2020.11.30.
Pohner Ádám túl van a Bocuse D'Or európai döntőjének első versenynapján
Elrajtolt és célba is ért a magyar csapat a Bocuse d'Or Európai Válogatóján. Pohner Ádámék nagyon szépen, összeszedetten dolgoztak a versenyboxban.
Elkezdődött a Bocuse d'Or Európai Válogatója Torinóban. Tegnap és ma is tíz-tíz ország versenyzik, és tízen juthatnak tovább a lyoni döntőbe is.

A magyar csapat alkotása
Pohner Ádám, Csillag Richárd (commis) és Vomberg Frigyes (coach) nagyon magabiztosan, fegyelmezetten dolgozott, meglepetések és váratlan események nélkül zajlott a versenyzés.
"Jól ment minden, mindent meg tudtunk csinálni úgy, ahogyan szerettük volna. Bent a boxban maximálisan tudtunk koncentrálni, semmi nem zavart meg bennünket. Volt néhány dolog a tegnapi piacon, amivel másképp számoltunk, de csak apróságok, ezeket is tudtuk kezelni. Minden olyan lett, ahogy terveztük" – mondta el a konyha elpakolása után Pohner Ádám.

Széll Tamás, zsűrielnök
A versenyen nagyon jó hangulat uralkodott, a magyar szurkolók maximálisan kitettek magukért, és gyakorlatilag uralták a lelátót.
A magyar csapat ételei a következőképpen álltak össze:
- Vegetáriánus tányér: Castelmagno sajttal, tojássárgája krémmel, spárgával, vargányával, barnavajas kenyérrel és castelmagnós sajtos morzsával töltött "tojáshéj" – ebbe a töltelékbe került bele a meglepetés alapanyag, azaz a spagetti. Sáfrányos burgonyapüré, paradicsomos tarte. Feketekenyér padlizsánnal töltve. Póréhagyma-spárga tekercs, mogyorómajonézzel. Zöldségsaláta lila spárgával, édesköményzöldes tápiókával, marinált uborkával, gombával és szezonális zöldségekkel. Petrezselymes-pórés velouté.

A magyar csapat vegetáriánus tányéra
- Hústál: Bélszín sült zellerkrémmel és vargányamozsával, rókagomba. Borjúbríz citromos kakukkfűvel, égetett zellerbe tekerve, szarvasgomba. Cékla karamellizált hagymával. Karalábé borsóval és petrzselyemmel. Kacsamáj almával. Vargányás jus tokaji aszúval és kakukkfűvel. Petrezselymes risotto vadspárgával és rókagombával.

Pohner Ádám munkában
A versenyhelyszínen a VIP szektorban magyar stand is működik, ahol a VIP közönség magyar alapanyagokat, ételeket és italokat ismerhet meg.
A stand a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Bocuse d'Or Akadémia közös standja, ahol minden nap számos érdeklődő fordul meg. "Ez is, és a tény, hogy Széll Tamás a zsűrielnökségben kapott helyet, bizonyítja, hogy Magyarország jogosan tart számot a nemzetközi gasztroelit figyelmére – mondta Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, és hozzátette, hogy Széll Tamást az a megtiszteltetés is érte, hogy felkérték, hogy házigazdaként vegyen részt a verseny hivatalos welcome vacsoráján.
Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
Az idei nyár esküvői tortatrendjei: szakértőnktől mindent megtudhatsz!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














