Életmód

2024.12.06.

6 hely Prágában, ahol isteni falatok várnak sörözés előtt/után

Nosalty profilképe Nosalty

A Moldva partján is egyre színesebb az éttermek, bisztrók, bárok kínálata. Ugye van élet a knédli-sörös káposzta-csülök triumvirátuson túl is?

Prága közel van hozzánk (Hegyeshalomtól 360 km), mégis ritkábban látogatjuk, mint például Bécset. Pedig a cseh főváros maradandó élményt kínál kedves kis óvárosával, a turistamágnes Károly-híddal, a varázslatos Orloj óraszerkezettel, és még tovább tudnánk sorolni, hogy mit szeretünk Bohumil Hrabal kedvenc városában. Ha Prága lenne a következő célpont, mutatjuk is, hogy melyik az a 6 hely, ahol biztosan jót ehetünk.

RED Pif

Pilseni sörök, natúr borok és a cseh és a francia (néha a kettő együtt) konyha legjava jelenik meg a RED Pif-ben, ami már 12 éve eteti a várost és a lelkes felfedezőket. Mivel gasztrokocsmáról beszélünk, senki sem fog megsértődni, ha csak csipegetés megy majd az italok mellé, de egy tisztességes vacsorát is eltölthetünk náluk, szépen lassan, komótosan, hogy aztán az óvárosi sétával csendesedjen a teltségérzet.

A kiadós adagokban hisznek, bár a sör mellé nehéz sokat fogyasztani. Húsokkal és zöldségekkel is jól bánnak, tényleg teli találat a hely.

Sör mellé csipegetni, de jóllakni is lehet itt / Fotó: Facebook

Facebook-oldal
Weboldal

Café Savoy

Maga az elegancia: kávéház és brasserie-szerű legenda, 1893 óta. Hosszú a története, történelme, látott már sokat és látogatták még többen. A Savoy egy intézmény és egy mementó a múltból, ami egyáltalán nem maradt ott: konyhája és választéka nagyon is a mára lett hangolva. Klasszikus reggelizőhelyként is jegyzik, de a kávé-sütemény kombináció is kedvelt náluk.

Aki járt már náluk, megismerte Prága egy olyan arcát is, ami nem (csak) a sörről szól.

A Savoy egy intézmény / Fotó: Facebook

Facebook-oldal
Weboldal

Cukrárna Mysák

111 éves cukrászda, ami František Myšák hívott életre egykoron. Óriási kultusza és rajongótábora van, minden prágai ismeri a történeteket a nagyszülőktől, szülőktől, hogy egyes korszakokban milyen is volt a Myšák. Most, 2022-ben kétségtelenül csodás, hibátlan péksütikkel, cukrászati kedvencekkel és tányérdesszertekkel.

Az összes torta emlékezetes, de mégis a vaníliasodóval tálalt édes kalácsból fogy a legtöbb. Abszolút megértjük.

A vaníliasodóval tálalt édes kalácsból fogy a legtöbb / Fotó: Facebook

Facebook-oldal
Weboldal

Nase Maso

Képzeljünk el egy nagyon jó minőségű húsokkal foglalkozó hentest, ahol pastramit, burgert, füstölt nyelves szendvicset, velős csontot, különféle grillezett kolbászokat lehet enni, de a mindennapi jobbnál jobb húsos harapnivalók mellett hétfőn, kedden és szerdán este 19:00-től lakomát tartanak, amit 6 főre lehet lefoglalni, és az üzlet legjavát felvonultatják egy megterített asztalon.

Hihetetlenül menő koncepció, szuper megvalósítás!

Az üzlet legjavát felvonultatják egy megterített asztalon / Fotó: Facebook

Facebook-oldal
Weboldal

Víčep

A hely neve annyit tesz magyarul: több. A kijelentés nem elhamarkodott, tényleg valami pluszt, valami többet ad, hiszen 2018 óta egy modern gasztrokocsmát üzemeltetnek, mesterfokon. Igazi gurmé hely, szezonális alapanyagokból készített kreatív fogásokkal, sok helyi hússal, fiatalos tálalással.

A Vycep szerves része a bár is, ahol nemcsak a sztenderd cseh szeszeket és söröket ihatja az utazó, hanem az ételekre reagáló, menő italfantáziákat is.

Igazi gurmé hely / Fotó: Facebook

Facebook-oldal
Weboldal

U Kroka

Mondjuk azt, hogy sörétterem? Az U Kroka modern, de mégis csatlakozik hozzá minden, ami hagyományosan prágai. Nagy társaságok járnak ide, vacsorára, sörözésre, a kettőt összekötve. Háziasan főznek, de a tálalás a mai trendeket követi, bizony, méretesebb kiadásban.

Lehet válogatni kifejezetten cseh étkek és nemzetközileg kedvelt fogások között. Mi az előbbieket ajánljuk.

Mondjuk azt, hogy sörétterem / Fotó: Facebook

Facebook-oldal
Weboldal

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: Facebook


Ezeket a csuda helyeket is keresd fel, ha utazol:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept