Család

2024.12.06.

Íme, a triplasajtos, tíz ujjat megnyalós pizzás csiga receptje

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

Három különböző sajttal, főzésmentesen is isteni és fűszeres paradicsomszósszal, valamint a lehető leglégiesebb tésztával érkezik a házi pizzás csiga. Az első harapás után elfelejtjük majd az ipari pékségek leveles, ragadós, félig nyers termékeit: ez a sütemény tényleg kitesz magáért, ráadásul nem is nehéz elkészíteni.

A sós péksütemények versenyében ugyan verhetetlen és örök első helyezett a klasszikus sajtos pogácsa, erős második befutóként azért mégis ott liheg mögötte a pizzás csiga. Ez a sajtos, paradicsomos, hol leveles, hol puha kelt tésztás finomság minden kisebb-nagyobb pékség polcán ott virít, legyen reggel, dél vagy akár este. Persze nem mindegyik ilyen boltban vehető péktermék okoz tényleges és lehengerlő örömöt: hogy ezt elérjük, leginkább egy verhetetlen receptre lesz szükségünk. Például pont arra, ami most következik – süssünk házi pizzás csigát!



A triplasajtos pizzás csiga receptjéért kattints a képre!

Sós kelt tészta, a lehető legpuhábban

Az igazán finom házi pizzás csiga ugyan lehetne leveles is, azonban abban vagy túl kevés vagy túl sok munka lenne (az örökös házi vagy boltban vásárolt tésztadilemma). Sokkal jobban járunk hát, ha a kelt tésztás utat választjuk.

Ennek a csigának a tésztáját egyrészt a pizza, másrészt az édes kelt sütemények tésztái ihlették: kerül bele tojás, valamint a vaj helyére bőségesen olívaolaj – ezektől kellően gazdag lesz a csiga.



A triplasajtos pizzás csiga receptjéért kattints a képre!

Ízes töltelék, főzés nélkül

A hagyományos pizzával ellentétben a csiga belsejébe ne passzírozott vagy konzervparadicsomot tegyünk, hanem sűrítettet. Ez egyrészt kevésbé nedves, kevésbé folyékony, így nem kell aggódnunk attól, hogy a töltelék kifolyik vagy a tészta elázik, nyers marad. Mindemellett a sűrített paradicsomnak az is javára válik, hogy sokkal koncentráltabban érezhető benne a gyümölcs napfényes íze.

Persze nem önmagában kerül a tésztába a paradicsom: kíséri még egy adag fűszeresen pikáns pesto, némi só, bors és cukor is, a tökéletes ízharmónia érdekében.

Sajt kívül, belül, felül, mindenütt

Nem mindegy, milyen sajtokat használunk a pizzás csigában, ugyanis más tulajdonságú tejtermékekre lesz szükség a péksütemény belsejében illetve annak tetején. Belül használjunk friss mozzarellát (tehát nem a szeletelt verziót), ez ugyanis jól olvad, valamint tovább fokozza az autentikus pizzaélményt. Kerüljön mellé még szeletelt provolone vagy más félkemény, zsíros, olasz sajt.



A triplasajtos pizzás csiga receptjéért kattints a képre!

A csiga tetejére pedig valamilyen könnyen olvadó és könnyen barnuló fajtát válasszunk: a raklett optimális lehet, karakteres aromája duplán különlegessé teszi majd a süteményt. Ha jót akarunk magunknak, a csigák alá is reszeljünk belőle, hogy alul-felül olvadt sajt várjon minket minden harapásnál.

Süssünk triplasajtos pizzás csigát!

Hozzávalók a tésztához:

650 g finomliszt, 1 teáskanál só, 200 ml víz (meleg, de nem forró), 20 g friss élesztő, 1 ek cukor, 1 db tojás, 60 ml olívaolaj

Hozzávalók a töltelékhez:

350 g sűrített paradicsom, 1 ek pesto (zöld), 100 g mozzarella (friss), 100 g sajt (provolone vagy más zsíros, félkemény, olasz sajt), 200 g raklett sajt, só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 1 ek cukor (ízlés szerint)



A triplasajtos pizzás csiga receptjéért kattints a képre!

100 milliliter meleg vízben elkeverjük a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt és hagyjuk felfutni. A lisztet elkeverjük a sóval. A liszthez adjuk a tojást, olívaolajat és a felfutott élesztőt, valamint annyi vizet, hogy ruganyos, egységes tésztagombócot kapjunk. Ha túl ragacsos lenne, adjunk hozzá több lisztet, amennyiben túl száraz, egy kevés vizet.

A tésztát lisztezett felületen alaposan kidagasztjuk, nagyjából 10 perc alatt. Akkor lesz kész, ha feszes és sima a felülete. Ekkor kiolajozott tálba helyezzük és letakarva egy meleg helyre tesszük, ahol duplájára kelhet.



A triplasajtos pizzás csiga receptjéért kattints a képre!

A sűrített paradicsomot elkeverjük a pestóval valamint ízlés szerint sóval, borssal és cukorral. A tésztát kelesztés után átgyúrjuk, majd lisztezett felületen nagyjából ujjnyi vastagra nyújtjuk. Legyen téglalap alakú a tészta, aminek a hosszabb oldala nézzen felénk.

tésztát megkenjük a paradicsomszósszal, a tészta tőlünk távol eső, hosszabbik szélén hagyunk egy kétujjnyi üres részt. Elosztjuk a szószon a szeletelt provolone sajtot, rátépkedjük a friss mozzarellát, majd elkezdjük szorosan felcsavarni a tésztát.



A triplasajtos pizzás csiga receptjéért kattints a képre!

A sütőt előmelegítjük 175 fokra, egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, amire ráreszeljük a raklett sajt felét. A tésztakígyóból nagyjából két-háromujjnyi csigákat vágunk egy recés késsel, és elrendezzük őket a tepsin. Ha az összes csiga felkerült, a tepsit fóliával/konyharuhával lefedjük, és ismét visszatesszük kelni egy meleg helyre, nagyjából 30 percre.

Mielőtt betennénk a sütőbe, ráreszeljük a csigákra a maradék raklett sajtot. A sütési idő nagyjából 35 perc, a csigák akkor készültek el, ha szépen egymáshoz sültek, a szósz enyhén megpirult, karamellizálódott, a sajt pedig aranybarna. A kész csigákat hagyjuk kissé hűlni, majd langyosan tálaljuk.



A triplasajtos pizzás csiga receptjéért kattints a képre!

A triplasajtos pizzás csiga teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Fotók és recept: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeknek a recepteknek is adj egy esélyt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept