2020.11.30.
Pünkösdi fogások – ezek kerüljenek az ünnepi asztalra!
Szokások és fogások. Eszedbe jut egyetlen pünkösdi közülük? Most egy kicsit belemerülünk ebbe a tavasz végi, nyár eleji ünnepbe, és megnézzük, mi kerüljön idén az asztalra.
Érzésre még csak most múlt el, de máris 50 napja annak, hogy a húsvéti sonkát felszeltük. A keresztény egyház születésének ünnepe, vagyis a pünkösd alatt viszont már nem ez a főtt, füstölt hús lesz a középpontban, de hogy hús lesz, az biztos. És mit eszünk még? Igen, tojást is, de ezt sem a húsvétkor megszokott, főzött formában, inkább nagy mennyiségben, édes tésztákba sütve. Sőt a kalácssütés sem maradhat el! De miért is készítették ezt az illatozó finomságot? Arra is jön a válasz, olvassatok tovább!
Süss rántott csirkét!
Citromos rántott csirke zöldségchipsszel és zöldfűszeres mártogatóssal
Turbózott rántott hús
KFC sült csirke
Pünkösdkor nem csak a király és királylány választás történt meg, hanem végre felmelegedett annyira az idő, hogy az emberek megkezdhették a kültéri, kerti vagy gazdasági munkálatokat. Örültek ennek a újrakezdésnek, ezt ünnepelték, és egyben szerették volna, hogy az év bő és gazdag termést hozzon. Ahogy a húsvétnak, ennek az ünnepnek is zsidó gyökerei vannak.
Mózes könyvében találjuk: “Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig, és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak!”
Ez a keresztény szokás megmaradt, még a szegényebbek is vágtak valamilyen állatot. Attól függően, hol jártunk az országban, találhattunk bárányszeletet, kakaspörköltet, egybesült csirkét és rántott jércemellet is. Ez utóbbi, a rántott csirke lesz az idei menőség, nézd milyen recepteket ajánljuk neked!
Tipp!
Keress leírást a pünkösdi király választásról Jókai Mór Egy magyar nábob c. regényében!
Soktojásos tészták

Epres-rebarbarás-túrós süti - receptért kattints ide!
Ha a húsok tekintetében eltérő is volt a felhozatal, gyúrt édes tésztát viszont szinte mindenki készített. Itt nem az volt a fontos, hogy élesztős kelt tészta, vagy kevert tészta készült, hanem, hogy minél több tojás kerüljön bele. A tyúk áldása ugyancsak a termékenységet szimbolizálta. Fogyasztásával, ahogy az élő állat vágásával is, a gazdag mezőgazdasági termést kívánták előirányozni. Más forrásból úgy tudni, hogy a sárga színnek is jelentősége van, például legyen szép sárga a búza. A sütibe gyümölcsöt vagy túrót sütöttek, a mi kedvencünk a gyümölcsös-túrós süti, ajánlunk hozzá receptet, süssetek ti is ilyet!
Tudtad?
Pünkösd a húsvéthoz kötődő pontos napok száma miatt mozgóünnep, május 10. és június 13. közé esik, a húsvét ünnepnapjának függvényében. Neve a görög „pentekosztész” (ötvenedik, πεντηκοστή, pentékoszté) szóból ered.
Kalácsozz!
Nutellával töltött kalács
Milk bread, a japán kalács
Fonott vajas kalács
Mátkaválasztás
Tavasszal nem csak a szerelmes párok találtak egymásra. “Mindig kell egy barát!” Tudták ezt őseink is, a lányok már kilenc éves korukban kiválasztották a mátkájukat. Ő volt a legkedvesebb barátjuk, akivel nem csak gyermekkorukban játszottak együtt, de rá számíthattak akkor is, ha kisbabájuk született, és kiestek a munkából. A mátka nem csak a gyermekvállalásnál lépett képbe, ő segítette élete végéig az asszonyt. Mátkaválasztáskor a lányok sós vagy édes kalácsot sütöttek a választottjuknak, ezt díszes, festett tányéron, vagy fonott kosárban küldték el neki. Ha a elvállalta a másik lány ezt a felkérést, akkor hasonló kelt tésztát küldött vissza a barátnőjének.
+1 tipp
Régi római hagyomány májusban a Florália ünnepe, amikor Flórát, a növények, virágok istennőjét ünnepelték. A pünkösdi ünneplésében ma is fontos szerepet játszanak a virágok, kerüljön csodálatos pünkösdi rózsacsokor az ünnepi asztalra!
Ezeket olvastad már?
Így készül az igazi, retró Piramis-szelet – kösd fel a...
Valódi retró cukrászsüti, amit mi most az eredeti Dobos C. József receptúra alapján készítettünk el. Nagy levegő, ééés kezdjük!
6+ tojáshelyettesítő – így működnek konyhai gyakorlatban
A tojás egy csoda: megemeli a sütiket, összeragasztja az alkotókat, nedvességet és teltséget ad az ételnek. Most megmutatjuk, mivel és hogyan helyettesítheted.
Bár tilos, mi azért most körbeettük Amerikát – itt minden...
Hozzuk előre a nyaralást: ki merre menne? Érdemes rögtön Amerikába repülni, mert ott egy csomó nemzet konyhája megtalálható, melyeket végigkóstolhatunk az út során.
Anyák és nagymamák receptjei – ezeket készítsd el anyák napján,...
Lesz nálatok is anyák napi csetelés? Lepd meg anyukád, készítsd el a kedvenc finomságodat, aminek a receptjét tőle tanultad. Fogyasszátok ezt közösen a beszélgetés közben.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

























