2020.11.30.
A pogácsa ezer arca
Az egyik legváltozatosabban elkészíthető sós aprósütemény, mindannyiunk kedvence. Ahány ház, annyi recept – a legjobbat nem fogjuk megtalálni, de a történetéről mesélhetünk!

A népmesék hamuban sült pogácsájának köszönhetően talán az egyik első ételtípus, amit megismerünk. Aztán végig is kíséri az életünket, az összes ballagáson, házibulin, diplomaosztón, esküvőn, keresztelőn és munkahelyi összejövetelen megtalálható – hiszen a magyar konyha egyik elmaradhatatlan vendégváró fogása, borkorcsolyája. Pedig valójában nem is magyar! A legtöbb európai országban készítik, sőt a megnevezések kísértetiesen hasonlítanak a mi pogácsánkra, csak a formában lehetnek eltérések. A törökök pogacanak, a németek pogatschennek, az olaszok focacciának, a franciák fougasse-nak hívják. Igaz, hogy a Kárpát-medencén és a Balkánon kívül mindenhol lapos, kezdetleges, kevés hozzávalót tartalmazó lepénykenyérről van szó. Hiszen a pogácsa az is volt valamikor – innen ered a népmesei elnevezés is. Az elnevezés pont ezért az összes nyelvben a focus (tűz) latin szóból ered. Az erjesztetlen lepénykenyeret ugyan nem hamun, nem is tűzön, hanem parázson sütötték, kerek formájának – a mindenség jelképének – pedig mágikus jelentést tulajdonítottak.
{ GALÉRIA = title:T%C3%BAr%C3%B3s-vajas%20pog%C3%A1csa%20l%C3%A9p%C3%A9sr%C5%91l%20l%C3%A9p%C3%A9sre, 1,2,3,4,5,6,7,8 }
Külföldi vendégeknek szinte lehetetlen lefordítani, miről is van szó, a leggyakrabban az angol scones rokonaként definiálják, holott az inkább zsemlefajta. Az ok az lehet, hogy míg más népeknél megmaradt a lapos, roppanós, erjesztetlen forma, addig nálunk az élesztő mellett mindenféle földi jó is belekerült a tésztába, így ma már több mint egy tucat pogácsatípust tudunk megkülönböztetni. Sőt! Ha a tagországok nem emelnek kifogást, akkor pár hónapon belül az egyik vezető kedvenc, a tepertős pogácsa uniós védettséget is kaphat! Ma már nemcsak az ízesítésben, hanem a tészta típusában is rengeteg változat létezik: van omlós, élesztős, hajtogatós vagy sima gyúrt is. Van azonban néhány tippünk, hogy bármelyiket válasszuk is, sikerüljön a pogácsánk!
- A liszt minősége a pogácsa minőségéről is dönt! Minél finomabb szemcséjű lisztet használunk, annál lágyabb lesz a pogácsánk!
- Ha túl lapos a pogácsa, legközelebb tegyünk bele 1-2 kanál kefirt – a benne lévő enyhe élesztőgombák nem maradnak tétlenül!
- Ha a friss pogácsát kivettük a tepsiből, tegyük rácsra, nehogy „szalonnás" legyen a belseje a benne rekedt melegtől.
A szuper pogácsa- és sütihűtő rácsot a NoSalty Webshopból rendelheted meg >>

- Leveles pogácsa esetében csak a pogácsa tetejét kenjük meg tojássárgával, ha az oldalára is kerül, nem engedi olyan szépen „kinyílni".
- Ha az előírt vaj egy részét zsírral pótoljuk, a tészta tovább puha marad.
- Zsírból kevesebbet kell használni, mint vajból!
- Hajtogatós pogácsa esetében, akármi van a levelek között: töpörtyű, vaj, zsír vagy háj, tartsuk be a hajtogatási irányt, különben nem jön fel a pogácsánk!

Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















