2025.10.03.
Naponta körülbelül 40 ezer ember életét mentené meg ez az étrend
Egy friss, nagyszabású jelentés szerint a növényekben gazdag, mérsékelt húsfogyasztást engedő étrend nemcsak több millió korai halálesetet előzhetne meg, hanem drasztikusan csökkentené az élelmiszer-termelésből származó káros kibocsátásokat is.
A planetary health diet (PHD) a világ 70 vezető szakértője által kidolgozott étrend. Ez egy olyan táplálkozási irányzat, amely egyszerre óvja az emberek egészségét és a bolygót. Lényege, hogy a megszokottnál sokkal több zöldséget, gyümölcsöt, hüvelyest, diófélét és teljes kiőrlésű gabonát tartalmaz, miközben visszafogja a hús, tejtermékek és a cukor mennyiségét.

Naponta körülbelül 40 ezer ember életét mentené meg ez az étrend
Getty Images
Az étrend rugalmas:
- lehet benne kevés hús és hal
- de akár vegetáriánus vagy vegán változatban is követhető.
A hangsúly nem a tiltáson van, hanem az arányok átalakításán – hogy egészségesebb és fenntarthatóbb legyen az étkezésünk.
Miért lehet életmentő?
A kutatók szerint, ha globálisan áttérnénk a PHD-re, évente 15 millió korai haláleset lenne megelőzhető – ez naponta körülbelül 40 ezer ember életét jelentené. Az étrend bizonyítottan csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, a stroke, a cukorbetegség és bizonyos daganatok kockázatát.
De nemcsak az egészségünk nyerne vele. Az élelmiszer-termelés a világ üvegházhatású gáz-kibocsátásának közel egyharmadáért felelős, a PHD széles körű bevezetésével pedig 2050-ig a felére lehetne csökkenteni a kibocsátást – ez nélkülözhetetlen lépés a klímaváltozás lassításában.
Lazac céklaágyon
Csicseriborsós minestrone
Tökéletes buggyantott tojás
Mit tartalmaz a PHD?
- napi 5 adag zöldség és gyümölcs
- 3–4 adag teljes kiőrlésű gabona
- egy marék dióféle naponta
- egy adag hüvelyes (bab, lencse, borsó) minden nap
- mérsékelt mennyiségű tejtermék
- heti 3–4 tojás
- heti 2 adag csirke és hal
- heti 1 adag vörös hús
Társadalmi és környezeti előnyök
A szakértők szerint a PHD nemcsak egészségesebb, hanem igazságosabb élelmiszer-rendszert is kialakíthat. Jelenleg a világ leggazdagabb 30%-a felelős a környezeti károk több mint 70%-áért, miközben közel 3 milliárd ember nem engedhet meg magának kiegyensúlyozott étrendet, és egymilliárd ember alultáplált.
Az átállás persze nem ingyenes: évente 200–500 milliárd dollárba kerülne. Ugyanakkor hosszú távon akár 5 billió dollárnyi egészségügyi és környezeti kiadást lehetne vele megtakarítani – vagyis bőven visszahozná a befektetést.
A „planetary health diet” tehát nem csupán egy új divatos étrend
Ez egy átfogó szemléletváltás, amely képes meghosszabbítani az emberi életet, igazságosabbá tenni az élelmiszer-ellátást, és közben tehermentesíteni a bolygót.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept















