2020.11.30.
Megint jó programok a hétre!
Tombol a szüreti időszak, ünnepeljük a csokoládét, és még nyeregbe is pattanunk. Nézzük, milyen programok várnak ránk a héten..
Bor Tér, Szeged – szeptember 18–22.
Őszi Bormustra – A pezsgő szegedi fesztiválnyár záró rendezvénye.
A szervezők ismét igyekeznek becsempészni a Dóm tér egyedi hangulatú környezetébe dicső múltunk egy szeletét, hogy méltó módon fogadhassák a látogatókat. Az őszi bormustra idei kiállítása egy 1900-as évek derekán üzemelő, korhű szegedi kocsmabelső hangulatát idézi majd. A fesztivál keretein belül 60 neves borász munkájának gyümölcsét ízlelheti a nagyérdemű, mindemellett pedig lesz szüreti felvonulás, a kocsma tematika köré épülő plakátkiállítás és természetesen koncertek is.
Debreczeni ZAMAT Pálinka és Páros kolbász Fesztivál, Debrecen – szeptember 19–22.
Az ország legjobb pálinka-manufaktúrái és Debrecen legjobb éttermei ismét az egyetem előtti impozáns téren.

Már harmadik alkalommal sorakoznak fel az ország legjobb pálinkái és kolbászai a Debreczeni ZAMAT Fesztiválon. Az egyetem előtti tér ezúttal is megtelik és a város éttermei kínálják majd ínycsiklandó fogásaikat. Persze nem csupán evésről-ivásról szól majd a fesztivál, hiszen a gasztronómiai élvezetek mellett színpadi programok és koncertek várják az érdeklődőket.
SoproniKékfrankos Szakácskirály Választás és Utcafesztivál, Sopron – szeptember 20–21.
„Boros, mesés programok, ételek, italok, játékok, sztárok és utcabál, fesztiválunk kapuja Ön előtt is nyitva áll.”
A Hotel Sopron már hetedik alkalommal rendezi meg udvarán a hagyományos soproni kékfrankos bográcsos főzőversenyt, szórakoztató csapatjátékokkal. A kihívásra jelentkező, minimum 6 fős csapatoknak adott téma szerint kell elkészíteniük egy tetszőleges bográcsételt, természetesen kékfrankos felhasználásával, és emellett csapatjátékokban is meg kell mérettetniük. Az elkészült ételeket szakmai, illetve a közönség soraiból választott zsűri fogja értékelni. A csapatversenyen felül a PannoMánia fesztiválon bolondos vásári forgatag, programkavalkád várja a kicsiket és a nagyokat: Színes felvonulás, malacsütés, grill és bogrács ételek, boros gazdák, kézművesek, gyermek- és színpadi programok szórakoztatják a nagyközönséget egész nap.
2. Pécsi Pezsgő Borfesztivál,Pécs – szeptember 20–29.
Hatvan borászat a Pécsi Pezsgő Borfesztiválon.

Mintegy hatvan borász mutatkozik majd be a Pécsi Pezsgő Borfesztiválon. A szervezők célja, hogy az ország borvidékein döntő többséget képviselő pincészetek borai révén átfogó képet nyújtsanak a hazai borászatról és érzékeltessék annak dinamikus fejlődését. A város legnagyobb borfesztiváljának helyet adó Széchenyi téren a törköly- és gyümölcspárlatokat kínáló pálinkaházak és természetesen vendéglősök is helyet kapnak, akik tájjellegű ételekkel, igazi különlegességekkel várják a látogatókat. Az ételek és italok mellett az érdeklődők mintegy negyven kulturális program közül választhatnak, a szórakoztatásról többek között a Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekara, Ferenczi György és a Rackajam, Rúzsa Magdi és a Vivat Bachus gondoskodik majd.
Édes Napok csokoládé- és édességfesztivál, Budapest – szeptember 20–22.
Csokoládé- és édességünnep a Millenáris parkban.

Ebben az évben ünnepli 3. születésnapját az ország legnagyobb csokoládé- és édességünnepe, az Édes Napok Budapest. A fesztiválon különleges kézműves csokoládék, világhírű márkák és a legfinomabb édességek randevúznak nemes borokkal, remek italokkal és a gourmet gasztronómiával. Idén vendégük a svájci csoki, a vendégországuk Svájc. A fesztivál idei díszvendége Chantal Coady csokoládé-szaktekintély, aki a londoni Rococo csokoládébolt és a londoni Csokoládé Akadémia egyik alapítója. Chantal előadásokat tart majd, dedikálja itthon is kapható, Csokoládé című könyvét. A rendkívül gazdag programok között találhatunk szakmai work-shopokat, előadásokat, kézműves csokoládé-, bonbon- és macaronkészítő kurzusokat és profi bemutatókat.
Nemzeti Vágta,Budapest – szeptember 20–22.
Ez a nemzet lóra termett!

Magyarország valódi gyökereinek és egyik legismertebb hagyományának ápolása a Nemzeti Vágta, hiszen jóval több mint egy évezred, megannyi elismerés és múltbéli emlék bizonyítja: Ez a nemzet lóra termett! Néhány napra a főváros szíve, az Andrássy út és a Hősök tere lóversenyek, lélegzetelállító lovas bemutatók és egyben mára az ország egyik legnépszerűbb eseményének a színhelyévé változik. A vidéket felhozzák a fővárosba, és a fesztivál idejére egy kis Magyarországot varázsolnak a Andrássy úti Vágta Korzóra. Természetesen a gasztronómia sem maradhat ki, pénteken kezdésként az Országkonyha várja az érdeklődőket.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















