2025.03.27.
Nem várt fordulat: Úgy tűnik, átigazol Rácz Jenő
2024 végén láthattuk az RTL Konyhafőnök című gasztroműsorának utolsó évadát, melynek zsűrijét Rácz Jenő hét éven át erősítette. A jelenlegi jelek szerint viszont a séf nagy eséllyel átigazolhatott a TV2-höz.
A Konyhafőnök című főzőműsor 2014 szeptemberében debütált, és kezdetben akkora nézettségnek örvendett, hogy a TV2 nem vehette fel vele a versenyt, 2022 végén viszont a Konyhafőnök VIP-et lekörözte a konkurens csatorna Séfek séfe című műsora.

Rácz Jenő / Fotó: Tulok András, Fotocentral
Rácz Jenő 2018 óta volt a Konyhafőnök zsűritagja, azóta pedig több műsorban is feltűnt, és a csatorna egyik fő arca lett. Időközben Sárközi Ákos a VIASAT3-hoz igazolt, és a Troll a konyhában című műsorban lesz látható, Rácz Jenőről viszont eddig nem lehetett tudni, felbukkan-e majd valamelyik tévéműsorban.
Úgy tűnik, Rácz Jenő átigazolt a TV2-höz
Pár hónappal ezelőtt beindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy Jenő felesége, Rácz-Gyuricza Dóra csatornát válthatott, mivel a TV2 Mokkában volt látható
- írja a Blikk.
Pár napja pedig a sztárséf egy teljes napját követhették végig a TV2 Tények Plusz adásának nézői, ami arról árulkodhat, hogy Rácz Jenő csatornát válthatott.
Vajon mi az igazság?
Még több friss cikk:
- Az árrésstop árnyoldala: ezek az élelmiszerek több mint 30 százalékkal drágultak
- A Sparban vásárolva furcsa dolgot tapasztalhatunk
- Csak vasárnapig elérhető a Lidl fantasztikus akciója: leárazták a legnépszerűbb szalámifélét
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...
Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!
Címlapról ajánljuk
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást
Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
További cikkek
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Nosalty Mit főzzek ma? Vegán frankfurti, vega rakott krumpli +...
Minden igényt kielégítő és kreatív mentes receptek azoknak, akik ilyen-olyan okból kifolyólag mellőznek egyes alapanyagokat az életükből.
Nosalty 7 nap, 7 étel: őszies hangulat gombával, sütőtökkel és...
A héten a szezonalitás és a takarékosság jegyében főzünk: gomba, sütőtök és viszonylag olcsó húsrészek kerülnek középpontba, így kerül majd az asztalunkra szaftos májas egytálétel, sütőtökös tészta vagy csirkeaprólékból főzött, melengető becsinált leves.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Zöldborsófőzelék - Vicikó konyhájából
A zöldborsófőzelék nagyon sokunk kedvece. Én így készítem, mi így nagyon szeretjük. Rendkívül gyorsan elkészül, és a finomsága mellett ez az előnye nem törpülhet el :-)) Szerintem ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept















