2020.11.30.
Pitesütési alapok kezdőknek és haladóknak
Pitét készíteni az év bármely szakában öröm. A sokféle tészta, a különleges őszi töltelékek és a frissen sült sütemény illata csak fokozza az élvezeteket! Pite-gyorstalpaló!
Kristálytisztán emlékszem az első élményemre, amikorpitét ettem. Nagymamám egy álmos vasárnapon kezdett neki a finomságnak, a kedvenc gyümölcsömből, lédús és roppanós szabolcsi almából készült, sok fahéjban áztatva, és a tésztáját közösen gyúrtuk meg. Nagyon kellett vele sietni, és hideg vízben áztattam a kezemet az utasítására. Akkor még nem tudtam, miért.

A fűszeres almás béles receptjéért kattints ide!
A vékonyra szelt almaszeletekre jutott egy kis vaníliaaroma is, de lehet, ez már csak onnan jut eszembe, hogy ma is érzem az orromban a sütőből egészen a nappaliig átható édes és ínycsiklandó illatot, ami a savanykás almáéval és a sülő vajas tésztával olyan kombinációt alkotott, hogy én ott őszintén hittem, ilyen a boldogság. Amikor nagyi elment, kicsit dühös voltam a világra, és benne az összes pitére, kicsi voltam még, nem jutott így sem belőle elég - se belőle, se a pitéből.
Így lettem a piték szerelmese
Amikor felnőttem, tudatos döntés volt, hogy én is szeretném azt a csillogást látni az emberek arcán, ami az enyémet beterítette ezeken a hétvégéken, amikor a pitébe haraptam, ezért nekiláttam, hogy otthon is reprodukáljam a mennyei finomságot. Könyveket bújtam és rendeltem az internetről, egészen a megszállottja lettem. Így, szép apránként jutottam el oda, amit ő megtanítani már nem tudott, sőt, felfedeztem azt is, a klasszikuson kívül mennyi tésztaváltozatot és édes vagy sóspitét lehet az asztalra varázsolni. Nem ördöngösség, nézzük is sorban, mivel érdemes tisztában lennünk, ha ezeket betartjuk, az összes variációt elkészíthetjük. A kísérletek száma a megfontolandó alapvetéseken túl pedig gyerekjáték, ígérem!
A receptekért kattintsatok a képekre!

Az őszi tökös pitéért kattints a képre
A klasszikus almás pite valójában Angliából származik, nem az Egyesült Államokból, de mint a legtöbb ételt, ezt is visszavezethetjük egészen az ókori Egyiptomig, ahol forró kövön készítették edény nélkül az elődjét, majd a görögök és a rómaiak is kifejlesztették és magukénak tartották saját változatukat. De most ne is bonyolódjunk bele a pitetörténelembe, mire átrágnánk rajta magunkat, addig ki tudnánk sütni több mint egy tucatot.
Gyerekjáték, köszönhetően a pofonegyszerű alapoknak
Inkább nézzük, mi szükséges egy pitetésztához - mindössze ezekre van szükség:
- kiváló minőségű vaj
- liszt
- jéghideg víz
- egy csipet só
- tojás - megoszlanak a vélemények, én általában csak akkor használok egy darab tojást, ha kicsit tömörebb tésztára van szükségem, olyanra, ami elbír akár egy nagyobb adag krémes, csokoládés vagy pisztáciás tölteléketis

Egyszerű szilvás pite mandulával
Versenyfutás az idővel...meg a vajjal!
Nem tűnik bonyolultnak, ugye? Mindig figyeljünk rá, hogy hűtőből érkező vajjal dolgozzunk. Érdemes a jobb minőséget választani, és hidegen egy kés segítségével felkockázni, mert ha a kezünket használjuk, egyre gyorsabban fog felmelegedni a testhőmérséklet miatt, ezért pedig nem lesz hálás a tésztánk, ennyire nem szeretne barátkozni. A megfelelő mennyiségű liszthez adjuk hozzá, és egy csipet só társaságában kezdjük úgy gyúrni, hogy borsónyi méretű vajdarabokat kapjunk a kissé ragadós, de már összeálló tésztában. Mindeközben két három evőkanál jéghideg vízre is szükségünk lesz. Gyorsan dolgozzuk meg, elég, ha épp összeáll, ha az említett vajdarabok benne maradnak, az éppen megfelelő, sőt, ettől lesz isteni omlós a végeredmény.
Mérés a lelke mindennek
Ügyeljünk tehát a következőkre:
- sürögjön a kezünk, gyorsan össze kell állítanunk
- ne adjunk hozzá több vizet a kelleténél, mertszétmállik a tésztánk
- semmiképp ne lisztezzük túl, különbennem lesz finoman vajas piténk
- a tölteléket illetően a variációk száma végtelen, de mindig érdemes szezonális alapanyagokkal dolgozni, és, ha lehet, háttérbe szorítani a mélyhűtő tartalmát
- ha gyümölcsöt vagy zöldséget használunk, egyenletes, nem túl vastag szeletekkel töltsük a pitét, hogy át tudjanak sülni, míga nagyon vékony darabok könnyedén megégnek
- mérjünk pontosan mindenbőlmindent, mindiga szabályok szerint.Igen, sajnos pitét sütni, és úgy egyáltalán sütni, bizony nem egy intuitív sport

Tökéletes áfonyás pitét így tudsz készíteni
Vértezd fel magad praktikus és cuki segítőkkel
Az eszközök, amikre szükséged lesz:
- piteforma (mindenki kikísérletezheti, milyen anyagból készül a kedvence)
- keverőtál
- vajvágó vagy vajdaraboló
- nyújtódeszka, de használhatod ügyesen a kezeidet is, és nyújthatod egyenesen a formába
- vaksütéshez szárazanyag (pitesúly) (ha elősütünk, ezzel kerüljük el a tészta felpúposodását)
- szilikonos vagy sütőpapír, ízlés szerint
- kenőecset (a tojáshoz, amivel a száraz részeket befedhetjük)
- pitevágó, derelyeszaggató, kiszúróformák (pohár szája, villa, vagy ami csak eszedbe jut, és amivel különleges formákat kreálhatsz a pite tetejének vagy szélének a díszítésére)

Mennyei csokis-fügés pite recept
Ha már profi vagy, bolondítsd meg!
- Ősszel kifejezetten izgalmasak a vajasan roppanós kekszes alapok, a lisztet kiválthatod csokisvagy gyömbéres változatokkal, cookie-val és grahamkeksszel is, amit daráló- vagy aprítógépben (sziszifuszi munkára hajlamosak tiszta konyharuhába csomagolva klopfolóval is apróra törhetik). De ha a liszt mellé mandulát vagy más magvakat darálsz, azzal is mennyei alapokat teremthetsz. Sőt, nagyon sok egészséges változat is létezik, ITT nézelődhetsz!

Az egészséges változat: meggyes-zabpelyhes recept
A klasszikus pite különböző tésztavariációi után pedig érdemes elmélyedni a műfaj hasonlóan isteni rokonai között. Ugyanis azon túl, hogy édes vagy sós, illetve láttuk, számos alappal elkészíthető, szinte végtelen forma- és stílusvariáció is bizonyítja ennek a finomságnak a sokszínűségét.
1. Tarte
Kis tortácskát képzeljetek el, amit valamilyen finom, lágyabb krémmel töltenek meg, és általában gyümölcsök díszítik a tetejét, tehát a nyitott tetejű francia piték kicsinyített mása. A tart esetében egyszemélyes, apróbb adagokra kell gondolni, ami pillanatok alatt elfogy, és kiváló, ha szülinapi bulira vagy karácsonyra készülünk mondjuk vendégségbe. A tölteléket süthetjük és hűthetjük is, a tésztája pedig a linzerre emlékeztet. Főként kihűlt vagy hűtött állapotban fogyasztják. Csak bírjuk ki!

Itt a tejcsokoládés-karamellás mini tarte receptje
Mindenképpen próbálkozzanak meg a haladók a tartelette elkészítésével, ami egy apró műalkotás, és igazából ő is egy tarte. Általában vaníliás krém kerül a közepébe, de ősszel érdemes diós verzióval kísérletezgetni, sőt a tésztába is keverhetünk darált diót, de a mák is működni fog. A trükk és a cukiság pedig a méretben rejlik: egészen apró, omlós kis tésztakosarakat készíthetünk, ha a külön erre a célra kifejlesztett, rendelhető formákból válogatunk az interneten vagy a cukrászkellékes boltokban.

Így készíts csokis tartelette süteményt!
2. Tarte tatin
Az egyik leghíresebb tarte a tarte tatin, de formája és finomsága miatt is megérdemel pár külön sort. Képzeljetek el egy isteni karamellizált almás pitét, és mintha feje tetejére állna a világ, mindezt fordítva sütjük meg a piteformában. Ne sajnáljuk belőle az almát és a finom karamellizálódó gyümölcsös tölteléket! Én ősszel picit csalni szoktam, és szilvával, körtével is bátran elkészítem, a vajas tésztával egyszerűen mennyei csemege, és szinte pillanatok alatt elfogy! Állítólag a Hotel Tatin-ban készült az első, amit egy lánytestvérpár üzemeltetett, innen kapta aranyos hangzású elnevezését is.

Tatin torta almával és körtével
3. Galette
A következő, rusztikusan gyönyörű versenyzőnkgalettenévre hallgat, és egy rendkívül összetett finomságot takar. A titka abban rejlik, hogy az előbbiekkel ellentétben piteforma nélkül készül, gyakorlatilag a visszahajtott tésztaszélek adják meg a galette keretét, amitől nem folyik ki az általában durván gyümölcsös töltelék. Fontos, hogy a pitével ellentétben kevesebbet halmozzunk rá, bármivel is gazdagítjuk, és az eredeti receptek szerint valamilyen lágy, akár mascarponekrémet kenjünk alá, vagyis a tésztánk és töltelék közé, így sokkal ízesebb lesz a végeredményünk is. A galettek is nyitott sütik, és extra omlós a tésztájuk, a ruganyossága miatt itt javaslom, hogy kerüljön bele az az egy tojás a tésztába. Az alkalomtól és az éhes vendégek számától függően szabadon variálhatjuk a méretét. Elődje a galette des rois, amit a franciák Vízkeresztkor fogyasztottak.

Körtés galette fahéjjal, a receptért kattints a képre!
4. Clafoutis
Az egyik kedvencem, mert tényleg rém egyszerűen elkészíthető, pillanatok alatt megvan, és legalább olyan gyorsan el is fogy, ha szerencsém van, nem én eszem meg az egészet egyedül. Hivatalosan a clafoutis inkább tejpite, ugyanis sűrűre kevert palacsintatészta az alapja, aminek az eredetijét fekete magozatlan cseresznyével készítik, méghozzá azért, hogy a magokból érkező aromák is megízesítsék a süteményt. Ennek ellenére én szilvából szeretem jobban, de itt is a kedvünk szerint variálhatjuk a gyümölcsöket, sütőtökkel is isteni, ha fahéjjal ízesítjük a tölteléket. Akkor finom, ha a széleit kicsit megkapja, belül pedig rezgős és lágy a tartalom. Langyosan az igazi, ezt érdemes kivárni!

Cseresznyés clafoutis, azaz egy tejpite, itt!
Szóval a lehetőségek száma végtelen, én most azt javaslom, a csodálatos őszi alapanyagokból kezdjetek bele a sütögetésbe. Ígérem, hatalmas élmény lesz az első tökéletes pite, de a tökéletlenek is el fognak fogyni, ettől ne féljünk.
Ezeket olvastad már?
Ilyet még nem láttál, ezt a rengeteg ételt rejti egyetlen...
Mit szólnál hozzá, ha egy pitében megtalálnád az egész karácsonyi menüt? Elég durva, de már ezt is megrendelheted az ünnepi asztalra. Mutatjuk!
10 bűnösen finom FILMES ÉDESSÉG, amit neked is meg kell...
Mozifilmek ikonikus, és kevéssé ismert, de annál izgalmasabb édességklasszikusai, melyeket bátran kipróbálhatunk a családi ebédeken vagy baráti összejöveteleken.
7 puha és hívogató szilvás pitecsoda
A szilva számos ételhez remekül illik, de kevés olyan jó dolog van, mint egy frissen a sütőből kiemelt omlós szilvás pite. Melegen, langyosan, bárhogy! Íme 7 csúcs recept!
8 édes pite, amivel simán feldobhatod a hétköznapokat
Pitézz be - ezeket akár hétköznap is összedobhatod munka után, ha van érkezésed. Almás, citromos, túrós-mákos, áfonyás, van itt minden!
forrás: Kate McDermott/Art of Pie, Ashley English/A year of pies
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















