2020.11.30.
Rántott hús és kovászos kenyér a Parlament szomszédságában - megnyitott Wolf András új "péksége"
Patinás környezetben nyitott meg Wolf András új vendéglátóhelye, ahol a rántott hús mellett kovászos kenyereket, finom desszerteket és a magyarok kedvenceit kóstolhatjuk.
A Parlament mellett felújított Képviselői Irodaház épületében nyitott "pékséget" Wolf András, a New York Kávéház, a Salon étterem és a Séf Asztala séfje. Az idézőjel nem véletlen a pékség esetében, mivel a Kossuth téren található új egység nemcsak friss kovászos kenyereket, hanem minőségi alapanyagokat, péksütiket, szendvicseket, bisztrófogásokat és természetesen a Westendben már jól megszokott rántott húst és sült kolbászt kínálja.
Wolf András három-négy éve kezdett el komolyabban foglalkozni a kovászolás technikájával, de elmondása szerint addig nem akart saját kenyeret árulni, amíg nem tökéletes, ahogy ő fogalmaz, maga is „pénzt adna érte”. A komoly terveket két évig szövögette, mire február 8-án végre megnyithatta kapuit az új Séf Asztala.

A vendéglátóhely három részből áll. Üzemel delikátboltként, hazavihetőek azok az alapanyagok, amelyekből a pékáruk és ételek, italok készülnek. A kovászos kenyérhez minőségi lisztet használnak, amit a wessexi malomból szereznek be, ezt is meg lehet vásárolni a polcokról. Emellett kapható például lekvár a Lek-Vár-Laktól vagy tejtermékek a Csengőtej Manufaktúrától. Az alapanyagok nagy része magyar kistermelőktől érkezik.

A vendéglátóhely másik része a pékségre épül, ahol a rozsos, zabos és parasztkenyér mellett megfér az olasz focacciais. A szendvicskínálat változó, ahogy a különböző édes péksütikből sem lehet majd minden nap az összeset kapni.
„Nagyon szeretem az édességeket, de nem szerettem volna mindent az étlapra tenni, mert ha valami éppen nem sikerül tökéletesen, akkor azt nem szeretném kirakni a pultba” - magyarázza nekünk Wolf András, miért alakított ki egy erős desszertkínálatot a Séf Asztalában.

Az új helyen a már jól ismert rántott hús, kolbász, nudli kínálat kiegészül más klasszikus fogásokkal is.
„Nincs fix étlap. Azokat az ételeket szerettük volna megmutatni, amit mi magyarok szeretünk. Szándékosan nem hívom őket magyaros fogásoknak, mert az már olyan elcsépelt. Az indulásnál van csirkepaprikás nokedlivel és húsleves” - mondja a séf, megjegyezve, hogy a leves valószínűleg állandó lesz, hiszen „nincs vasárnap húsleves nélkül”, amihez ugye egy ropogós rántott hús is dukál, akár szendvicsben.

Wolf András hangsúlyozza, az új helyen szó sincs újragondolásról, helyette egyszerű ételeket kínál, olyanokat, amit tényleg mindenki szeret és szívesen eszik. Teszi mindezt mindenki számára elérhető árakon, minőségi alapanyagokból, lazán mégis szép környezetben.

Wolf András kovászos kenyereit hamarosan a Westend vásárlóközönsége is megkóstolhatja egy rántott hús vagy kolbász elfogyasztásakor. A séf szerint idővel elképzelhető, hogy az ottani egységben is kaphatóak lesznek majd a kovászos finomságok.
Ezeket olvastad már?
Új étteremlánc nyílik a magyar fővárosban
Új étteremlánc indul Budapesten, az irodai étkezést forradalmasítani akaró étteremhálózat Kantin néven fut majd a fővárosban.
Kiderült, ki képviseli a magyarokat a Bocuse d’Or európai döntőjén
Veres István képviseli majd hazánkat a Bocuse d'Or európai válogatóján, Tallinnban. 2020 májusában a Babel étterem séfjének és csapatának szurkolhatunk.
Lendvai Levente képviseli hazánkat az Ifjúsági Szakács Világbajnokságon
Lendvai Levente, az Arany Kaviár fiatal séfje képviselheti hazánkat szeptemberben a Jeunes Chefs Rôtisseurs Competition 2020. elnevezésű Ifjúsági Szakács Világbajnokságon.
6 csodaromantikus étterem, ahova megéri foglalni idén Valentin-napra
Te tudod, hogy ki lesz idén a Valentinod, mi pedig azt tudjuk, hogy hol érdemes romantikáznotok február 14-én este. Valentin-napi étteremajánló különkiadásunk következik!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















