2022.10.31.
Itt a Pupákok legújabb része –gyerekeket kértünk meg, készítsék el álmaik tízórais szendvicsét
Biztosan mindannyian emlékszünk olyan sulis szendvicsre, amit hiába készítettek szeretettel szüleink, egyes nemkívánatos elemei a kukában végezték, vagy maga a szendvics lett az osztálybeli cserekereskedelem fizetőeszköze. Jogos hát a kérdés: mit látnának legszívesebben tízórais dobozukban a gyerekek? A választ a forrásnál kerestük, és megkértünk hat kisgyereket, hogy készítsenek nekik tetsző szendvicset tízóraira.
A feladat igen egyszerű volt, a gigászi szendvicskészítéshez pedig mindent előkészítettünk, félbevágtunk és felszeleteltünk, így vigyázva a gyerekek testi épségére is. Többféle felvágott, virsli, kence, krém, zöldség és gyümölcs közül válogathattak, és természetesen nem maradhattak el a sajtok sem, hiszen utóbbi is remek fehérjeforrás a gyerekek számára.
Nézd meg videónkat, hogyan készültek a gyerekek szuperszendvicsei:
Három testvérpár vállalta a feladatot, amit végül egészen más-más módon oldottak meg. Voltak, akik ténylegesen szendvicset készítettek, míg mások álomszerű szendvicskreálmányokat alkottak.
Készült szenya zsemléből, kifliből és szeletelt kenyérből is, de tortillatekercs és mézeskalács-kiszúróval készített szendvicsfalatka is született.

Három testvérpár vállalta a feladatot
A szendvicsek mellé választottak gyümölcsöt és valamilyen snacket is (perec, tortillachips, kréker, kölesgolyó), a fantázia pedig itt is elszabadult. Így kerültek a tányérra olyan remekművek, mint a sonkakalapos narancs, a sonkás-sajtos-chipses tekercs és a szívalakú sajt – bármelyik impresszionista művész megirigyelné őket! Persze a nassolnivalókból szendvicsgyártás közben is fogyott rendesen, de szigorúan csak szülői engedéllyel!

Voltak, akik ténylegesen szendvicset készítettek, mások álomszerű szendvicskreálmányokat alkottak
Próbáljátok ki ezeket a tízóraiötleteket is:
Négysajtos quesadilla 5 perc alatt
Lazacos-sajtos bagel Görög Zitától
Villámgyors sajtchips
A forgatást természetesen jó hangulatú, nagy falatozás zárta. Arra pedig mindenképp jó kísérlet volt a szendvicsezés, hogy belássuk, időnként, ha belefér a napi rutinba, akár a gyerekeket is bevonhatjuk a tízórai-készítésbe. Nekik nagy kaland, és így talán a szendvics is biztosan a gyomukban végzi majd.
A cikket és a videót az Ammerlander támogatta. Szemezgessetek ti is a rengetegféle sajtjuk közül!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















