2023.10.11.
Pink fogásokat kóstolhatsz a mellrák elleni küzdelem hónapjában
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ami során megszervezésre kerül a pink gasztronómiai hónap is, melyhez idén egy Michelin-ajánlott étterem is csatlakozott. A kezdeményezéssel a mellrák elleni küzdelemre kívánják felhívni a figyelmet.
Október a nemzetközi, mellrák elleni küzdelem hónapja. A Mellrákinfó Egyesület, mint minden évben, ezúttal is egy különleges gasztronómiai kezdeményezéssel kívánja felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára. A kampányhoz csatlakozott éttermek mindegyike pink fogásokkal készül ebben a hónapban, az ezekből befolyó összeg egy részét, vagy akár a teljes bevételt pedig felajánlják az egyesület javára.

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja
Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a miskolctapolcai Michelin-ajánlott Avalon Ristorante is, ahol egy 3 fogásos pink gourmet menü kerül a tányérokra.
Magyarországon közel 9500 új megbetegedés van évente, azaz minden tizedik nő érintett ebben a súlyos diagnózisban. A korai stádiumban felfedezett mellrák és az időben megkezdett kezelések hatására az öt éves túlélési esély 95 % is lehet, így nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a mellrák elleni küzdelem, a megelőzés és a hozzá kapcsolódó edukáció ma Magyarországon – írja a szervezet közleményében.

Avalon Park és Michelin-ajánlott étterme nem először jótékonykodik
A Mellrákinfó Egyesület nemcsak a felvilágosításban és a betegek felkészítésében segíti az érintetteteket, de egy támogató, szerető sorstársi közösséget is létrehozott azon nők számára, akik társakat keresnek, hogy támogatást leljenek és tapasztalatot cserélhessenek az előttük álló küzdelemmel kapcsolatban. Az Egyesület munkáját idén is támogatják azok a hazai gasztronómiai egységek, akik csatlakozva a kampányhoz valamilyen pink fogást, vagy egy teljes menüsort szolgálnak fel vendégeiknek október folyamán és az így befolyó összeget a szervezetnek ajánlják fel.

A különleges pink fogások
Az Avalon Park és Michelin-ajánlott étterme nem először jótékonykodik idén, hiszen a nyár végén egy saját jótékonysági fesztivált szervezett egy helyi óvoda számára, ahol sajátos nevelési igényű gyermekeket oktatnak, valamint csatlakozott az „Alkoss szabadon” művészeti pályázathoz is, ahol élményutazás megörökítésére ösztönözte a fiatal művészeket. A Mellrák Egyesület kampányába már a tavalyi év folyamán is bekapcsolódott étterem idén is különleges, pink fogásokkal készül:
a rozé kacsamell, lilakáposzta, cékla, mogyoróburgonya, áfonya főételt egy málnás, fehércsokis, kakaós desszert követi, amire egy mangó, pink grapefruit, vetiver, citrus koktél teszi fel a koronát.

Jótékony hatású alapanyagok kerültek az ételekbe
A rózsaszín menüt a Ristorante séfjei, Szepesi Gábor corporate chef és Gönczi Tamás head chef álmodták meg, ahol az alapanyag választás sem volt véletlen.
„Igyekeztünk minél több jótékony hatású alapanyag felhasználásával készíteni fogásainkat. Ilyen hozzávalók például az áfonya és a cékla is, amelyek csökkenthetik a rák kialakulásának kockázatát. Igazán megéri, ha izgalmas lilás árnyalatú terméseket, leveleket, bogyókat tűzünk a mindennapi étrendünkbe, hiszen ezek az élelmiszerek magas antioxidáns tartalmúak. Tudatosan válogattuk össze a hozzávalókat, hogy egy minden elemében kifejezetten egészséges és nyilvánvalóan pink menüt kínálhassunk azoknak, akik velünk együtt támogatják ennek a kiváló egyesületnek a munkáját” – mondta el Gönczi Tamás head chef.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















