egy laza hétfő délutáni édesség, de egyszer-egyszer vasárnap délután kipróbálható. Körülbelül hat adag lesz belőle, attól függően, megálljuk-e, hogy egyből dupla szeleteket vágjunk.

A Dobd össze! rovat további érdekes cikkeket tartogat! >>

Az epres pavlova receptjét itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept