Kóstolgató

2020.11.30.

Raffinée - A chocoMe új finomsága

Szikszai Anna profilképe Szikszai Anna

Gyárlátogatáson jártunk a chocoMe-nél, hogy testközelből láthassuk, hogyan is készül az új termékük, a Raffinée.

Egy szeles délutánon látogattunk el a chocoMe manufaktúrájába, hogy Mészáros Gábortól, a chocoMe tulajdonosától megtudjuk, milyen újdonságokkal készülnek az őszre. A program igazán izgalmasnak ígérkezett, hiszen ki ne szeretne látogatást tenni egy igazi csokoládégyárban? Az Ebedli Gyula belsőépítész tervezte látvány minden várakozásomat felülmúlta. Gáborék nagy gondot fordítottak az üzem belső kialakítására, hiszen sokszor fogadnak látogatókat, bárkinek lehetősége van arra, hogy benézzen a kulisszák mögé, így fontos szempont volt, hogy egy, igazán a márka arculatához illő enteriőrt alakítsanak ki.

Miután végigsétáltunk a kristályfolyosón és megtettük a szükséges előkészületeket, beléphettünk a tett helyszínére, ahol Gábor, miközben bemutatta nekünk az új termék előállításához szükséges gépet, a drazsírozót, mesélt a Raffinée ötletének megszületéséről és a chocoMe egyéb újdonságairól is.

A táblás csokoládék esetében a chocoMe a liofilizálásra (fagyasztva szárításra) esküszik a gyümölcsök konzerválása terén, mivel ezek a gyümölcsök nem tartalmaznak semmilyen hozzáadott anyagot, és megőrzik természetességüket. A liofilizált gyümölcsök sikerét tovább gondolva jött az ötlet, hogy egy olyan új terméket hozzanak létre, ahol ezek a természetes gyümölcsízek még hangsúlyosabban tudnak érvényesülni. Így született meg a chocoMe Raffinée ötlete, melyet most mutattak be. „A chocoMe táblákon a gyümölcsök inkább kísérői a csokoládéknak; ezért a chocoMe Raffinée esetében az volt az elképzelés, hogy a gyümölcs és a csokoládé aránya még hangsúlyosabb legyen, vagyis épp csak annyi csokoládéval vonják be a meggy- és eperszemeket, hogy a természetes ízélmény megmaradjon – ugyanakkor megjelenjen a csokoládé kellemes kísérőíze is” – mondta el Gábor.

A chocoMe Raffinée két különböző gyümölcsízben, eper és meggy, debütál a piacon. A gyümölcsök beborításához 65% kakaótartalmú étcsokoládét használnak: az eper természetes édességét így enyhe kesernyés ízével finoman ellensúlyozza, a meggyszemeknél pedig a hozzáadott kakaóval balanszírozzák az ízeket. Ezek mellett pedig a világ legfinomabb mogyorójának titulált piemonte-i mogyorószemek is vékony csokoládébundába öltöznek a Raffinée kedvéért.

Az ősz másik nagy termékfejlesztése a cukormentes táblás csokoládék megjelenése Magyarországon, amelynek alapanyagául szintén speciális belga csokoládé szolgál. Végül, de nem utolsósorban, még egy remek hír a chocoMe háza tájáról: a csokoládék mostantól már Oroszországban is elérhetőek. Szeptember elején mutatkoztak be a Hyatt Ararat szállodában moszkvai újságíróknak, bloggereknek, valamint a vállalat részt vett az óriási World Food Moscow élelmiszer-ipari kiállításon is, ahol óriási tetszést aratott. Kezdetben ötvenféle, előre elkészített chocoMe-kreációval találkozhatnak az orosz gourmet-k, később a választék bővülni fog.

A chocoMe-ről bővebb információkat itt találsz

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept