2021.09.30.
4 alapanyag, amit pizzatészta helyett használhatsz
Ha egy tényleg nagyon klasszikus pizzatésztát szeretnénk készíteni, lássuk be, elég sok időt és energiát rá kell szánnunk a dologra. Amikor pedig ebből a kettőből (esetleg élesztőből) nincs otthon, az alábbi helyettesítők nagyon jól jönnek.
Három szint van a házi pizzatészta készítésében: a nagyon ráérős, a hétköznapi és a rohanós. Néha rájön az emberre a süthetnék, ilyenkor születnek a három napig kelesztett, hidegen érlelt, magas hidratációjú tészták. Aztán van, amikor a gyors élesztős utat választjuk. De vajon mi történik azokon a napokon, amikor még a gyors pizzatésztára sincs időnk? Nos, a válasz az alábbi hozzávalókban rejlik.

4 alapanyag, amit pizzatészta helyett használhatsz
Tortilla
A leggyorsabb verzió az itt felsorolt négy közül a sokszínű tortillából készül. Nem kell sütni, csak melegíteni: ez a készen kapható kenyérféle igazi kincs a kamrában vagy fagyasztóban.
Kenjük meg vékonyan paradicsómszósszal, tegyünk rá néhány tetszőleges feltétet és sajtot.
Figyeljünk arra, hogy mivel a tortilla jóval vékonyabb bármilyen kelt pizzatésztánál, gyorsabban megsül. Az előny mellé azonban egy hátrány is társul: a vékony lap könnyebben el is ázik. Ezt úgy kerülhetjük el, hogy nem pakoljuk túl a tésztát.
Tortilla pizzának álcázva
Tortilla pizzácska
Pizza tortillából
Polenta
Egy fokkal macerásabb, de még mindig gyorsabb, mint a kelt tészta: a polentából készült pizza igazán különleges étel. Főzzünk hozzá egy sűrűbb polentát: a lobogó vízbe öntsük bele a kukoricadarát, keverjük, amíg be nem sűrűsödik, majd adjunk hozzá egy kocka vajat.

Pizzatészta brokkoliból, ez ám a jó móka!
A még meleg polentát terítsük szét egy kiolajozott tepsiben. Fontos, hogy ezt azonnal a főzés után tegyük meg, különben a polenta megkeményedik, és nem lehet majd kenni.
A polentapizzában az az igazán jó, hogy az olajos tepsiben tényleg ropogósra sül az alja, majdnem olyan élményt nyújt majd, mint egy igazi kel tésztás lepény. Eláztatni szinte lehetetlen, tehát bátrabban megpakolhatjuk minden jóval.
Karfiol és brokkoli
Ha éppen van otthon a fenti két zöldség egyikéből, egy fantasztikus, egészséges és gyors pizza alapjait tudhatjuk a konyhánkban. A karfiol és a brokkoli nyers állaga lehetővé teszi, hogy egy gyúrható masszát készítsünk belőle.
Csupán egy késes aprítóra és néhány alapvető hozzávalóra (pl. tojás, sajt) lesz szükségünk a karfiol- vagy brokkolipizzához. Az egyetlen nehézséget a szeletelés jelentheti, de ha nem terheljük le túlságosan az alapot, ezzel sem lesz baj.
Polenta pizza
Polenta pizza pirított gombával és zöldborsópürével
Brokkolipizza
Maradék gabona
A főtt rizs, bulgur vagy bármilyen más maradék gabonaköret is jó helyettesítője lehet a pizzatésztának. Keverjük össze felvert tojással és reszelt sajttal, majd nyomkodjuk spatulával egy kiolajozott tepsibe.
Alulról ropogósra sül, ráadásul a maradékainkat is fel tudjuk használni vele, így két legyet üthetünk egy csapásra, sőt, egy isteni pizzánk is lesz belőle.
Magyaros karfiolpizza
Tonhalas karfiolpizza sörélesztőpehellyel és búzakorpával
Karfiolos pizza
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Meglepő praktikák és okos megoldások a konyhában:
- Így készül a legfinomabb, legszaftosabb tésztájú sütőtökös muffin
- Ezt a lépést sose hagyd ki, ha zöldségeket blansírozol
- 7 az 1-ben csokiszósz, amivel több mint 20 desszert készülhet
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























