Életmód

2023.02.17.

Meglepő helyen nyitotta meg első éttermet a magyar topséf

Az egyik legismertebb magyar topséf maga mögött hagyta a nyughatatlan fővárosi éttermek világát, hogy párjával együtt megnyissa közös éttermét egy bájos falucskában.

Pohner Ádám topséf nemrégiben úgy döntött, hogy hátat fordít a budapesti topkonyhák nyüzsgő világának, és barátnőjével éttermet nyitott egy bükki faluban, Mályinkán – írja a Sokszínű vidék.

Pohner Ádám séf anyai rokonsága egyébként Mályinkáról származik

Sokak számára ismerősen csenghet Pohner Ádám neve, hiszen a séf már többször is képviselte hazánkat a világhírű Bocuse d’Or versenyen. 2014-ben vett részt először a nagy megmérettetésen, akkor még commis-ként, majd 2016-ban, 22 évesen a második helyen végzett a magyarországi Bocuse d’Or-döntőben. 2019-ben pedig a lyoni döntőn is versenyzett. Most azonban egy új, izgalmas fejezetbe kezdett.

2022 októberében nyílt meg az Iszkor nevű éttermük

A séf nagymamája és rokonsága Mályinkáról származik, ezért is esett Ádámnak és párjának, Lucának a választása erre a hangulatos kis falura. A helyi kocsmát átalakítva, 2022 október végén nyitották meg saját éttermük kapuit.

Az étterem az Iszkor nevet kapta. A séf elmondása szerint régen, amikor régen kereszt­apjával gombászni jártak, ő mondogatta, hogy kimennek az iszkorfához. Ezt a kifejezést csak falun belül használták a berkenyére.

Az étterem jelenleg egyszerre 24 vendéget tud fogadni, de tavasztól terasszal lesz kibővítve. Az Iszkor étlapja folyamatosan változik, ám akadnak rajta olyan slágerételek, mint például a szarvasgombás sült camembert, amit házi kenyérrel kínálnak.

Az Iszkorban csak minőségi alapanyagokat használnak fel

Jó alapanyag nélkül nincs finom étel. Azon dolgozunk, hogy minél több termelő termékét megtaláljuk. Így például a forrásvízben élő pontyot, pisztrángot Lillafüredről szerezzük be, a mangalicát, szárnyasokat, alapzöldséget, a borokat is a Bükkből hozzuk

– mesélte a séf.

Pohner Ádám szerint egyre nagyobb az igény a magas minőségű, de közérthető ételeket kínáló vendéglátóhelyekre.

„Nálunk is van töltött káposzta és harcsapaprikás. Az évek során felszedett extra tudással azonban a hétköznapi ételeket más szintre tudom emelni. Szeretnénk megfelelni annak, aki új élményért jön, de annak is, aki a hagyományokhoz ragaszkodik" – tette hozzá.

Forrásunk volt.

Címlapfotó: Iszkor – Mályinka / Facebook


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Sült kakaós és fahéjas fonott péksütemények sütőpapírral bélelt tepsiben, ropogós, cukros-diós szórással.

töltött kelt tészta

Kakaós és fahéjas fonottka

Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márton-napi libalakoma videó

Márton-napi libalakoma

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

Naspolyát tartó kéz, háttérben egy kosár naspolya

Otthon

Ez az őszi gyümölcs gyulladást gyógyító és magas vastartalmú, mégis...

Szerencsére ősszel sem vagyunk híján a finomabbnál finomabb gyümölcsöknek, és mindig akad szezonális alapanyag, amit a tányérra tehetünk. Még novemberben is, ugyanis ilyenkor kezdődik csak igazán a naspolya szezonja, mikor az első fagyok megérkeznek. Lássuk, mi mindenre jó ez a nem túl szép, mégis nagyon értékes gyümölcs!

Nosalty

További cikkek

tárkonyos csirkeraguleves

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...

Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.

koreai nő a földön ülve étkezik

Gasztro

Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak

Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Top Receptek

magyari-fele-ciganypecsenye

cigánypecsenye

Magyari-féle cigánypecsenye

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept