Eszcájg

2020.11.30.

Rament főztem az erdőben, avagy a zacskós leves a mennybe ment

Szabadtűz profilképe Szabadtűz

Itt a tavasz...helyett: forró nyár! Így hát egyből be is vetettük magunkat az erdőbe, és a ramenezőket meghazudtolva elkészítettük a kedvenc tésztás levesem erdei megfejtését.

Szóval itt a jó idő, sőt, a már túl jó idő, aminek köszönhetően kevesebbet is járok túrázni, mert jobban szeretek télen a rohadt hidegben és nagy hóban kószálni fenn az hegyen. (Bár erre rácáfol az utolsó téli trip, ahol is derékig érő hóban süllyedtünk másfél órán át fenn az erdőben, és végső kétségbeesésemben már a havat ütöttem, mint egy hülyegyerek.)

No de hagyjuk is a barokkos körmondatokat, a lényeg, hogy a meleg mellett és a nyári erdőkön túl az utóbbi időkben elég sok ázsiai kajahatás ért. Ami mondjuk nem nehéz, mivel úgy rá vagyok állva erre a vonalra, mint maci a mézre.

Szóval eszembe jutott, mennyire imádom - gasztrosznob szcéna ide vagy oda - a zacskós leveseket. Tény mondjuk, hogy nem állok meg a legmainstreamebbnél, és inkább a Budapest külső részein található kínai boltokban keresem az extrább fajtákat.

Ezen a gondolatmeneten elindulva rájöttem okosan, hogy ez a kaja simán kivitelezhető lehet az erdőben is - nyilván, hiszen csak víz kell hozzá meg hogy a motyókat beleöntsük a lábosba, aztán lehet is beleverni az arcunkba.



Erdei ramen recept

Na de nem én lennék, ha nem adtam volna egy csavart az egésznek, amivel a forgató stábot is elkápráztattam: víz helyett kókusztejet használtam, és az egészet felütöttem egy maradék grillcsirkecombbal. Kajak olyan iszonyat jó volt, hogy valamelyik nap otthon is megcsinálom, az biztos.

Szóval nézzétek meg a videót, olvassátok el a receptet, aztán húzás ki a szabadba túrázni és enni. Vagy enni és túrázni. Sorrend változhat. És persze hidratáljátok magatokat belülről szebbnél finomabb bugyborékos sörökkel vagy szőlőnedűkkel!

A legutóbbi Szabadtűz epizódot a télből láttad már?

Csókollak, böjt! - avagy szalonnás palacsinta a hóviharban, amiből egy falatot se ehettem

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept