2020.11.30.
Rákóczi-túrós bécsi módra
Születésnapi meglepetésebédre szövetkeztünk az unokámmal, desszertnek pedig az ünnepelt kedvencét, a Rákóczi-túróst választottuk. Csakhogy...
Nem tudtam, milyen a bécsi túrófelhozatal, ugyanis a lányomnak, vagyis az ünnepeltnek, ott készítettük a meglepetést. Tőle pedig már mégsem kérdezhettem meg, ugye. Így hát utazás előtt bepakoltam a bőröndömbe egy kiló túrót, a biztonság kedvéért tejfölt is hozzá, sőt a saját készítésű baracklekvárt sem hagytam itthon, és mivel nagyon tüzetesen nem néztem át előzőleg lányom konyhai eszközeit, egy kapcsos kerek tortaforma került még a csomagba, mert mégiscsak születésnapról van szó, arra pedig torta dukál. A sütemény névadójának pedig, gondoltam, édes mindegy, milyen formában készül el híres-nevezetes édesség.

Az eredeti Rákóczi túróslepény receptjéért kattints a fotóra!
Mikor megérkeztem, gyors gyerekátadás, búcsúzkodás, a lányomék ugyanis elutaztak, csak a születésnapon érkeztek vissza. Eredeti feladatom egyébként éppen az unokafelügyelet volt arra a néhány napra. Persze majdnem lebuktam a bőrönd tartalmát illetően, mert egy könyvet még ki akart venni a lányom belőle, de fiatalokat megszégyenítő sebességgel sprinteltem, hogy én adhassam át.
A nagy napon aztán két kuktával veselkedtem neki az ünnepi ebéd készítésének. Az egyik az unokám volt, a másik pedig egy kedves, operarajongó svájci-magyar leányzó, aki épp Bécsben kezdte egyetemi tanulmányait, és saját bevallása szerint, a teafőzésnél még nem jutott tovább a konyhai ténykedésben.
A fő fogás indonéz csirke néven fut nálunk (majd ennek elkészítését is ismertetem egyszer), lényege, hogy több mint tízféle, apróra darabolt zöldség és gyümölcs szükségeltetik hozzá. Na, ezzel birkóztak szorgos kuktáim, míg én a curryvel (ezt is vittem magammal, biztos, ami biztos alapon) ízesített csirkét készítettem el.
Először is tisztáztuk, hogy a süteménynek semmi köze nincs Rákóczi Ferenchez. Ez kicsit lelombozta kuktáimat, pedig örültek, hogy végre csillogtathatják a fejedelemről szerzett tudásukat. A süteménnyel ugyanis Rákóczi János szakácsmester rukkolt elő, aki az 1958-as brüsszeli világkiállításon nemzetközi ismertséget is szerzett túrós, lekváros, tojáshabbal díszített finomságának.
Rákóczi túrós lepény Jolántól
Rákóczi túrós
Modern Rákóczi túrótorta mentás baracklekvárral
Mivel az előre összeállított, lehűtött tésztát szintén magammal vittem, tényleg gyerekjáték volt időre elkészülni a meglepetésebéddel, amiből mutatóba sem maradt, és a lányom is választ kapott arra, vajon milyen titkot rejtett a bőrönd, amit nem engedtem kinyitni neki.
Mari nagyi
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















