2022.10.05.
Alig ismerünk rá a fiatal Rácz Jenőre ezen a régi fotón
A sztárséf régi fotóval nosztalgiázott azokról az időkről, amikor még a világ legjobb éttermében stázsolt.
Régi fotóval emlékezett vissza a dán Noma étteremben töltött időkre Rácz Jenő. A Rumour séfje 2011 és 2014 között stázsolt (gyakornokoskodott) a világ egyik legjobb, három Michelin-csillagos éttermében. Rácz Jenő egészen fiatalon önerőből, saját pénzen utazott ki Koppenhágába, hogy a legjobbaktól tanulhassa el a szakma rejtelmeit.
A séf korábban így mesélt a Noma-ban töltött időszakról:
„Én, mint földi halandó egyszer írtam a Noma-nak, hogy szeretnék náluk dolgozni, és kaptam is egy választ, hogy várnak. Természetesen akkor még nem volt a zsebemben egy Michelin-csillagos éttermekkel teli önéletrajz, csak voltak jó referenciáim, ennek ellenére is teljesen szürreális volt az egész, hogy több ezer jelentkező közül engem választottak. Ebből a szempontból talán mondhatni, hogy szerencsés voltam.
Itt 50-60 szakács dolgozott egyszerre, akik közül szerintem én voltam a legfiatalabb. Nehéz volt felvenni a versenyt olyanokkal, akik nemcsak a Noma-ban dolgoztak már, hanem a világ legjobb éttermeiben. Nem hátránnyal indultam, inkább úgy mondanám, hogy egy óriási tapasztalathiánnyal, amit nekem sokkal gyorsabban kellett felszívjak az utamon.
Háromszor-négyszer olyan gyorsan kellett fejlődnöm, de igazából sosem érződött, és nem is hagytam a lehetőséget, hogy érződjön az életkorom. Nagyon nagy volt a bizonyítási vágy bennem magam felé is, és azok felé is, akikkel ott együtt dolgoztam. Meg kellett azt tanulnom, mikor jön el az az időszak, amikor már akár egy sokkal idősebb, sokkal tekintélyesebb szakmabeli szavába vághatsz úgy, hogy annak ott helye is van. Felépíteni azt, hogy a te szavad is érjen valamit, és ne csak az legyen, hogy az utolsó helyről próbálsz faragni, ez volt az igazi kihívás, mindezt pedig úgy, hogy azért a világ legjobb éttermében vagy utolsó.”
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- 4 budapesti étterem, amit külföldi barátoknak is bátran ajánlunk
- 9 étterem a Várnegyedben és környékén, ami nem csak a turistáknak szól
- Világháborúkat túlélt legendás étterem zár be a rezsi miatt
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















