2020.11.30.
A puliszka nem csak mesehősöknek való!
Ehetjük tálkából, bográcsból, fazékból, na meg lófiak és monyók hasáról. Na mi az?
Hát persze, hogy a kása, pontosabban a puliszka. Ezt főztem, illetve sütöttem most én is, de stílszerűen kerestem hozzá egy régi magyar receptet a Dunántúli szakácskönyvből. Itt a dödölle és a lisztes gánca mellett szerepel a puliszka, jól demonstrálva a húsmentes, laktató, szegényebb konyhákra jellemző ételek sorát.
A puliszka megnevezés alapvetően kukoricakását takar, de mint régi magyar ételnek, amelyet írásos szövegekben már az 1600-as években is említenek, sokféle változata létezik. Éppen hagyományossága miatt minden szakács és szakácskönyv a saját verzióját tartja az eredetinek, kizárólagosnak, igazinak, épp úgy, mint a csirkepörkölt, gulyásleves vagy szilvás gombóc esetében.

A túrós sült puliszka receptjéért kattints!
A Dunántúli szakácskönyv és Alsószopori Nagy Ferencné verziója például ilyen:
„Félliter kukoriclisztet egy lábasban tüzön addig hevitünk folytonos kavarás mellett, míg oly forró lesz, hogy kezünkre téve keveset belőle, az alig állja el. Ekkor forró sós vizzel annyira föleresztjük, hogy összeálljon. Majd egy formát megzsirozunk és a puliszkatésztából zsiros kanállal egy sort teszünk a formába ugy, hogy egy-egy kanálfejjel kiveszünk a tésztából és az csuszaalakban leválik arról, erre rájön jó turóból egy sor, ujra tészta, de mindig zsiros kanállal egyenkint szakasztva bele a csuszát, erre ismét egy sor turó jön, míg megtellik a forma. Akkor betesszük a sütőbe és ha rövid fél óráig bent van, tálra boritjuk. Sok férfinak kedvelt tésztása.”

A túrós sült puliszka receptjéért kattints ide!
Elvileg az utolsó mondatnak minden jóérzésű háziasszonyt meg kell győznie arról, hogy azonnal lássanak hozzá a puliszkagyártáshoz, még akkor is, ha ehhez szükségszerűen meg kell égetni a kezünket. Ez a részlet, hogy a bőrünkkel ellenőrizzük a dara hőfokát, és ha már nem bírjuk az égetést, akkor jó, annyira bizarrnak tűnt, de persze nem tudtam neki ellenállni, hogy így készítsem én is.

A túrós sült puliszka receptjéért kattints ide!
Nagyon finom ez a túrós puliszka, kevés szalonnával és tejföllel megtoldva tökéletes ebédnek való. Bár ez nem az a fajta, amit ráönthetnénk bárki hasára, de ha a kézégetés nem volt elég a főzés során, megpróbálkozhatunk vele. Azért csak óvatosan.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Késő este eszel vagy nassolsz, és zsírmájad van? Ezt jobb,...
Egy friss, közel 200 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint a késő esti étkezés összefügghet a zsírmáj és a májzsugorodás magasabb kockázatával. Mutatjuk a részleteket.
A japán módszer, mellyel 1 hónap alatt akár 5 kilót...
Naponta csupán 5 percet vesz igénybe a gyakorlat, és mindössze egy törölközőre lesz szükséged ahhoz, hogy tökéletesen kivitelezd.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














