2024.12.04.
Útmutató a 3 legomlósabb pitetészta begyúrásához + 3 isteni recept
A pite egy olyan sütemény, amit nem lehetne szigorúan egy nemzethez vagy nemzeti konyhához kötni: itt is, ott is felbukkannak az omlós tésztájú, édes vagy sós töltelékű finomságok abból a célból, hogy elkápráztassák a beléjük harapókat. Maguk a pitetészták mégis valamennyire univerzálisak: nézzük, mit jelent ez pontosan!
Ma is ismert és szeretett ételeink közül a pite meglepően messzire a történelembe nyúló múlttal rendelkezik. Ha minden igaz, már az ókori Egyiptomban is készültek hasonló koncepciójú étkek, aztán természetesen a görögök és rómaiak vitték tovább a műfajt. Az első olyan piték, amelyek leginkább hasonlítanak a ma is ismert süteményekre, a 14. században készültek Nagy-Britanniában, bár ezeknek elfogyasztása még kissé máshogy történt. A pitetészta ugyanis a tányéron maradt, csak a tölteléket ették meg a lakomák alatt. Ekkoriban a külső tésztának inkább konzerváló szerepe volt, tartósította és szaftosan tartotta a húsos tölteléket (sőt, egyes esetekben elrejtette azt: ugyanis a pitébe gyakran olyan húsrészeket, belsőségeket is beledaráltak, amelyek önmagukban nem lettek volna túl kívánatosak...ugye, Sweeny Todd?). Aztán szépen-lassan ráébredtek a cukrászok és a vásárlók is, hogy egy rendesen begyúrt, omlós pitetészta milyen élvezeteket nyújthat a különböző töltelékek mellett – így ma már teljes egészében élvezhetjük a süteményt, nem kell semmit otthagynunk belőle.

Útmutató a 3 legomlósabb pitetészta begyúrásához + 3 isteni recept
Nehéz lenne a pitetészta készítése?
Persze ehhez elengedhetetlen az, hogy a tésztánk tényleg omlós, porhanyós állagú legyen, ne ázzon el, ne legyen se túl vastag, se túl vékony, süljön át rendesen, de ne száradjon ki vagy égjen meg.
Hosszú hát azon dolgok listája, amelyekre figyelni kell a pitetészták készítése során – emiatt pedig sokan el is riadhatnak a receptektől. Ezért kénytelen leszek egyszer s mindenkorra leszögezni, hogy a pitetészta abszolút nem bonyolult. Persze ezt nem ám csak úgy a levegőbe kiabálom, azzal a konyhában nem sokra lehet menni: a demonstrálás érdekében hoztam 3 különböző pitét, 3 különböző tésztával, amelyek talán a legalapvetőbb verzióknak tekinthetők. Ha ezeket a pitetésztákat egyszer megtanuljuk rendesen elkészíteni, utána már bármilyen édes és sós süteményt el tudunk majd készíteni, sőt, akár kreatívan ki is egészíthetjük a tésztarecepteket a saját igényeink szerint. Vágjunk is bele, előbb a cikkbe, aztán a sütésbe, végül a pitébe!
Sós omlós tészta, azaz Pâte brisée
A cikkben több olyan tészta is szerepel, amit a francia gasztronómia alaptésztaként kezel. Ezek ugyan a világ több országában is elterjedtek (USA, Nagy-Britannia, Olaszország, stb.), eredeti és hamisítatlan verziójukat mégis egészen biztosan egy francia szakácskönyvben fogjuk megtalálni (én is Julia Child monstrumából inspirálódtam).
A lehető legalapvetőbb francia omlós tészta nem más, mint a pâte brisée, amelyet elsősorban sós pitékhez érdemes használni. Mindössze lisztből, vajból, sóból és vízből áll össze, mégis az egyik lehető legporhanyósabb tésztaféle a cukrászat világában. Legalábbis akkor, ha jól készítjük el.

Minden omlós tészta lelke a vaj
Mindegy, milyen omlós tésztát készítünk, annak a lelke a vaj lesz. A lélekre pedig vigyázni kell, ugyanis rajta áll vagy bukik a végső, kisült állag. Ami tulajdonképpen a liszttel elmorzsolt zsiradékdarabkáknak köszönhető, amelyek megolvadnak, a belőlük felszabaduló gőz pedig enyhén megemeli a tésztát belülről, így kapjuk meg a lemezes szerkezetet.
Ez így szép és jó is lenne, ha a vaj ettől a munkálkodástól nem kezdene olvadni: ha olvad, nedvesség szabadul fel belőle, ami túlhidratálja a tésztát, amelynek következménye a gluténszálak megerősödése. Ezt mindenáron el kell kerülnünk, ugyanis a kelt tésztákkal ellentétben az omlósaknál gyenge gluténra van szükségünk, különben rágós, gumis, kemény lesz a kisült pite.
Az alábbi dolgok segíthetnek a vaj olvadásának megakadályozásában:
- Jó előre hűtsük le a zsiradékot, és csak akkor vegyük elő, ha már készen állunk a tészta készítésére.
- Csak az ujjbegyeinkkel dolgozzunk, a tenyerünkkel ne: ez utóbbi meleg és könnyebben megolvasztja a zsiradékot.
- Nem kell teljesen egyenletesre dolgozni a vajas lisztet, maradhatnak benne kisebb-nagyobb darabok. Az alaposság helyett fontosabb a gyorsaság!
- A tésztát sokkoljuk jeges vízzel, ettől fog összeállni a végső masszánk.
- Ne dolgozzuk túl a tésztagombócunkat: így a vaj olvadását és a glutén megerősödését is elkerülhetjük.

A quiche lorraine receptjéért kattints a képre!
A pâte brisée-t legjobban szemléltető recept talán a quiche lorraine (ami nem Kis Loren, ahogy én azt évekig hittem gyermekkoromban, nem is értettem, hogy hívhatnak francia nőket ilyen furcsa néven...). Ez a sós francia piték alfája: omlós tészta és tojásos-tejszínes töltelék a két alapvető eleme, illetve egy nagy adag pirított szalonna.
Más nem is kell a klasszikus töltelékbe, persze innen kiindulva bármilyen ízesítésű zöldséges vagy húsos quiche-t elkészíthetünk. A tészta már megvan hozzá.
Nézd meg videón is a quiche lorraine elkészítését:
Még több recept, ami pâte brisée-t használ:
Laskagombás pite
Sültparadicsomos quiche
Cukkinirózsa-pite
Édes omlós tészta, azaz Pâte sablée
Ugyan édes süteményekhez is használhatnánk a sós omlós tésztát (a kis ízbeli balansz még jól is állna egyes desszerteknek), vannak olyan receptek, amelyeknél szinte kötelező egy édes omlós tésztát begyúrni.
Erre az a lehetőség is adódik, hogy egyszerűen pár evőkanál cukrot adunk a pâte brisée hozzávalóihoz (így születik a pâte brisée sucrée, azaz cukrozott omlós tészta), de ha egy még dekadensebb, még porhanyósabb alapot szeretnénk az édes süteményeinknek, akkor a pâte sablée lesz az emberünk.

Édes piték alapjának tökéletes választás a pâte sablée
Ennek a pitetésztának is vaj adja ki a nagyját, ezen kívül azonban kerül bele nagyobb mennyiségű cukor, illetve egy tojás és némi sütőpor is.
A fenti változások következménye, hogy egy fokkal nehezebb lesz dolgozni ezzel a tésztával, mint a sima omlós vajassal: minél több cukor szerepel egy tésztában, annál olvadósabb, ragacsosabb lesz, főleg, ha a benne lévő vaj is puhulni kezd.
Így kifejezetten fontos, hogy oafigyeljünk a fent megtanultakra a vajjal és annak hidegen tartásával kapcsolatban – de újabb ismereteket is el kell sajátítanunk a siker érdekében. Mégpedig a vakon sütésről, ami nevével ellentétben egy igenis pontos és precíz dolog, abszolút nem lehetünk vakon a folyamat során. Az elnevezés maga inkább arra utal, hogy a formába helyezett tésztát töltelék nélkül, üresen sütjük elő, ezzel megóvva az elázástól.

A frissen kisült pitealapot kenjük ki tojásfehérjével
Ugyanis egy pite halála nemcsak a tészta túlgyúrásában jelentkezhet, hanem abban is, ha a tészta alsó része elázik a nedves tölteléktől. Ilyenkor a legprecízebben begyúrt alap is tönkremegy, esélye sem lesz lemezesre és porhanyósra sülni, helyette rágós és gumis marad.
Így kerülhető el az alsó tészta elázása:
- Amennyiben magas nedvességtartalmú vagy nyers töltelékkel dolgozunk, a tésztát érdemes elősütni.
- Ehhez sütőnehezékre és sütőpapírra lesz szükségünk: az előbbi megakadályozza, hogy a magas vajtartalmú tészta sülés közben is megtartsa az alakját, utóbbi pedig szigetelésként van jelen a tészta és a nehezék között.
- Sütés előtt a tésztát szurkáljuk meg egy villával: így nem fog beszorulni alá a tésztából felszabaduló gőz, nem elpárologhat a lyukakon át. Ettől a tészta egyenletesen, alul is átsül, illetve nem puffad fel.
- Mielőtt beleöntenénk a tölteléket, kenjük ki a még meleg tésztát tojásfehérjével: ez menten rásül az alapra, elszigeteli azt a nedves tölteléktől.

A krémes citrompite receptjéért kattints a képre!
Ha egy igazán klasszikus, omlós tésztájú, édes pitét szeretnénk készíteni (és mellette gyakorolni a pitetésztakészítő képességeinket is), essen a választásunk a citrompitére. Ennek létezik olyan változata is, amelyben már megfőtt töltelék kerül a kisütött pitetésztába, de sokkal krémesebb, és dekadensebb végeredményt kapunk, ha az eredeti receptet választjuk, ahol a citromkrém a tésztában sül sűrűre és pudingosra.
Nézd meg videón is a citrompite elkészítését:
További édes, omlós tésztájú piték:
Karamellás-túrós körtepite
Rákóczi-túrós piteformában
Túró Rudi pitetorta
Édes porhanyós tészta, azaz magyaros pitetészta
Na, de hogy senki ne róhassa fel nekem, hogy túlságosan frankofón vagyok, vagy hogy esetleg megfeledkezem arról, hogy idehaza is milyen isteni pitéket sütnek a nagymamák, megnézzük a magyaros pitetészta elkészítésének fontos lépéseit is. Ennek bár nincs elegáns francia neve, alapjait véve az előzleg említett tészták nyomdokaiban halad, természetesen pár magyaros változtatással.

A felső tészta megszurkálása ne maradjon el!
Az egyik lényeges eltérés a tejföl jelenléte, ami lágyabbá, gazdagabbá, és közben enyhén savanykássá is teszi a pite alapját, miközben nem nehezíti meg a vele való munkát.
További érdekesség, hogy a magyar pitetészták nem igényelnek elősütést, hanem a töltelékkel (ami általában gyümölcsös) együtt, nyersen kerülnek a tepsibe, majd ott közösen sülnek készre.

Az omlós szilvás pite receptjéért kattints a képre!
Mire érdemes figyelni a magyar pitetészták készítése során?
- Minden tejtermékünk és hűthető alapanyagunk (pl. tojás) legyen nagyon hideg.
- A tejfölt és tojást csak a végén adjuk a vajas liszthez, hogy ne hidratálják túl a lisztet. Ezzel elkerülhetjük a rágós állagot.
- Ne gyúrjuk túl a tésztát, csak addig, míg össze nem áll.
- A tepsit kenjük ki vékonyan vajjal, hogy a nyers tészta ne ragadjon bele, amikor elkezd sülni.
- Ha a töltelék nagyon nedves, érdemes lehet pár kanál zsemlemorzsát, grízt vagy darált diót az alsó pitetésztára hinteni, hogy a felesleges nedvességet felszívja.
- A felső tésztát mindig szurkáljuk meg, hogy a töltelékből termelődő gőz ne a tésztát áztassa.
- Hagyjuk teljesen kihűlni a kisült pitét, mert a tészta még ekkor is sül, állaga rendeződik, a töltelék pedig szilárdul.
A magyar konyhákban minden évszakban sülhet ehhez hasonló pite, az éppen aktuális szezongyümölcsből. Jelen cikk megszületésekor épp a szilva robbant be, így készült a legporhanyósabb tésztához egy fűszeres, pudingos szilvatöltelék is. Aki elkészíti, a tésztát is gyakorolhatja benne!
Nézd meg videón, hogyan készül az omlós szilvás pite:
Még több magyaros pite, omlós tésztával:
Fényes almás pite zsíros tésztával Vikitől
Nyári meggyes pite
Túrós pite sárgabarackkal
Fotók, videók és receptek: Lakos Benedek
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További hasznos konyhai tippekért és receptekért less ide:
- Párizsi, panko, sörtészta – Útmutató az 5 leggyakoribb panírfajtához
- Így készül a tökéletes házi leveles tészta – Lusta és klasszikus verziót is hoztunk
- A 3 legegyszerűbb pizzatészta receptje Nápolytól New Yorkig
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























